9. (Amit a lélek lát, és megtapasztalt, azt tudja; minden más csak külső...)

9. Amit a lélek lát, és megtapasztalt, azt tudja; minden más csak külső megnyilvánulás, előítélet és vélemény.

Ez azt jelenti, hogy minden tudás, amely nem a lélek látásának vagy tapasztalásának eredménye, értéktelen.

Rögtön felmerül azonban a kérdés - ezt gyakorlatilag megkérdezték tőlem: "Honnan tudjuk, hogy mit lát a lélek?"

Nyilvánvalóan csak egy megoldás van: hogy az egyén tudatos legyen a lelkéről. És ez teszi teljessé az aforizmát: ha valaki nem tudatos a lelkéről, nem rendelkezik valódi tudással. Tehát az első lépés megtalálni belül a lelket, egyesülni vele, és hagyni, hogy irányítsa az ember életét.

Néhányan azt kérdezik: "Honnan tudjuk, hogy az valóban a lélek?" Ezt a kérdést már sokszor megválaszoltam. Azok, akik felteszik ezt a kérdést, a kérdés feltevésévei bizonyítják, hogy nem tudatosak a lelkükről, mivel amint tudatossá válsz a lelkedről és azonosulsz vele, pozitív tudást szerzel róla és nem kérdezed, hogy honnan kellene tudnod. Ezt a tapasztalatot nem lehet meghamisítani vagy elképzelni; nem tehetsz úgy, mintha kapcsolatban lennél a lelkeddel - ezt nem lehet tettetni, vagy kitalálni. Ha a lélek irányítja az életedet, azt teljes biztonsággal tudod, és nem teszel fel kérdéseket.

De az imént olvasott aforizma haszna, hogy megérted: minden, amiről azt hiszed, hogy tudod, minden, amit megtanultál, minden, amit személyes megfigyelés, következtetés, összehasonlítás eredményeképpen ismertél meg, nagyon relatív tudás, amelyre nem alapozhatsz igazán hatékony életmódot.

Számtalanszor elismételtük: minden, ami az elméből származik relatív. Minél inkább kiművelt az elme és minél különfélébb tudományokhoz szokott, annál inkább képes lesz bebizonyítani, hogy amit indítványoz vagy állít, az igaz. Valaki bármikor bebizonyíthatja az igazságát érveléssel, de ettől még az nem válik igazá. Véleményre, előítéletre, látszatra alapozott tudás marad, amely mindig kétes.

Úgy látszik, csak egy kiút van: az egyén lelkének felkutatása és megtalállása. Ott van, nem bujkál, nem játszik veled csak azért, hogy bonyolítsa a dolgokat; épp ellenkezőleg, hatalmas erőfeszítést tesz, hogy segítsen neked, hogy megtaláld és meghalld. Csak, éppen a lelked és az aktív tudatosságod között van két alak, akik szokás szerint rengeteg zajt csapnak, az elme és a vitális, míg a lélek nem, vagy próbálja a lehető legkevesebbet, így ezen alakok hangja megakadályoz abban, hogy meghalld a lélek hangját.

Amikor tudni akarod, amit a lelked tud, belső erőfeszítést kell tenned, nagyon kell figyelned, és ha elég figyelmes vagy, az elme és a vitális külső zaja mögött felfedezel valami nagyon finomat, nagyon csendeset, nagyon békéset, ami valóban tudja és kimondja, amit tud. De amíg az teljesen csendben van, a másik kettő eltökéltsége nem tűr ellentmondást, így nagyon könnyen megtévesztenek. Rájuk figyelsz, hiszen ők csapják a legtöbb zajt; de legtöbbször később rájössz, hogy amannak volt igaza. Nem erőlteti rád magát, nem kényszerít, hogy meghallgasd, mivel nincs benne erőszak.

Amikor habozol, amikor azon gondolkozol, mit kellene ilyen vagy olyan körülmények közt tenned, akkor jön a vágy, a preferencia, mind a mentális mind a vitális részéről, amelyek nyomás alá helyeznek, ragaszkodnak, rád akaszkodnak, és a világ legjobb indokait felhasználva egész történetet kreálnak maguknak. Ha nem vagy résen, ha nem vagy eléggé fegyelmezett, ha nem vagy hozzászokva, hogy kontrolláld magad, akkor végül elhiszed, hogy igazuk van. És ahogy az imént mondtam, olyan zajosak, hogy nem hallod a lélek szelíd hangját és halk figyelmeztetését, hogy "ne csináld".

Ez a "ne csináld" elég gyakori, de te erő nélkülinek könyveled el, és az impulzív végzetedet követed. Ha azonban elég őszintén akarod megtalálni és megélni az igazságot, akkor megtanulsz egyre jobban figyelni, megtanulod a dolgokat egyre jobban megkülönböztetni, és még ha erőfeszítésbe kerül is és fájdalmat okoz, megtanulsz engedelmeskedni. Ha csak egyszer is engedelmeskedsz, az nagy segítségedre lesz, és hatalmas lépést jelent azon az úton, amely során megtanulod mi a lélek, és mi nem az. Ezzel a megkülönböztető képességgel és őszinteséggel biztosan célba érsz.

De nem szabad sietned, nem lehetsz türelmetlen, nagyon kitartónak kell lenned. Tízszer cselekszel helytelenül, mig egyszer helyesen. De amikor helytelenül cselekszel, nem szabad kétségbeesésedben mindent otthagynod, hanem azt kell mondanod, hogy az Isteni Kegyelem soha nem hagy magadra, és hogy legközelebb jobb lesz.

Tehát összegzésképp elmondhatjuk, ha úgy akarjunk megismerni dolgokat, amiként azok vannak, először a lelkünkkel kell egyesülnünk, és ahhoz, hogy a lelkünkkel egyesüljünk, állhatatosan és kitartóan kell akarnunk.

Egyedül a célra koncentrálás mértéke képes lerövidíteni az utat.

1958. november 14.