Az új működés

Egy nagyon alapvető dolog közös bennünk és az állatokban: a sejt. Ámbár a mi aminosavaink inkább emberi fehérjékbe szövődnek, semmint egérfehérjékbe, maga a folyamat ugyanaz. Amiben különbözünk, az a mentális duzzanatunk – talán csak egy időleges duzzanat –, ami lehetővé teszi számunkra, hogy tudatosan és egyénileg visszaszerezzük az állati sejt magjában tudatalatt és kollektíven eltemetett hatalmat. Azonban a célt összetévesztettük az eszközzel, mintha egy rákocska a tudás felsőbbrendű szervének nézné ollóit. Ha létezik evolúció, és van titka – ha e jóságos Föld felszínén a vírus óta szétszóródott fajok millióinak van bármi értelme egyáltalán (és meg kell említenünk, hogy fokozatosan növekvő jelentősége van a környezetünk vagy az egymást követő környezeteink ismeretének, és hogy fejlesztjük képességeinket, hogy uralkodjunk a környezetünkön, sőt lehet, hogy még élvezzük is azt, bár ez utóbbi fajunk esetében igencsak ritka) –, s ha ez a jelentőség, tudás, képesség és öröm nem az égből pottyan le, akkor annak kezdettől fogva ott kell szunnyadnia elrejtve az Anyag ősi alkotóelemében: az atomban és a sejtben. Csak a már benne rejlő tud kifejlődni – mondta Sri Aurobindo. A mag vagy az atom tartalmazza gyümölcsét. Evolúciós utazásunk – teljes készletével: mancs, csáp, vibráló csillószőr, agytekervény – jelentősége lehet, hogy abban áll, hogy feltárja, ami mindig is ott volt, csak időlegesen elrejtette a külső környezet felfedezésére használt fő szerv. Igaz, közvetve, mancsaink és ciklotronjaink révén felfedeztük az atom erejét, de még mindig tudatlanok vagyunk a sejt ereje és tudása tekintetében, mert ezt nem lehet kívülről vizsgálni: meg kell tapasztalni. Testünk a legkevésbé megtapasztalt dolog: teljes terünket kitölti fejünk, és néhány többé-kevésbé boldog szenvedélyünk. Mégis, a teringettét, ha egyáltalán létezik evolúció, annak az Anyagban kell végbemennie, a mi Anyagunkban!

60.65 – Néha úgy érezzük, hogy majdnem karnyújtásnyira van egy felfedezendő, rendkívüli titok, és érezzük, meg fogjuk ragadni a „dolgot”, mindjárt rájövünk… Néhanapján egy pillanatra megnyílik, és látod a Titkot, aztán újra bezárul. Aztán a dolgokról újra fellebben a fátyol, és egy kicsit megint többet tudunk meg. Tegnap a Titok ott volt előttem, teljesen tisztán, szélesre tárult. És láttam, hogy a Titok a földi Anyagban van, a Földön, láttam amint a Legfelső tökéletessé válik…

A „Legfelső”… mi? A „Legfelső” az az élet tökéletessége, a tudás tökéletessége, az erő tökéletessége, az öröm tökéletessége – tökéletes evolúció.

…Láttam a Titkot – ami növekvően érzékelhetővé válik, amint a Szupramentális [a másik állapot] megnyilvánítja magát –, és a külső, mindennapi életben láttam, magában az összes spiritualista által elutasított fizikai életben: egyfajta szabatosság és pontosság, le egészen az atomig.

Elképzelhető, hogy ez a jelenleg oly pontatlan, otromba, közvetett és fájdalomteli élet, amiből hiányzik a tudás és a képesség megvalósítani látomásait, felfedezheti hatásos pontosságát, hathatós tudását és hatékony látását egy földi testen belül? Egy minden egyes ezredmásodpercben atom-milliói mindegyikének tudatában lévő test, New Yorkban, Hongkongban, e szoba egyik sarkában élő, repülő, menő, mászó vagy elektronköpenyben keringő lények ezreiben, mert az a test minden egyes másodpercben van az összes atom és sejt mindenhol a földi univerzumban?

Ez az „új mód” fejlődött Anya testében, és talán, testén keresztül, a Föld teljes testében. Csak néhány jelentős állomás leírására szorítkozunk.

67.23 – A test átlátszóvá vált, hogy úgy mondjam, majdnem nem-létezővé, nem tudom, hogyan mondjam… Nem áll ellen a rezgéseknek: minden rezgés szabadon keresztülhatol rajta. S maga a test alig érzékeli saját határait. Igencsak új érzés. Azt látom, hogy elég fokozatosan jött létre, de újdonsága megnehezíti leírását. A test maga többé nem érzi magát korlátozottnak, kiterjedtnek érzi magát mindenben, amit tesz, mindenben körülötte, minden körülményben, emberben, mozdulatban, érzésben… egyszerűen kiterjedtnek. Nagyon viccessé vált. Tényleg új! Csak egy kicsit figyelmesnek kell lennem és óvatosnak, hogy ne ütközzek bele dolgokba, figyelmesnek amikor tartok valamit: a gesztusok egy kicsit bizonytalanok. Nagyon érdekes. És ez biztosan átmeneti állapot, amíg az igazi tudatosság meg nem honosodik, aztán a korábbihoz képest teljesen másként fog működni, előre láthatóan rendkívüli és nagyon különböző nagyságrendű pontossággal. Például, sok dolog esetében a látás tisztább csukott, mint nyitott szemmel. De most már látom, hogy néha igencsak nehéz állni a sarat. Nagyon nehéz. Ott vannak a gyötrelem pillanatai, tudod, amiket bármely hétköznapi tudatosság majdnem kibírhatatlan fájdalomként értelmezne, de az eredmény az, hogy maga a test ténylegesen tudatosságot váltott: nincs ott többé semmi, teljesen átlátszó: valami, amin minden át tud hatolni.

71.56 – Amikor a test elhagyja „azt” [a hétköznapi állapotot] érzi, hogy a következő pillanatban szét fog szóródni, hogy az az egyetlen dolog, ami őt összetartja. Hosszú ideig ez olyan érzés, mintha az egó eltűnésével a lény és a forma is eltűnne, de ez nem igaz! Az a nehézség, hogy az élet hétköznapi törvényei továbbá nem érvényesek. Így ott van az összes régi szokás, és ott van a megtanulandó új mód. Olyan, mintha a sejtek, a szervezet alkotnának egy valamit, amit mi emberi testnek hívunk, és összetartanának mindent, és most meg kellene tanulniuk, hogyan folytathatják a létezést az elkülönült egyéniség öntudata nélkül, bár az egó miatt évezredeken keresztül hozzászoktak ahhoz az elkülönült létezéshez. Az egó nélkül folytatják… egy másik, ismeretlen, a test számára még felfoghatatlan törvény szerint. Ez nem egy akarat, ez… nem tudom… valami: egy létezési mód.

67.211 – Most, hogy a sejtek tudatosodnak, eltűnődnek, mi haszna ennek az egésznek: „Milyen az igazi mód? Milyen az igazi működésünk célja, alapja? Mi az isteni létezési mód? Miben tér majd el ?...” És nagyon haloványan érzékelhető egy létezési mód, ami fényes és harmonikus lesz. Az a létezési mód még mindig elég meghatározatlan, de a keresés folyamán állandóan érzékelhető (látomásaimban jelenik meg), egy sokszínű fény, amiben minden szín benne van – nem rétegekben, hanem sokszínű pontok kombinációjaként: egyfajta porszerűség. Mostanság folyamatosan azt látom, mindennel kapcsolatban, és úgy tűnik, ez az, amit úgy hívhatunk „az igazi Anyag érzékelése”…

Van a régi megszokott Anyag, ahogy akváriumunk üvegfalain keresztül látszik, és a másik… falak nélkül, a hal vagy az ember sajátságos szemei nélkül: ahogy önmagát látja – mondhatnánk. És a „látja” még mindig egy külső szervre utal, inkább: ahogy megtapasztalja önmagát, ahogy az Anyag VAN – az igaz Anyag. Egy érzékelés, ami nagymértékben felkeltené a fizikusok érdeklődését.

…Minden lehetséges szín kombinációja – anélkül, hogy egymásba olvadnának –, mint fénylő pontok összessége. Minden ebből áll. A létezés igazi módjának tűnik – nem vagyok még teljesen biztos ebben, de mindenképpen a létezés egy sokkal tudatosabb módja. És egész idő alatt látom, nyitott szemmel, csukott szemmel – egész idő alatt. Azonnal a finomság és áthatolhatóság szokatlan benyomását nyújtja, mondhatnánk, a forma hajlékonyságának, és sokkal kisebb szilárdságának benyomását. Amikor a test először érezte ezt, ebben vagy abban a részében… egy kicsit elveszettnek érezte magát, olyasmi benyomás, mintha valami elmenekülne előled. De ha nagyon nyugodtak maradunk, ezt egyszerűen felváltja az új sejt-létformának tűnő egyfajta képlékenység vagy folyékonyság. Valószínűleg ez fogja anyagilag helyettesíteni a fizikai egót. De természetesen az első érintkezés mindig nagyon… meglepő. Az átmenet az egyik módból a másikba mindig felettébb bajos, bár ez nagyon fokozatosan jön létre, van egy pillanat, néhány másodperc… felfüggesztettség, enyhén szólva. Így bontjuk le az összes szokást. Minden testműködés számára egyforma: vérkeringés, emésztés, lélegzés – az összes testfunkció. És az átmenet nem az egyik létforma hirtelen helyettesítése a másikkal, hanem egy folyékony, közbenső állapot, ami bajos. Ezt látom, és látom, hogy évekig a test, a testi tudatosság gyorsan visszatért a régi módhoz védelemért, hogy elmeneküljön; de ezt sikerült megállítanom, és most ellenkezőleg, a test elfogadja: „Nos, ha ez feloldódás, hadd legyen!” Úgy érzem, mintha az egész megszokott stabilitás szétfoszlana… A nagy kaland.

Hát az biztos, hogy nagy bátorságra van szükséged!

66.221 – Mindenfajta kisebb rendellenesség tör elő, de azokat a tudatosság már tisztán társítja az átalakulással; valami tökéletesen tudja, hogy a rendellenességnek be kell következnie, hogy véghezvigyük az átmenetet a megszokott automatikus működésből a tudatos működésbe, a Legfelsőbb [„az”, a másik állapot] közvetlen irányítása és befolyása alatt. Miután elértük az átalakulás egy bizonyos fokát, azon a bizonyos ponton, egy másik pont kerül megfontolásra, aztán egy másik, és így haladunk… Tehát semmi sem következik be, amíg… nem áll minden készen. Az egész a szokások megváltoztatásának ügye. Az automatikus, évezredes szokások megkövesedett teljes szövevényét át kell változtatni tudatos és közvetlenül irányított tevékenységgé.

67.224 – A nehézség mindig az átmenet: ha a másik mód (az összes emberi lény szokványos és egyetemes módja) emléke jön, hirtelen – ez elég furcsa – a test teljesen gyámoltalannak érzi magát, pontosan úgy, mintha ájulás szélén állna. Tehát azonnal reagál, és a régi mozgásforma újra átveszi a hatalmat.

61.26 – Szokatlan érzés: hirtelen, többé nem tudom, hogyan kell lépcsőt mászni – többé nem tudom hogyan csináljam! Egyszer valami hasonló történt ebéd közben: többé nem tudtam, hogyan kell enni! A külvilág ezt így hívja: „visszatérés a gyermekkorba”. Mégis ez igazán szükséges, szükséges elengedjek mindent: minden képességet, minden megértést, minden intelligenciát, minden tudást, mindent – hogy teljesen nemlétezővé váljak. Ez nagyon fontos.

Egészen addig, amíg kapaszkodsz a régi faj képességeibe és tudásába, teljesen nyilvánvalóan nem válhatsz a másikká – az azonnali falat épít, az akvárium régi üvegfalát.

69.2112 – Ennek a szegény testnek nincs semmi mondanivalója, mert nem tud semmit. Minden, amit megtanulni vélt a kilencven év alatt, kristálytisztán, teljesen értéktelennek bizonyult! És hátravan minden, hogy megtanulja. Tehát a test ilyen: tele jószándékkal, de teljességgel tudatlan.

70.184 – Vannak pillanatok, amikor a test még fel sem tud állni, és ennek oka nem… Többé nem engedelmeskedik ugyanazoknak a törvényeknek, mint azok a törvények, amelyek lehetővé teszik számunkra, hogy álljunk, így…

67.309 – Az átmenet úton van. Ma reggel minden cselekedet, minden gesztus, minden mozdulat, a test és a sejtek viselkedése, az anyagi tudatosság legnagyobb része – minden – számára a régi mód megszünt. Nem volt semmi más, csak „az”, valami… hogy is mondhatnám?... Valami egyöntetű. Nem létezett többé semmilyen konfliktus, semmilyen csikorgás vagy nehézség, minden áramlott a legkisebb cselekedetben is. Egy és ugyanazon ritmus szerint, valami oly sima és olyan puhának érezhető, tudod, FANTASZTIKUS erővel! Az az állapot állandó és zavartalan maradt körülbelül négy órán keresztül. Most már többé semmit sem teszek a régi módon, sem az öltözködést, sem az evést, semmit – nem tudom, hogy magyarázzam el… Nincsenek többé emlékek, nincsenek többé szokások. A dolgokat nem azért teszem, mert megtanultam bizonyos módon tenni őket: ez önkéntelen, a tudatosság teszi őket. Ez azt jelenti, hogy helyettesíti a felidézést, az emlékezetet, a tettet… a tudatosság új módja, ami tudja a HELYES dolgot pontosan abban a pillanatban, amikor meg kell valamit tenni: ezt kell tenni! Nem úgy, hogy: „Ó, el kell oda mennem.” Minden pillanatban ott vagy, ahol lenned kell, és amikor elérted a rendeltetési helyet: „Ó igen, ez az.”

Amikor a madarak elhagyják az északisarki havat Ceylon lagúnái felé, repülési útvonalukat nem „keresik”; minden pillanatban ott vannak, ahol lenniük kell, mert a világtérkép bennük áramlik, vagy ők áramlanak a világ közvetlen földrajzában. Ezt úgy hívjuk: „ösztön”, de ez csupán a mi tudatlanságunk; a világ ösztöne, ami a világ maga, teljesen, elválasztófalak nélkül. Majd Anya hozzáteszi:

…És tisztán megértjük, hogy a szentek, a bölcsek és mindenki, aki folyamatosan azt az isteni légkört akarta érezni, miért igyekezett elszakítani az összes anyagi köteléket: nem alakultak át, így mindig újra és újra elkerülhetetlenül visszaestek a létezés másik módjába. Az Anyag átalakítása azonban végtelenül magasztosabb! Rendkívüli stabilitást, tudatosságot, ténylegességet okoz: a dolgok válnak az igazi látássá, az igazi tudatossággá, olyan ténylegessé válnak, olyan valóssá [igen, az igazi Anyag]! Semmi, de semmi más nem tudja megadni azt a teljességet. A menekülés, megszökés, álmodás, meditálás, a tudatosság magasabb állapotaiba szárnyalás, mind teljesen rendben van, de ehhez hasonlítva szegényesnek látszik – oly silány, oly korlátozott!

68.45 – A testi személyt kitevő teljes szilárd alap eltűnt, puff, megszűnt! Például, volt egy teljes emlékezet-kihagyásom… Mostanra már hozzászoktam, így ilyenkor a sejtek nyugton maradnak, mozdulatlanul, kizárólagosan a Tudatosság felé fordulnak, és várnak. Látod, minden, amit teszünk, minden, amit tudunk, a dolgok egyfajta féltudatos emlékén alapszik – ez eltűnt. Nincs többé semmi. Egyfajta fénylő jelenlét lépett a helyére… és a dolgok megtörténnek, nem igazán tudom, hogyan. Erőfeszítés nélkül következnek be, PONTOSAN az, ami szükséges és pontosan a helyes időben. Nincs semmi abból a poggyászból, amit állandóan cipelünk magunkkal: CSAK az, amire szükséged van.

61.186 – Amikor a megoldásnak meg kell érkeznie, megérkezik: tényekben, cselekedetekben, mozdulatokban.

69.52 – Többé már nincs az a felhalmozott kusza halmaz, az úgynevezett tudás. Minden önkéntelen, természetes és teljesen mesterkéletlen, nagyon-nagyon egyszerű, egyszerűségében majdnem gyerekes.

70.58 – Látod, minden lehetetlenség, minden „nem lehet”, az összes „nem lehet megtenni” – mindez halomra dőlt.

69.263 – A tudatosság [a másik állapoté] folyamatosan munkálkodik, a dolgok nem a megszokott egymásutániságukban történnek meg, hanem annak eredményeképpen, amit a tudatosság érzékel MINDEN PILLANATBAN. A szokványos elme szerinti működésben következménye van korábbi tettünknek – itt azonban nem: a tudatosság FOLYAMATOSAN gondoskodik arról, hogy mi következzék be most, figyelemmel követ minden másodpercet, követi saját mozgását. Ez mindent lehetővé tesz! Így lehetségesek a csodák, vagy a helyzetek megrázó hirtelenséggel történő visszafordítása. Minden lehetségessé válik!

Mi van akkor, ha a halál, a betegség, a fizikai „lehetetlenségek”, „törvények” – minden – nem lenne más, mint egy bizonyos hamis emlék kikristályosodása… egy hamis Anyagé, egy bizonyos akváriumé? Egy megrögzött szokás?

69.2211 – Az akadály a „koncentrikus” rezgés, egyfajta egyközpontú rezgés. Azt értem ezen, hogy önmagunkhoz viszonyítva szemléljük a dolgokat ahelyett, hogy egy végtelen örökkévalóság részeként tekintenénk rájuk. Ez az akadály. Az egocentrikus (önközpontú - a ford.) ostobaság!

62.121 és 64 – Ez egy különösen kifinomult működés, valószínűleg mert szokatlan: a legapróbb mozdulat, a legcsekélyebb mentális rezgés felkavar mindent… Például, abban a pillanatban, amint megjelenik a régi mód, ahogy viselkedünk a testünkkel (ezt „akarom”, azt „akarom” és „akarom”…), minden leáll. Csak egyetlen szokványos mozdulatra, a szokványos működés egyetlen mozdulatára van szükség, amikor megszokásból belecsúszol – és minden leáll. Ez nagyon kicsiny, nem látod meg ezeket a dolgokat könnyedén. Ez finom, finom, nagyon finom, és akkor várnod kell, amíg a régi mozgás beleegyezik abba, hogy leálljon. És amikor el tudod kapni „azt” újra, és benne tudsz tartózkodni néhány pillanatig, az csodálatos! Aztán megint visszacsúszol, és mindent elölről kell kezdeni.

62.2711– A dolgok elkezdenek egy másik törvénynek engedelmeskedni. Például, tudni percnyi pontossággal, hogy mit tegyek, mit mondjak, mi fog történni – azonban ha a legkisebb figyelmet szentelem, az eredménynek, vagy koncentrálok egyáltalán abból a célból, hogy tudjak – nem működik. Viszont ha csak egyszerűen így maradok, egyfajta benső mozdulatlanságban, az élet legparányibb részletei ismerté válnak pontosan a megfelelő pillanatban: tudom, mit mondjak, mit válaszoljak egy levélre; a személy, akinek el kell jönnie, belép. Egyfajta áramlásban teszed a dolgod. A mentális világban először gondolkozol, aztán cselekszel: ott ez nem így van.

70.184 - Például, amikor jobb lenne, ha nem mondanék ki valamit, ahelyett, hogy végigmennék a gondolkodási folyamaton: „nem szabad azt mondanom”, egyszerűen képtelenné válok a beszédre! És minden fajta ilyen dolog. A működés közvetlen.

66.67 – Mindig visszatérünk ehhez: a létezés az egyetlen dolog, aminek ereje van.