1972. április 12. (Semmilyen emberi akarat sem győzedelmeskedhet végül...)

Az Anya

Agendája

(Anya megmutat Satpremnek egy képeslapot saját fényképével és a következő rányomtatott angol szöveggel)

Semmilyen emberi akarat sem győzedelmeskedhet végül az Isteni akarattal szemben.

Tegyük magunkat szándékosan és kizárólagosan az Isteni oldalára, és végül bizonyos a győzelem.

Az Anya

Furcsa, hogy mennyire ellenáll ennek az emberi természet. A közönséges emberi természet olyan, hogy preferálja a vereséget a saját feltételeivel a másképpen aratott győzelemmel szemben. Elképesztő felfedezéseket teszek manapság - elképesztőeket!

Az emberi ostobaság végtelen. Végtelen.

Olyan, mintha az Erő, amit korábban említettem,¹ így akart volna menni (fúrógépre emlékeztető mozdulatot tesz), mélyebbre és mélyebbre a tudatalattiban.

Csodálatos dolgok vannak a tudatalattiban - csodásak. Egész éjszakákat töltök azzal, hogy nézem őket. És csak lefelé megy, lefelé, lefelé... ELKERÜLHETETLENÜL.

Szóval az ember tudatalattija felkiált: "Ó, még ne, kérlek, még ne - ne ilyen gyorsan!" És ez az, amivel szemben állunk! Egy általános tudatalatti.

Természetesen, az ellenállás katasztrófákat idéz elő, és aztán az emberek azt mondják: “Látod! Nézd meg a jótékony cselekedeted, csak katasztrófákat okoz!” Hihetetlen, hihetetlenül ostobák!

Magamon látom: soha nem éreztem az alsóbbrendű természet ellenállását ilyen...

Igen, ó, igen! Ez borzasztóan megnövekedett.

Igen, félelmetesen. Az ember eltűnődik, mi lesz a vége, és olykor igencsak aggódik.

Nem kell aggódni. Egyszerűen csak... kapaszkodj folyamatosan az Istenibe. Hiszen, persze, az ellenállás érvelése olyan csodás! “Nézd,” - mondja, “Láthatod, hová vezet ez téged, tudod...” Ó, ez... ez több, mint ellenállás: ez már PERVERZIÓ.

Igen.

Perverzitás.

Igen, Anya, úgy van. Látom. Tisztán látom, hogy ez valóban perverzitás.

Igen, perverzitás.

De nem tudom, mit tegyek. Látszólag semmi sem képes legyőzni ezt. Nem tudom, mit tegyek.

Nos, az egyetlen mód... Ha el tudod kerülni, hogy odafigyelj, az jobb, de ha már meghallgatod, az egyetlen lehetséges válasz: “Nem érdekel, hogy mit mondasz, nem érdekel.” – állandóan. “Ostobákká váltok.” – Nem izgat. “Elszúrjátok az összes munkátokat” – Nem érdekel... Mindezen perverz érv ellen ugyanaz a válasz: nem érdekel.

Ha meg tudod tapasztalni, hogy az Isteni az, ami mindent megtesz, akkor megrendíthetetlen hittel azt mondod: “Minden érved értéktelen. Az Istenivel való együtt létezés öröme, az Isteni tudat mindent meghalad” – meghaladja a teremtést, felülmúlja az életet, boldogságot és sikert, egyszóval mindent (Anya felfelé mutat egyik ujjával) : AZ.

Ez minden. S akkor minden rendben. És vége van.

Olyan mintha Az a természet összes rossz dolgát a ragyogó napfénybe, a szabadba hajtja, kapcsolatba azzal az Erővel...

Igen!

...hogy leszámoljon velük.

Mellesleg megtámadni látszik azt, ami jószándékú volt bennünk.

Bizonyos idő után abszolúte csodálatossá válik, de az ember néha nehéz pillanatokon megy át.

Igen. Igen, vannak idők, amikor azon tűnődsz, hogy nem tűnik-e majd el minden.

(Anya nevet) Ez abszurd! Abszurd. Ami eltűnik, amit elsöpörnek, az az ellenállás.

De....

(Anya lehajtja fejét, mosolyog)

Egyre inkább érzem, hogy csak egyetlen út van... (kacagva) Mulatságos képet fest: „elmén ülés” – csak ülj az eszeden és fogd be. Ez az egyetlen út.

Az eszeden ülsz (Anya ad egy kis pofont magának): fogd be!

(csend)

A tudatalatti tartalmazza az összes korábbi pralaya ² emlékét is, és ez az emlék az, ami mindig azt a benyomást kelti bennünk, hogy minden szertefoszlik, összeomlik.

De ha az igazi fényben tekintesz a dolgokra, akkor csak egy csodálatosabb manifesztáció lehetséges! Théon mondta nekem akkoriban, hogy ez volt a hetedik és egyben utolsó megnyilvánulás. Sri Aurobindo (elmondtam neki, amit Théon mondott), Sri Aurobindo egyetértett, ezért azt mondta: “A jelenlegi meglátja majd a Szupramentális átalakulást.” Ám a Szuperelme eléréséhez az elmének el kell CSENDESÜLNIE! S mindig az a benyomásom (kacag), hogy egy gyermek ül az elme fején (olyan mozdulatot tesz, ahogy egy kisgyerek rugdossa a lábát), azon játszva! Ha még tudnék rajzolni, valami igazán vicces kép születne ebből! Az elme – az a hatalmas, földi, földhözragadt elme (Anya kerekre fújja az orcáit) – ami olyan fontosnak és nélkülözhetetlennek hiszi magát, s mégis: egy gyermek ül a fején és játszik! Ez olyan mókás!

Ah, mon petit, nincs hitünk! Abban a pillanatban, ahogy az embernek van hite...

Azt mondjuk: “Isteni életet akarunk” – de félünk tőle! Abban a másodpercben, ahogy a félelem eltűnik, és őszinték vagyunk... tényleg, minden megváltozik.

Azt mondjuk: “Semmi többet nem akarunk ettől az élettől”, de mégis... (kacag) valami bennünk ragaszkodik hozzá!

Igen!

Ez olyan nevetséges.

Ragaszkodunk a régi ideáinkhoz, a régi... ehhez a régi világhoz, amely már kipusztulásra ítéltetett – félünk!

Miközben az isteni gyermek az elme fején ül és játszik!... Bárcsak le tudnám rajzolni ezt a képet! Oly’ csodás!

Olyan buták vagyunk, hogy még azt is mondjuk (Anya felveszi a megsértett büszkeség álarcát) : az Isteni téved, “Nem úgy kellene a dolgokat kezelni!” – ez komikus, mon petit.

(csend)

A legjobb gyógymód (vagyis a legkönnyebb) számomra a következő: amit Te akarsz – amit Te akarsz, teljes őszinteséggel. Teljes őszinteséggel. És ekkor – eljön a megértés pillanata. Ekkor megérted. DE nem mentálisan érted meg, nem itt (Anya megérinti a fejét).

Amit Te akarsz.

(csend)

Szóval látom az ellenállást az emberekben, látom (nem mondják ki, de gondolják; látom ezt az ilyen mentális légkörben – körbe mutat): egy öregasszony locsogása!

Ez a helyzet.

Ó!...

¹ A  február 21.-i leereszkedés (a "félelmetes nyomás, kényszeríteni a szükséges haladást"). Lásd  a március 8.-i beszélgetést _(vissza)

² Pralaya: világvége _(vissza)