Tapintó látás

Elképzelhetjük az életet olyan önkéntelennek, „önműködőnek” és harmonikusnak, mint amilyen az állati lét, s ez önmagában szinte hihetetlen javulás lenne órákkal, orvosokkal és telefonokkal mérhetetlenül túlterhelt fajunk számára. Azt még csak el tudjuk képzelni, hogy minden pillanatban tudjuk, mit helyes tennünk, mondanuk, és tudunk minden a világban tudhatót, mint ahogy a madár „tudja”, hogy merre van a 4000 mérföldnyire lévő lagúna. De mi lenne akkor a tevékenységi eszközünk, azon kívül, hogy áramlunk a nagy ritmussal?... Megkülönböztet minket más fajoktól, hogy képesek vagyunk megváltoztatni a világot, s ez olyasvalami, amit egy állat képtelen megtenni, valószínűleg, mert tökéletesen ráhangolódott, és boldog mindennapi foglalatosságával. Boldogtalanságunk néha erősségünk. Kényelmetlen evolúciós kerülőutunk a mentális akváriumon keresztül – ahol el vagyunk vágva, és elválasztva mindentől, ahol ki kellett eszelnünk, és gépesítenünk mindent, hogy helyettesítsünk egy egyszerű hiányzó szervet, és közelebb hozzuk azt, amit kiinduláskor elűztünk – valószínűleg előre elterveztetett. Nemcsak azért, hogy egyénileg tudatossá tegyen, hanem hogy pontosan boldogtalanságunk révén kényszerítsen minket a „törvények” legyőzésére (nem legyőztük, csupán megkerültük őket, mert nem ismerjük belső működésüket, a „közvetlen kulcsot”, ahogy Anya mondaná), és hogy végül megragadjuk az igazi energiát, a biológiai sablont megváltoztató fogantyút – ez olyasmi, amit egy állat nem tud megtenni – és a halált. Ugyanannak a galaxisokat és a sejteket kialakító energiának minden bizonnyal hatalmában áll átváltozatni ugyanazokat a sejteket egy teljesebb és kevésbé bomlékony szervezetté. A tevékenység új „szerve” nagyon egyszerű, mint ahogy várható volt, nem új állkapcsok, se nem új agytekervények, hanem a létezés. Egyfajta „létezés”, aminek semmi köze a metafizikához, viszont minden köze a fiziológiához és a sejttudatossághoz. Itt megint csak megemlítünk néhány állapotot, azon szerv kialakulásában:

64.1010 és 66.263 – Például felkapok egy oldalt, és olyan tisztán olvasom, mint annak előtte; aztán a régi szokás visszatér (vagy egyszerűen a gondolat vagy az emlék), hogy általában nagyítóra van szükségem az olvasáshoz… és többé nem látok! Aztán MEGFELEDKEZEM a látásról vagy nem látásról, és képes vagyok végezni a munkámat nagyon könnyedén, többé nem szentelek semmi figyelmet annak, hogy látok vagy nem látok!... És ez ugyanígy van mindennel.

Még egyszer megcsap minket az a fajta „emlékezet”, ami megvakít, megbetegít vagy amitől meghalsz; aztán az emlékezet eltűnik, és a dolog is eltűnik! Többé nem létezik: tisztán látsz, nincs többé rákod, és egyáltalán nem halsz meg. A következő egy olyan faj lesz, amelyik elveszíti még a halál emlékét is. És Anya hozzáteszi:

…Ez zavarosnak tűnik. Függenie kell egy másik törvénytől, amit én jelenleg nem ismerek, és ami uralja a fizikait.

66.93 és 3011 – Az emberek belső valóságának érzékelése végtelenül pontosabb, mint korábban. Amikor ránézek egy fényképre például, többé már nem valamin „keresztül” látok; majdnem kizárólag azt látom, AMI a személy. A „keresztül” elhanyagolható és néha nem létező: azt látom, hogy a fénykép hirtelen élővé válik, háromdimenzióssá, a személy arca kiemelkedik! Tényleg nagyon különös: mintha megtanítottak volna más módon látni.

Más szavakkal: a látáshoz nincs többé szükség szemre és retinára, sem bármilyen valamin „keresztüli” látásra, mintha az evolúció az adott környezetre alkalmazva előállított volna egymást követő látószerveket és látástípusokat, aztán az akvárium darabokra törik, és eléred a „teljes” környezetet, a „teljes” szervvel.

65.26 – Ez a látás eléggé furcsa. Mindig úgy tűnik, hogy egy fátyol lóg köztem és a dolgok között [meg fogjuk beszélni ezt a „fátylat”, ez valószínűleg a minket a másik állapottól elválasztó, sejt eredetű válaszfal], és akkor, hirtelen, minden látható ok nélkül, egy bizonyos dolog tisztává, pontossá, élessé válik – egy perccel később elmúlik. Néha egy fénylő szó egy lapon, néha egy tárgy. És a látás minősége is különböző: olyan, mintha a fény a tárgy belsejében lenne, nem rajta – nem egy visszavert fény, nem úgy fényes, mint például egy gyertya; ahelyett, hogy kivetített fény lenne, saját fénye van, ami nem sugárzik. Ez egyre gyakrabban és gyakrabban történik, de a legkisebb logikai értelem nélkül – vagy inkább, nem értem a logikáját. Azonban a látás rendkívül pontos! És annak teljes tudásával jár, hogy mit látok, amikor látom. Ma reggel például láttam a megvilágítatlan fürdőszobában, hogy egy üveg a szekrénykében oly fényessé vált, olyan… belső élettel! „Nos” ámultam, „hogy is van ez…” – a következő percben elmúlt. Nyilvánvalóan felkészítésem folyik a belső fény, és nem a kivetített fény általi látásra. És ez nagyon… ó, meleg, élő, heves és oly pontos! Mindent látok egy időben: nemcsak a színt és a formát, hanem a rezgés jellegét egy folyadékban – rendkívüli!

Mi ez a „belső fény” az Anyagban, egy folyadékban? Az igazi Anyag?... Amilyen az valójában, torzító látás nélkül, minden „keresztül” nélkül?

70.31 és 72.81 – A tudást meglepő módon helyettesíti valami, aminek semmi köze a gondolathoz, és egyre kevesebb a látáshoz. Valami magasabb rendű, ami az érzékelés új fajtája: egyszerűen tudsz. Messze a gondolat és a tudás felett áll. Ebben az érzékelésben nincs többé megkülönböztetés a szervek között, vagyis az érzékelés teljes: egyidejűleg látvány, hang és tudás. Egy újfajta érzékelés. És valóban tudsz. Helyettesíti a tudást. Egy sokkal igazabb érzékelés, de olyan új, hogy nem tudom, hogyan fejezzem ki.

62.610 – Amikor ránézek az emberekre, nem úgy látom őket, ahogy ők látják magukat: látom a bennük lévő és rajtuk áthaladó összes erő rezgését. Ez az, ahogy látom őket! A fizikai látásom nem romlik, hanem jellegében változik, mert a normális fizikai látás fizikai részletei hamisak számomra! De ez nem akadályoz meg engem a fizikai módon való látásban. Például, ha megpróbálok cérnát fűzni egy tűbe úgy, hogy ránézek, ez szó szerint lehetetlen, de ha be kell fűzzek egy cérnát, maga befűződik. Nem kell semmit tennem vele: tartom a cérnát, tartom a tűt, ennyi. Úgy gondolom, amikor ez az állapot tökéletesedik, lehetségessé válik mindent MÁS MÓDON tenni, és az a mód nem függ a külső érzékeléstől; és természetesen az egy szupramentális kifejezés kezdete lenne, mert ez egyfajta belső tudás, ami CSINÁLJA a dolgokat.

Lehet, hogy ugyanaz a belső tudás, ami „csinálja” az egész világot és az összes fajt: egy belső tudás, minden sejt és atom magjában? A hélium atom tökéletesen „tud” két elektronjáról. Megkérdeztem Anyától:

(Kérdés:) De nem így lát egy „médium”?

Egyáltalán nem! Semmi köze azokhoz a látomásokhoz, amelyek régebben voltak nekem. Ez nem „látomás”! Még azt sem mondhatom, hogy van egy kép: ez egy tudás. Még azt sem mondhatom, hogy ez egy „tudás”: ez valami, ami egyszerre MINDEN, ami tartalmazza saját igazságát.

63.318 – A „valós” érzete egyre jobban és jobban elmosódik. Egyre messzebb és messzebb távolodik egy valótlan múltba; és azt a fajta száraz, élettelen „valóst” [emberi érzékelésünk az Anyagról] valami nagyon egyszerű, nagyon teljes helyettesíti, abban az értelemben, hogy minden érzékelés részt vesz egyidejűleg, és mindennel nagyon BENSŐSÉGES. Korábban minden dolog nagyon felületes, különálló, megosztott, másokhoz nem kapcsolódó volt, mint a tű hegye. Többé már nem így érzem. Főként egy bensőséges érzést nyújt, hogy úgy mondjam, nincs többé távolság, nincs különbség, nincs „valami, ami lát”, és „valami, amit látnak”, és mégis tartalmazza a látás, a hallás, tapintás, ízlelés és szaglás, az összes érzékelés megfelelőjét… A tökéletes működést csupán akadályozza az összes régi szokás. Ha képesek lennénk elengedni, és nem akarnánk „jól látni”, „jól hallani”, a másik, a sokkal IGAZABB érzékelés állandóvá válna… És ez mindig ugyanazon konfliktusok nélküli, megrázkódtatások nélküli, komplikációk nélküli valami benyomását adja, mintha többé nem lenne lehetséges bármibe is beleütközni… Elég érdekes.

72.121 – Amikor jön, nem gondolatokként jön, egyáltalán nem, olyan mintha FÜRDENÉK BENNE, és aztán… Nem tudom, ez nem valami, amit „látok” – valami rajtam kívüli, amit látok – ez… az VAGYOK, hirtelen. Nincs többé én-te, nincs többé… Nem találok szavakat, hogy leírjam azokat a tapasztalatokat. Például, teljes emlékezet kiesésem van, de érzem, hogy ez szándékos, a dolgok látása sokkal kevésbé spontán és őszinte lenne, ha képes lennék emlékezni. Ily módon, mindig olyan, mint egy új, hirtelen kinyilatkoztatás, és mindig más- és másképpen. Ennyi: a dologgá VÁLSZ – azzá válsz. Nem „látod”, ez nem valami, amit látsz, értesz, vagy tudsz, hanem valami…, ami vagy.

66.145 – Ami itt történik [retinai Anyag-látásunkban, amit hívhatnánk „hamis Anyagnak”], amit leírunk annyira durva, annyira a finomság híján van, elnagyolt, mint egy gyatrán kifaragott szobor; durva, nyers, túlhangsúlyozott és torzult, az egó elválasztottság érzése miatt. Míg OTT, nem tudom, hogy magyarázzam, ott minden EGY, ott csak egyetlen dolog van, ami felveszi az összes formát, de nem egy központtal az érzésre, egy másikkal a látásra, és egy megint másikkal a megértésre, ez nem olyan: az egy EGYETLEN, rendkívül hajlékony szubsztancia, ami alkalmazkodik minden mozgáshoz, és mindenhez, ami történik, elválasztottság nélkül. Ezután órákig olyan állapotban maradtam, ahol ebben a világban vagyok [a miénk], és mégsem vagyok. Mert… nem úgy érzek, ahogy a világ többi része érez. Ez egy nagyon furcsa dolog.

Hisz ez pontosan a fizikai kontinuum látványa!

68.86 – Látok most… Olyan, mint egy számtalan – legalább billió – csillogó pontból álló egység. EGYETLEN, számtalan önmagára tudatos csillogó pontból álló tudatosság. És ez nem a pontok összessége. Egyáltalán nem összesség: ez egy, de egy megszámlálhatatlan egység. Attól hogy szavakkal próbálom kifejezni, olyan ostobának hangzik!

64.268 – Minden ÉLŐ tudatossággá válik, minden dolog kisugározza saját tudatosságát, és annak következtében létezik. Például, egy másodperccel mielőtt az óra ütne, vagy valaki belépne a szobámba, vagy egyáltalán megmoccanna, én már tudom a tudatosságban… És ezek nem mentális dolgok, mechanikusak, és mégis a tudatosság jelenségei: ÉLŐ dolgok, és ELMONDJÁK neked, hol vannak, hol helyezkednek el. Kicsi, mikroszkopikus jelenségek az élet egy új módját alkotó egész világa, ami a tudatosság termékének tűnik, átlépve azt, amit „tudásnak” hívunk. Például, néha-néha hallom, hogy az emberek egyik vagy másik dologról beszélnek, és azt mondják „így lesz, és úgy lesz”; ez azonnal beindítja bennem a dolog egyfajta tapintó látását (hogy is mondjam?...). Olyan, mint a látás és a tapintás, és egyikük sem, és mindkettő együtt: a dolog, amint VAN, ez AZ. Bármiféle mentális tényezőtől mentes tudatosság. És oly tiszta! És oly aprólékosan pontos, mint egy közvetlen kapcsolat a dologgal – amint van. Az élet egy másik módja.

63.411 – Olyan, mintha mindent először látnánk, és egy teljesen másik szögből – teljesen mindent: az emberek tulajdonságait, a körülményeket, még a Föld és a csillagok mozgását is, minden teljesen új, és… váratlan, abban az értelemben, hogy az egész emberi, mentális szemléletmód elvész. Tehát a dolgok kezdenek rendbe jönni!

(Kérdés:) Egy „másik világ” látványa?

A dolgok eme új látása nem azt jelenti, hogy elhagyjuk az Anyagot, hogy egy másik perspektívából lássuk a világot, (az elég általános, természetesen az összes bölcs és médium azt tette; abban nincs semmi új vagy csodálatos), semmi olyasmi: itt az ANYAG néz magára teljesen új módon, ez az, ami vicces! Az Anyag lát mindent teljesen eltérő módon.