A nagy test

Érthetjük az új szerv látásmódját, még tapintó jellegét is, s az így létrejövő közvetlen tudást, de nem tudjuk elhessegetni a gondolatot, hogy csupán egy némileg excentrikus hölgyről van szó egy karosszékben, aki „távolból” érzékel vagy lát, egyfajta bizarr televízión keresztül, méghozzá tapintó módon. Ez azért lehet, mert nem értettük meg teljesen a jelenség természetét. Nincs „távolság”: a hölgy ténylegesen ex-centrikus! Egy elektromágneses hullám nem kötődik konkrét helyhez, nem helyezkedik el egy bizonyos karosszékben – nem inkább (vagy nem kevésbé), mint amennyire testünk atomjai különböznek a szomszédos atomoktól – kivéve, ha ezen az időleges, elkülönítő két szemlencsés káprázaton keresztül érzékelünk, amiben élünk. Hogy konkrétabbak legyünk, azt mondhatnánk, hogy egy előnyben részesített vagy gyakorlati központ hajlamos bevonzani egy összetett tapasztalatot vagy összetett létezést egy bizonyos karosszékhez Pondicherryben. A központ nem oldódott fel, mivel megmarad egy tökéletesen fizikai testben, elvégezve napi házimunkáit, kuncogva és mesélgetve tapasztalatait, de lehet időlegesen bárhol, a szükséglettől függően – ott lehet ténylegesen, nemcsak gondolatban, vagy látomásban, vagy valami fajta „tele” révén – fiziológiailag vagy atomilag lehet ott (és sok más módon). Így elkezdhetjük megérteni, hogyan fog a szupramentális lény, vagy a következő faj működni. A szupramentális lény elsődlegesen tevékeny lény, felsőbbrendűen és közvetlenül tevékeny, mondhatnánk fertőző. Nem a karosszékünkből élvezett szuper előadás (tekintetve a mai helyzetet, az „előadás” bármi, csak nem élvezetes; még fájdalmas is), azonnali, közvetlen átalakító tett: amit elérünk a saját testünkben, azt azonos módon elérjük mindenki más testében, mivel vagyunk ez a test, az a test, és számtalan test (és nemcsak testek).

A legjobb, ha követjük a jelenség útját, egyelőre Anya testében. Valójában a magyarázatok később jönnek, pillanatnyilag ez bizarr.

Először az alábbi felkiáltás:

63.107 – Közvetlen hatalomra lenne szükség, hogy mindezt megváltoztassuk! Közvetlenül érezhető hatalomra, azaz sejtrőlsejtre: azonos minőségű rezgések.

A válasz brutálisnak bizonyult: agyvérzés valaki „más” testében.

63.64 – Tudatos vagyok a testemre, de nem erre gondolok (Anya megérinti a testét): tudatos vagyok A testre – lehet az bárki teste! Tudatos vagyok a leggyakrabban sugallat formájában bejövő rendellenességek rezgéseire: például egy sugallat agyvérzésre. A testtudatosság visszautasítja. Elkezdődik egy csata (mindez mélyen a sejtekben, az anyagi tudatosságban) aközött, amit úgy hívhatunk „akarat az agyvérzésre”, és a test sejtjeinek reakciója között. Teljesen olyan, mint egy szabályos csata, egy valódi harc. De hirtelen nagyon erős eltökéltség lesz úrrá a testen, és kiad egy parancsot, és a hatás azonnal éreződik: minden fokozatosan visszatér a normálishoz. Mindez az anyagi tudatosságban történik. A testemnek megvan minden fizikai érzete, kivéve magát az agyvérzést, érted; de megvannak az érzetei, vagyis az összes érzékszervi benyomás. Rendben. Ha egyszer vége a csatának ránézek minderre, és látom a testem (amit eléggé megrázott, hidd el), és azt mondom magamnak: „Mi a fene értelme van ennek az egésznek?...” Néhány nappal később levelet kapok valakitől, és a levélben ott a teljes történet, a roham, az agyvérzés, és hogy a lényen hirtelen egyfajta ellenállhatatlan erejű eltökéltség lesz úrrá, és hallja a szavakat: pontosan az ITT kiejtett szavakat! A végén pedig meggyógyul, megmenekül. Visszaemlékeztem a saját történetemre. S így elkezdtem rájönni, hogy a testem ott van mindenhol! Látod, nem csak e sejtek ügye. Ezek a sejtek, ott vannak ki tudja hány emberben, talán százakban vagy ezrekben… Ez A test! Olyan nehéz az emberekkel megértetni ezt. Ez A test – ez a bizonyos test nem inkább az enyém, mint más testek. S így ezen a testen folyamatosan úrrá lesznek olyan dolgok, mint amiről az előbb beszéltem, folyamatosan, rávetik magukat folyamatosan, innen, onnan, minden oldalról.

71.242 – Ez excentrikus, teljesen excentrikus…

68.207 – Napjában nem tudom hányszor, a következő történik: hirtelen egy rendellenességre, kényelmetlenségre vagy fájdalomra leszek figyelmes, valahol – a test valamelyik, de nem egy idezárt részében (Anya testére mutat), mint egy hatalmas test egy bizonyos helyén. Pillanatokkal később megtudom, hogy egy bizonyos személy ilyen és ilyen fájdalomtól szenvedett, amit azon hatalmas test részeként éreztem!

70.281 – Eléggé furcsa éjszakám volt… A test, a testtudatosság egy haldokló test tudatossága volt, és ugyanakkor teljes mértékben tudta, hogy nem haldoklik! De egy haldokló test tudatossága volt, az összes gyötrelemmel, szenvedéssel, mindennel, de annak tudatában, hogy ő [Anya teste] ténylegesen nem haldoklott. Ez hosszú ideig tartott, egész éjszaka. Később megtudtam, hogy X aznap korán reggel meghalt. Így hát megértettem…

Anya szintén így értette meg fokozatosan a halál mechanizmusát, és a kulcsot. Mert ha az Anyagot akarjuk átalakítani, a halál bizonyosan az első alakítandó dolog. Az a bizonyos kulcs a kulcs minden máshoz. Lehet, hogy még az üvegakvárium kulcsa is.

A kísérlet folytatódik:

61.187 – Elárasztanak a kívülről jövő dolgok! Micsoda keverék! Minden oldalról, minden embertől, és nem csak innen: messziről, a Föld távoli részeiről, néha időben is távolról – időben távolról, a múltból, jönnek dolgok a múltból, hogy elrendeződjenek, hogy a megfelelő helyükre kerüljenek. Ez egy folyamatos munka… Mintha örökösen ágynak esnénk egy új betegséggel, és gyógymódot kellene találnunk rá.

68.2610 – Számtalan tapasztalat ér, napjában több tucat, mutatva, hogy az egység, a más testekkel azonosulás felelős ezen vagy azon ember nyomorúságának átérzéséért… Ez TÉNY. És nem olyan, mintha egy másik testtől jönne, hanem a sajátodtól. Úgy értem: most nehéz megkülönböztetni. Így ez a test nem a személyes nyomorúsága miatt jajgat: MINDEN az ő nyomorúsága lett!

63.289 – A szenvedés, az általános szenvedés majdnem elviselhetetlenné válik, mint egyfajta heves kín – ami bizonyára szükséges a kivezető út megtalálásához. Kivezető úton egy gyógymód, egy változási mód, nem egy menekülés értendő. Nem szeretem a menekülést. Ez volt a fő kifogásom a buddhistákkal szemben: minden, amit tanítanak arra irányul, hogy menekülési lehetőséget nyújtsanak – igazából nem tetszik. De megváltoztatni, az igen!

Megváltoztatni az Anyag halálos működését.

Az azonosulás vagy egység megtapasztalása nem korlátozódik az élőlényekre. Kiterjed a mindennapi élet körülményeire és „önkéntelen” eseményeire – ténylegesen mindenre kiterjed.

66.169 – Megjelent a tevékenység egy új fajtája. Folyamatában vagyunk… Azon kapom magam, hogy egy tevékenység folyamatába kerültem, hogy pontos legyek; beszélek emberekhez, akiket gyakran nem ismerek, és leírok számukra egy jelenetet: ha megtesznek egy bizonyos dolgot, ez és ez fog bekövetkezni. Ezek olyanok, mint egy regényből vagy moziból vett jelenetek. Aztán ugyanaznap vagy a következő nap valaki azt mondja nekem: „kaptam egy üzenetet tőled, és azt mondtad nekem, hogy írjak ennek a személynek, és mondjam meg neki ezt és ezt!” És ezt nem mentálisan teszem, egyáltalán nem: én MEGÉLEM – megélek egy jelenetet, vagy elmesélek egy jelenetet valakinek, és ezt veszi valaki más (és én nem gondolok arra a személyre!). Ez végbemegy itt, Franciaországban, Amerikában, mindenhol. Kezd viccessé válni… Valaki írja, „ezt és ezt mondtad nekem”, és ez „jeleneteim” egyike! Az egyik jelenet, amit megéltem – nem megéltem: megéltem és teremtettem, mindkettő. Nem tudom, hogyan magyarázzam. Olyan, mint a formázódó agyag. Néhány történet bizonyos országot vagy kormányt érint; azokban az esetekben nem ismerem a kimenetelt – talán egy kis idő múltán meglátjuk. És abban a fajta tevékenységben mindenféle tudással rendelkezem, amivel nem rendelkezem! Néha még orvosi vagy műszaki tudással is, amivel egyáltalán nem rendelkezem! És tudom azokat a dolgokat, látod, mert így szólok: „Így kell tenned, vagy úgy kell tenned!”. Ez elég vicces.

64.151 – Mindez FÉNYES NAPPAL zajlik, nem amikor alszom. Ez a bizonyos történet [egy a sok közül], pont akkor történt, amikor éppen befejeztem a fürdést! Hirtelen valami eljön hozzám, felkap engem, és belépek egy életbe, élek benne, amíg valami meg nem történik – egy tett –, s ha egyszer a tett megtörtént, minden nyomtalanul eltűnik.

71.177 és 217 – Például ez a történet Amerikáról és Kínáról [Kissinger titkos kínai látogatása], és minden féle ilyen dolog, így jött hozzám… Nagyon különös. Egyfajta egyetemlegessé válás. Hogy is tudnám elmagyarázni… Olyan, mintha a körülményekké, az emberekké, a szavakká, a… VÁLNÉK. A test egyre tudatosabb és tudatosabb, de egyáltalán nem mentális módon, hanem… élő tapasztalatok révén. Nem tudom hogyan magyarázzam el.

66.1911 – Ezek nem kimondott szavak, nem gondolatok, mégis valami tökéletesen konkrét, ami mintha egy képernyőn jelenne meg. És a képernyő a tudatosságom BELSEJÉBEN van: nem kívül, belül. És a dolgok így jönnek. A felületes tudatosságban megkérdezném magamtól „miért gondolok erre?”. De ténylegesen nem „gondolkodom”, ez nem egy gondolat, ez… ez a szerveződő élet (Anya formázó kézmozdulatot tesz). Nagyon érdekes. A legapróbbtól a legnagyobb dolgokig terjed: ciklonok, földrengések, forradalmak, az apró kicsi dolgokig, az élet apró körülményeiig. Egy nekem küldött adomány vagy egy ajándék, apró kicsi dolgok, látszólag nem fontosak: minden egyforma értéket képvisel! Nincs „nagy” és „kicsi”, vagy „fontos” és „jelentéktelen”. Egész idő alatt így megy. Furcsa. Majdnem olyan, mint egy még meg nem történt esemény emléke.

71.1711 és 70.58 – Olyan, mintha a tudatosság többé nem lenne ugyanabban a helyzetben a dolgokkal kapcsolatban, így azok teljesen különbözőnek tűnnek. A hétköznapi emberi tudatosság, még a legtágabb is, mindig központi helyet foglal el, és a dolgok e központ viszonylatában léteznek: az emberi tudatosságban te egy pontban vagy, és minden e tudatosságpont viszonylatában létezik. De most a pont többé nincs ott. Így a dolgok önmagukban léteznek. A tudatosságom a dolgokon BELÜL van; nem valami, ami „befogad”. Majdnem az a benyomásom, hogy a bensődben mozgom, mintha belülről cselekednék. Nem érzékelem a testem határait többé. Hogy is mondhatnám? Tényleg, majdnem olyan, mintha folyékonnyá váltam volna. Nem egy másokat magába fogadó önmagát kiterjesztő személy, hanem egy a dolgokra KITERJEDŐ erő, tudatosság. Nem érzékelek semmi korlátot: valami kiterjedtség érzésem van, még fizikailag is.