Bevezetés

Hihetetlen rejtély előtt állunk, ami nagyon is bizonyulhat tündérmesének.

Fajunk tündérmeséjének.

Kezdjük Galapagos Archipelagonál, ahol 1835 körül, Darwinban megfogant evolúciós elmélete: a sárkánygyíkok (leguánok) nem voltak mindig sárkánygyíkok, sem az emberek mindig emberek. Azóta nem hallottunk semmi komolyabbat – semmi magával ragadóbbat, vagy mondjuk felszabadítóbbat, mert ez valójában az áhított felszabadítás a rabságból. De miféle felszabadulásról lehet szó a Föld felrobbantásán, vagy az üdvözülés mennyei, vagy akár jógikus formáinak keresésén kívül, melyekről kezdjük felfogni, hogy változatlanul hagyják a bolygót?

„A megváltás fizikai” – mondja Anya, akinek a sejtek tudatosságába vezető kalandját éppen most készülünk feltárni. Az evolúció vitathatatlanul materialista, vagy legalábbis anyagi. De miféle Anyag is az? Zárt vagy nyitott? Darwin kinyitotta, és így tett kortársa, Jules Verne is. Max Planck, Heisenberg, Einstein és impresszionista, fauvinista és pointilista barátaik szintén kinyitották – az Anyag minden oldalán feltárult. Sri Aurobindo és Anya is ezzel fognak foglalkozni néhány modern asztrofizikussal együtt. Akkor hát miért lenne az Anyag kevésbé nyitott a biológusok számára?

Sri Aurobindo 10 éves volt Darwin halálakor (1882). Már elhagyta Indiát, hogy Londonban megtanulja a nyugati materializmus leckéjét. Anya, jövőbeni társa, 4 éves volt Párizsban, míg Einstein 3, Ulmban.

1953-ban egy másik komoly elmélet került napvilágra, de amikor a „komoly” egy börtön jellegét veszi fel, gyanakvóvá válunk. Mert a gerincesek 400 millió évvel ezelőtti megjelenése óta, az evolúció megdöntött szép számú „biológiát” és „filozófiát”, egyiket a másik után, beleértve a rákét, a nyúlét és az orangutánét azért, hogy tovább lépjen a következő fajhoz. Hogyan tovább, nos ez érdekel minket. 1953-ban egy anglo-amerikai biofizikus csoport felfedezte a működési módot, ahogy a DNS molekula másolja magát. Ez tényleg nagyon komoly. Az aminosavak láncának elrendezése meghatározza az átörökítést: vajon egér leszünk-e vagy ember. Egy sajátságos, varázslatos és tökéletesen tudományos molekula, a dezoxiribonuklein sav vagy DNS, feltartózhatatlanul irányítja ezt az elrendeződést apáról fiúra, hacsak valamilyen kóbor röntgensugár, kozmikus sugárzás, vagy neutron bomba nem okoz kisiklást a DNS sorozat egy pontján, és így a szaporodás eredménye inkább egy szörnyeteg lesz, mint egy új faj. De bárhogy álljon is a dolog, eszerint, ha a bomba időközben nem robban föl, a csírasejtek DNS-ében végbemenő, alig érzékelhető „kedvező” mutációk évezredei vagy évmillió után – amelyek végül kitesznek egy nagyobb változást – meg kellene érkezzünk egy másik fajhoz. Ez egy időhöz kötött felvetés, ami nagyon is úgy néz ki, mint egy nem kívánatos börtön. Természetesen, az a távoli új faj csak akkor léphet színre, ha a Homo sapiens jelenlegi négy és félmilliárd tagja nem állít elő elegendő patkány sapienst, akik korábban felfalják a Földet. Ez is egy nagyon komoly figyelembe veendő szempont, mert évezredekre volt szükségünk, hogy a népesség elérje az egymilliárdot 1830-ban, de a második milliárdhoz, már csak 100 évre, a harmadikhoz 30 évre és csak 14 évre a negyedik milliárdhoz.1

A pobléma sürgető. Többé már nem állnak rendelkezésünkre évezredek az evolúcióhoz, hogy megoldjuk a feladatot – lehet, hogy már 10 évünk sincsen. Tehát hogyan tudnánk kivezető utat találni e szorult helyzetből az anglo-amerikai csapat és az ismétlődő sejtmutációkhoz szükséges évmilliók ellenére?

Ha a megoldás nem a mennyekben vagy bármilyen jógikus felszabadulásban van, meglelhetjük-e azt közvetlenül a sejtekben és az Anyagban? Hogy az ember nem marad fenn végtelenségig emberként, még csak nem is „nemesített” emberként, ez nem vitás, ugyanúgy, mint ahogy a hüllő sem maradhatott hüllő a Másodkor kiszáradt mocsaraiban. Ha mi nem találjuk meg a „kulcsot”, az evolúció majd megtalálja nekünk, a biológusok ellenére.

Vajon vannak evolúciós „robbanások”, ahogy ezt néhány modern evolucionista állítja? Hisz a darwini természetes szelekció hosszadalmas folyamata úgy tűnik nem szolgál magyarázatul a fajok közötti nagymértékű változásokra. És ha így van, akkor mi indítja be ezeket a robbanásokat? Hetvenmillió éve a dinoszauruszok hirtelen eltűntek a Föld felszínéről, elpusztultak, hogy helyet adjanak a mezei egereknek, hogy kergetőzhessenek és ugrándozhassanak.

57.412 – Elvárhatjuk ettől a testtől, ami most földi megnyilvánulásunk eszköze, hogy fokozatosan átváltozzék egy magasabb életet kifejezni képes valamivé (kérdezte Anya, aki a test sejtjeiben igyekezett megtalálni a „kulcsot” a fajokhoz), vagy el kell hagynunk e formát végképp, és belépnünk a Földön még ismeretlen másik formába? Folyamatosság lesz, vagy hirtelen megjelenik valami új?... Vajon az emberi faj olyan lesz-e, mint a Földről eltűnt más fajok?

Ekkor 1957-et írtunk.

Darwinnak több mint húsz évre volt szüksége, hogy meg merje írni, amit megértett Galapagoson: A fajok eredete 1859-ben jelent meg. És még akkor is úgy érezte, hogy olyan volt „mint bevallani egy gyilkosságot”. Anya történeteit hallgatva úgy éreztem magam, mint a sárkánygyíkjait megpillantó Darwin: „Ugyan már, létezhet ilyen dolog?” Mit fog a Biológia szólni, és mit fog az Orvostudomány? És a …? Mégsincs kétség. 19 évig hallgattam a tapasztalatait mesélő Anyát, Sri Aurobindo szellemi örökösét. Abban az időben nem fogtam fel teljesen szavai jelenetőségét. Azután, egy nap 1973-ban, 95 évesen elment, ott hagyva engem egy értelemmel és érthetetlenséggel teli dokumentum hegyet bámulva. Hét évig tartott, míg átrágtam magam e hegyen, öklömmel vertem a falat, hívva Anyát az ostoba halálon túlról, ahogy ő nevezte, hogy segítsen megfejteni titkát. Mégis, ott van a szemem előtt, teljesen nyíltan az Ütemterv lapjainak ezrein, de milyen értelemmel bír egy egér tapasztalata egy dinoszaurusz számára? Mégis tele van értelemmel, ott van, de egy kis indítójel szükséges, hogy helyükre kerüljenek a kirakós játék darabjai. Még három vaskos kötetet is írtam1 igyekezve követni a fonalat, és felrajzolni egy utat az ember megérthetetlen jövőjébe. Ó, hogy kínlódtam! Néha még Conan Doyle, Sherlock Holmesa is voltam, nagyítóval és mentális logikával igyekeztem megragadni valamit, ami megszünt mentálisnak lenni. Anya az eljövendő faj történetéről szóló frusztráló, lenyűgözően rejtélyes krimi – hogyan készül egy eljövendő faj, hogyan emelkedik ki, milyen eszközökkel, milyen mechanizmusok révén? Aztán egy nap minden nyilvánvalóvá válik – de semmi sem láthatatlanabb, mint a nyilvánvaló, mert annyira közel van, hogy nem látod. Láthatnak valamit az egerek vagy a majmok az emberben? Azt kell gondolniuk, hogy a mi fára mászásunk sok kivánni valót hagy maga után, de… Tehát kutattam és elemeztem Anya kísérletét, de… Tágra nyílt szemmel bámultam – s hát igen, ez egy kicsit olyan, mint „bevallani egy gyilkosságot”. Nagyon is átéreztem, mit értett ezen Darwin. Ez óriási kihívás fajunk és törvényei számára, és mégis logikus, természetes – de próbáld elmagyarázni egy egérnek, hogy a Homo sapiens természetes és logikus!

Az olvasó bevezetésének egyetlen módja ebbe a jövő fajról szóló rejtély-krimibe, hogy közzétesszük Anya bizonyító erejű tapasztalatait, nyíltan, cifrázás vagy megjegyzések nélkül, mint a laboratóriumi kísérletek jegyzőkönyveit. Azután haladunk visszafelé, hogy kövessük a fonalat, ami azokhoz a bizonyító erejű tapasztalatokhoz vezetett, majd folytatjuk azokhoz, amelyek az élmények új magjává fejlődtek, amíg a kirakós játék teljes, és a következtetés elkerülhetetlen nem lesz.

Nem foglalkozunk semmiféle miszticizmussal vagy filozófiával, hinduval vagy mással, vagy bármilyen tudományos magyarázattal, mert hát mit ér a hüllők tudománya egy ősmadárnak? Csak a kísérlet tényeivel foglalkozunk, bármily furcsának is tűnnek. S mint Darwin Galapagoson, egy alapvető kijelentéssel kezdjük, amit egyetlen evolúcionista sem fog tagadni. Anya első adata:

58.2811 – A fizikai Anyag fejlődik minden egyéni alakon keresztül, s egy nap képes lesz áthidalni a szakadékot a ma ismert fizikai élet és a megnyilvánulni vágyó szupramentális élet között.

A test a híd.

A test, vagyis a sejtek.

A sejtek az időhöz kötött mutációs elmélet szerint működnek, vagy talán másképp?

Számtalan alig érzékelhető mutáció évezredeken keresztül, vagy egy hirtelen változás, „a Föld csodája” – ahogy Anya mondaná – a fajok tündérmeséje?

Azonban egy tökéletesen biológiai és földhöz kötött tündérmese.

58.145 – Úgy tűnik, csak akkor tudunk megérteni, ha a testtel értünk meg.

54.214 – A tudás a test számára azt jelenti: képesnek lenni megtenni.

Anya az ember véghez vitte leghatalmasabb forradalom a naptól, amikor egy pleisztocénkori tisztás közepén az első emberszabású nekiállt számba venni a csillagokat, s kínzó gyötrelmeit.

ANYA, Mirra Alfassa néven született Párizsban, 1878-ban. Anyja egyiptomi, apja török. Egy évvel volt idősebb mint Einstein, Anatole France kortársa, akivel osztozott finom iróniájában. Ez a „pozitivizmus” évszázada; a bankár és elsőrangú matematikus apa, valamint a nyolcvannyolc éves koráig Marx tanítvány anya „mindenre kiterjedő materialista”.

Mirra furcsa tapasztalataiba beletartozott a múlt és a jövő is: tíz évvel Pondicherry-i utazását megelőzően „álmában” megjelent Sri Aurobindo, akit „hindu istenségnek” vélt látomásában. Egyformán könnyedén bánt a magas matematikával, a festő ecsettel vagy a zongora billentyűivel. Gustave Moreau, Rodin és Monet barátja. Nőül ment egy festőművészhez, majd elvált, hogy egy filozófus felesége legyen, aki elvitte Japánba és Kínába abban az időben, amikor Mao Ce-Tung első politikai esszéit írta, majd Pondicherrybe, ahol találkozott Sri Aurobindoval. Ettől kezdve ott maradt. 30 évet töltött az ember mellett, aki a századfordulón bejelentette „az új evolúciót”: „Az ember átmeneti lény”. Sri Aurobindo 1950-ben bekövetkező halálakor egy óriási, a világ minden ellenállását befogadó ashram vezetőjének szerepében találta magát. Belevetette magát a „sejtek jógájába”, míg felfedezte a „nagy átjárót” a másik fajba. 1973-ban elszigetelten, félreértve, ellenállással és rosszakarattal körülvéve, 95 éves korában temették el.

„Nem hiszem, hogy valaha is létezett nálam bárki materialistább, az ezzel együttjáró gyakorlatias józan ésszel és pozitivizmussal” – mondta később, a sejtek tudatosságát kutató veszélyes élményei időszakában – „s most már értem, hogy miért voltam az! Csodálatosan megalapozta testem egyensúlyát. Az összes keresett magyarázat mindig anyagi természetű volt; nyilvánvalónak tűnt: nincs szükség misztikumra, vagy bármi hasonló dologra – az Anyag nyelvén kell megmagyaráznom. Így biztos vagyok benne, hogy semmi köze hajlamomhoz a misztikus álmodozásra! Nem volt a testemben semmi, legkevésbé misztikus sem, hála Istennek!”