1972. augusztus 30. (túl a gondolaton)

Az Anya

Agendája

Hogy vagy?

Azt hiszem, jól.

Nos, én is! (nevetés)

(csend)

Tisztán látom, hogy a gondolat helyett a tudatosság irányítja az életet. És amikor a tudatosságod csendben nyitott marad az Istenire, akkor minden jól megy. Sok-sok dolog jön folyamatosan be a tudatosságba, az egész világból, olybá tűnik (olyan mozdulatot tesz, mintha minden oldalról rátámadna valami): ez mind tagadja vagy ellenzi az isteni Cselekvést. Mindig egyre csak így jönnek (ugyanaz a mozdulat). De ha csendben tudok maradni (a felajánlás gesztusa, nyitott kezekkel), a nem létezés magatartásával... (mosolyog) ami egyfajta, nem is tudom… hogy átláthatóság-e – Nem tudom, hogy az embernek „átláthatóság”-ot kellene-e mondania, vagy „mozdulatlanság”-ot – de ez valami olyasmi a tudatosságban, mint ez: (ugyanaz a gesztus, nyitott kezekkel). Amikor ez így marad, minden rendben van. De amint elkezd felébredni, azaz, amint az egyéniség kezd előretörni bármilyen formában, minden „utálatossá” válik. Igazán lehangoló.

Tudod, a fizikai test egy évezrednyi tapasztalattal rendelkezik, ami azt mondja: „Na de, ez a boldog állapot nem lehetséges!” – ez az ostobaság az, ami késleltet mindent! Olyan ez, mintha maguk a sejtek, a testünk sejtjei, amelyek megszokták a küzdelmet és a szenvedést, nem tudnák elfogadni, hogy a dolgok így is lehetnek (ugyanaz a megadási gesztus, nyitott kezekkel). De amikor így vannak… az csodálatos.

Csak nem tartós. Nem tart naphosszat! A dolgok csak jönnek, jönnek állandóan (ugyanaz a gesztus, mintha minden oldalról rátámadna valami).

De most már egész jól látom, egészen tisztán – nagyon tisztán: a tudatosság átveszi a gondolat szerepét.

Igen, igen.

És... (hogy is mondjam?) a kettő közötti különbség: a gondolat olyan valami, ami így megy (körkörös, nyugtalan mozdulat), mindig mozgásban van... míg a tudatosság pedig ilyen (nyitott kezekkel, felfelé ajánlva tett mozdulat). Nem tudom elmagyarázni. (Anya lehunyja a szemét, kezei nyitva maradnak)

Azon tűnődtem, hogy mit tehetnék én, hogy felgyorsítsam a folyamatot? A hétköznapi élet olyan sok bosszantó dologgal van tele. Mit tehet az ember, hogy ez a folyamat gyorsabb legyen?

Ha az ember nyugodt, higgadt tudna maradni, az sokat számítana.

Igen.

Az sokat számítana.

Tudod, a testem kezdi – még csak kezdi - tudni, hogy az isteni eredetű oldala egy olyan életet jelent, ami... (Anya kitárja mindkét karját a végtelenbe) progresszív és ragyogó; de a felgyülemlett múltbéli emlékek azt mondják, hogy: “Ó, az lehetetlen!” – csak így egyszerűen. Nos, az az ostoba „lehetetlen” az, ami késleltet és elront mindent!

A tény alapja az, hogy amint a test kilép a helyes hozzáállásból, a dolgok fájdalmassá válnak: minden fáj, és ez munkaigényes – mindenütt halált és elporladást érzel. És ez az, ami megerősíti az… Anyag ostobaságát!

Szóval, igazat beszélve, inkább nem beszélgetnék, hacsak nem egy egészen konkrét kérdésre válaszolok.

Az én esetemben, azon tűnődöm, vajon milyen pontig kellene ezt magamra vonatkoztatnom?

Úgy érzed, túljutottál már a gondolaton?

Ó igen, teljesen. Csak a mechanikus gondolat maradt, de egyébként.... Azt mondhatom, hogy sohasem használom a gondolkodási folyamatot: mindig úgy érzem, hogy „felülről kapom” a dolgokat. A spekulatív elme, például, már lehetetlen számomra!

Nos, akkor jó, a jó úton haladsz!

Nos, talán! De úgyszólván mindennel küzd az ember, és olykor kissé … elveszettnek érzi magát.

Ami engem illet, tudod, mindazok a dolgok, amikre valaha támaszkodtam a tetteket illetően, KÉSZAKARVA összeomlani látszanak (minden, még a legkisebb dolgok is), így azt mondhatom: amit Te akarsz. Ez vált... ez vált az egyetlen menedékemmé. Nem emlékszem semmire, tudod? Például valaki azt mondja nekem: „Ezt fogod mondani annak az embernek.” – és én őszintén igent mondok, de a következő percben már nem emlékszem rá, mi volt az! ... Semmire sem emlékszem – zéró!¹

Olykor órákig egy békés és ragyogó szemlélődésben tudok maradni, és azt gondolom, hogy az csak pár perc volt. A közönséges és kritikátlan szem számára – ezt el kell fogadnod – úgy nézel ki, mint… biztos vagyok benne, hogy százból 99 ember azt gondolja, hogy dilis vagyok (mosolyog).

Nem – nem, Anya! Nem, ez... ..

Ez TELJESEN lényegtelen!

A tudatosságukban látom ezt, de mosolyra késztet. El kell ezt fogadnod.

De elég sokan vannak olyanok is, tudod, akik látják a Fényt.

Lehetséges. (Nevet) Jó nekik!

Gyakran, nagyon gyakran kérdem az Urat: hogyan segíthetnék most, hogy nem látok olyan jól, nem hallok olyan jól, nem tudok tisztán beszélni, és segítségre van szükségem a közlekedésben? Ez az állapot… Noha a testem nem érez semmi gyengülést! Meg van győződve róla (a test), hogy ha az Úr holnap azt akarja, hogy visszatérjen szokásos működéséhez, akkor vissza is tud! Az Erő ott van (Anya megfogja karjait, izmait), a néha borzalmas erő!... Szóval miért? ...

Ez az állapot szándékos, azért hogy… (mosolyog) azért, hogy az emberek békén hagyjanak!

Igen, Anya, ez igaz, igazán hiszem, hogy igaz.

Na ugye! Másképp az emberek soha nem hagynának békén.

Elárasztanának téged egy rakásnyi jelentéktelen problémával.

Igen, jelentéktelen! Az ő problémáik mind jelentéktelenek! (Anya nevet) És milyen pimasz dolog ez: hűtlenség a házasságban és az őszinteség hiánya a munkahelyen! És ehhez hasonló dolgok. Hihetetlen – ez hihetetlen! Az emberek olyanokat kérdeznek tőlem... (nevet) s olyan valószínűtlen kérdéseket!

Tudod, az összes szabályt – ó, igen, az összes erkölcsi szabályt - úgy tűnik - sutba dobták. Így a megjelenések… Mondok egy példát: valaki [az Ashram-ból] nyit egy “Utazási Irodát,” majd amikor az emberek pénzt adnak neki, hogy vegyen jegyeket, zsebre vágja a pénzt és nem veszi meg a jegyeket – na, erről mit gondolsz? (nevetés) Mi jön ezután?

(csend)

De, tudod, biztos vagyok benne, hogy a te állapotod szándékos, mivel ahogy én fel tudom fogni a magam kis léptékében, úgy érzem, Te egy kolosszális energia közvetítő vagy, mozdulatlanságodban.

Igen, tudom. Tudom, hogy kolosszális! Igen, egy Erő ez… És még az én kezemben is: egy hihetetlen energia.

(csend)

(Mosolyog) Gyakran, tudod, nézem... (hogy is mondjam) te a tudatosságban, A tudatosságban vagy - látod, a tudatosságBAN vagy, és ezért ránézek és látom, milyen helyet foglalsz el a tudatosságban. És ... (Anya behunyt szemmel, mosolyog).

Mon petit, én nem akarom, hogy úgy érezd, ... (Anya megerősítő gesztust tesz) nem akarok bókolni neked, nem ez a szándékom. De te mindig ... olyan vagy, mint egy díszes kert ... meghatározott alakú (Anya egyfajta téglalapot rajzol a levegőben), ragyogó színekkel a rózsaszíntől az aranyfényig. Pontosan. És ez te vagy - én így látlak. Mindig.

Van egy hatalmas atmoszféra - hatalmas atmoszféra .... Egy hatalmas atmoszféra fedi Sri Aurobindo auráját: a kék, a ragyogó világoskék, ami az ő színe. És látlak abban, olyan vagy, mint egy díszes kert (ugyanazt a mozdulatot) színekkel ... az élénk rózsaszíntől, ... egy ragyogó, arany atmoszféráig... Egy kedves kert. Ez az, amit látok - látom nyitott szemmel (Anya megérinti nyitott szemét). És ez nagyon jó.

Ott van még a merevség néhány pontja, úgy értem, (hogyan mondhatnám?) egy személyes természet állandóságai, de ... fokozatosan, apránként eltűnnek, átalakulnak. Voilà. Ez az, amit látok.

(Anya elmerül a végében, majd Sujata odamegy hozzá)

(Sujata :) Anya, a nagybátyám, aki azért jött tegnap velem, hogy lásson téged, azt mondta nekem később, "Nem tudom, hogy láttad-e, de én láttam egy fényt kijönni Anya arcából ..." ²

(Anya nevet)

Megkérdeztem tőle: "De milyen hatással volt ez rád?" Azt mondta: "Tudod, nincs semmi személyes vágyam, egyszerűen szerettem volna ... meghajolni előtte. ".

(Anya mosolyog)

¹ De ha a mélyebb igazság legkisebb nyoma is van abban, aminek az elmondására Anyát kérték, ő tökéletesen emlékszik! _(vissza)

² Később ez a személy tevékenyen részt vett Auroville ügyének képviseletében az indiai kormányzattal szemben, amikor a csalók megpróbálták bebörtönözni az aurovillieket és az országból kitoloncolni. _(vissza)