1961. július 7. (Az „Integrált Megmaradás”-ról és a 63. - 65. aforizmák kommentárjai.)

Az Anya

Agendája

(Anya átad Satpremnek egy fehér rézvirágot, amit elnevezett „Integrált Maradandóság”-nak, majd egy aranytrombitát, vagy „Győzelmet”, s végül egy "Szupramentális Győzelem” virágát.)

Itt van egy Integrált Maradandóság. De... győzelem. Győzelem. S ez egy Szupramentális Győzelem – azaz: győzelem MINDEN tekintetben.

Ez a virág nagy-nagy csoportokban nő.

S én folytatom az olvasást...

Az “Önmagáról”-t?

Igen – a jógája magyarázatáról és arról, hogy mit akar általunk megvalósítani. Tegnap este, miután elolvastam, azt mondtam neki: „Hogy várod el azt, hogy mindez ebben teljesüljön?” (Anya kacagva mutat a saját testére.) „Nem, nem, nem!”- válaszolta. „Nem erről van szó!” Most arra van szükség, hogy megtanuljuk, hogyan maradjunk meg minél tovább. Erről még beszélni fogunk” – mondta nekem – „két-háromszáz éven belül.” Ah! (nevetve) „Nos, jó!” – mondtam. „Megtanulunk megmaradni” – mondta.

Szóval megtanulunk megmaradni.

Ezért adtam oda neked az „Integrált Megmaradást” – ez az ő üzenete.

(csend)

Az ember igazából nem képes megmaradni, hacsak nem ABSZOLÚT semleges. Ez elég világos. Ennek így kell lennie (a lenyugodott tengert idéző kézmozdulatot tesz). Mert hirtelen egy olyan állapotban találod magad, amiről úgy érzed, hogy örökké tarthat – semmi sem számít, ez csak megy tovább és tovább és tovább (Anya kitárja a karjait, mintha egy hatalmas, végtelen tengeren lebegne)... így, mindörökké. Én már gyakran voltam ebben az állapotban, és ez igazán jól érezhető... de ez az élmény nem lehet a fejben (ez könnyen megtörténhet); ennek ITT kell lennie (Anya összecsapja a térdeit), itt bent a testben. Amikor a test ezt megérti, semmi sem ellenkező vagy megegyező vele – a test nem érez kéjt, nem érez undort, sem nyugtalanságot, vagy bármi egyebet. Egy olyan állapotban van, hogy...ahhh!...(ismét a lenyugvó tengert idéző kézmozdulat)

Ez nagyon érdekes.

Ez elég gyakran megesik velem az erkélyen, mert ott... a leszálló Fényre koncentrálok. Ilyenkor, nagyon gyakran, a test teljesen mozdulatlanná válik. Így.

Ilyen módon tartósan megmaradhat az ember. Hát igen, így van ez. Dolgozzunk.

(Anya felveszi az asztalról a „Gondolatok és Aforizmák”-at.)

Kérdéssel fordulsz hozzám?

Igen.

Á! találkoztam T.-vel, aki azt mondta, hogy túl nehéznek találja a kérdések feltevését [Sri Aurobindo Aforizmáiról], mert látszólag mindig ugyanaz a kérdés merült fel. S így már nincs mit kérdeznie. Úgy döntöttünk, hogy ő nem fog több kérdést feltenni, hacsak – véletlenül – valami hirtelen ki nem vált egy kérdést belőle. Egyébként nincs több kérdés! (Anya megkönnyebbülten felsóhajt)

63. Isten nagy, mondja a mohamedán. Igen, olyan nagy, hogy megengedheti magának, hogy gyenge legyen, valahányszor szükség van arra is.

64. Isten gyakran vall kudarcot a munkálkodásaiban; ez a jele a korlátlan istenségének.

65. Mivel Isten győzhetetlenül nagy, ezért megteheti, hogy gyenge legyen; mivel állandóan tiszta, ezért büntetlenül át tudja adni magát a bűnnek; örökké ismer minden gyönyört, ezért megízleli a szenvedés gyönyörét is; elidegeníthetetlenül bölcs, ezért nem zárkózik el az ostobaságtól.

Mondhatjuk-e igazán Istenről, hogy gyenge vagy kudarcot vall? Ez valóban megtörténik, vagy csak az Úr játéka?

Ez nem így van, mon petit! Ez pontosan az, ahogy a modern nyugati hozzáállás eltorzult az ősi attitűdhöz képest – ami nem egészen ősi – ami a Gita attitűdje. Rendkívül nehéz a nyugati elme számára élénken és konkrétan felfogni, hogy MINDEN az Isteni. Annyira átitatódott a keresztény lelkiséggel, a „Teremtő” eszméjével – a teremtés az egyik oldalon és Isten a másikon! Észrevételként az ember elutasítja ezt, de... ez behatolt az érzékeinkbe és az érzéseinkbe, s így – spontán módon, ösztönösen, szinte tudatalatt – az ember Isten javára írja mindazt, amit az ember a legjobbnak, a legszebbnek tart, és különösen azt, amit el akar érni, meg akar valósítani. (Minden egyes ember persze megváltoztatja Istene „tartalmát” saját tudatossága szerint, de ez mindig az, amit a legjobbnak gondol.) S éppilyen spontán módon, ösztönösen, tudatalatt az embert sokkolja az a gondolat, hogy a dolgok, amiket nem szeretünk, vagy nem helyeslünk, vagy amelyek nem tűnnek a legjobbnak, szintén Isten részei lehetnek.

Szándékosan használok eléggé gyermekded kifejezéseket, hogy a dolog világosan érthető legyen. De ez így van jól. Biztos vagyok benne, mert NAGYON hosszú ideje megfigyeltem magamon, és kellett, hogy... A gyermekkor egész tudatalatti formációja miatt – környezet, oktatás, és így tovább – ebbe (Anya megérinti a testét) bele kell VERNI az Egység tudatosságát: az abszolút, KIZÁRÓLAGOS egységét az Isteninek – kizárólagos olyan értelemben, hogy semmi sem létezik ezen Egységen kívül, még a legellenszenvesebbnek tűnő dolgok sem.

Sri Aurobindo-nak is küzdenie kellett ez ellen, mert ő is keresztény neveltetésben részesült. Ezek az „Aforizmák” a tudatalatti formáció elleni küzdelem szükségessége felismerésének eredményei – annak bimbódzása (virágzása) – mely formula olyan kérdéseket vetett fel, mint (Anya felháborodott, megbotránkozó hangszínre vált): „Hogy lehet Isten gyenge? Hogy lehet Isten bolond? Hogy....” De nincs semmi más, csak Isteni! Egyedül Ő létezik, nincsen rajta kívül semmi. És bármi is tűnik visszataszítónak számunkra, az valami olyan, amit Ő már nem akar, hogy létezzen – Ő előkészíti a világot arra, hogy ez a valami ne manifesztálódjon, s így a megnyilvánulás túlléphet ezen az állapoton, valami mássá válva. Így tehát erőszakosan elutasítjuk mindazt bennünk, aminek az a sorsa, hogy elhagyja az aktív megnyilvánulást. Egy elutasító mozdulattal.

Pedig ez Ő. Nincs senki más, csak Ő! Ezt kellene ismételgetni reggeltől estig, majd éjjeltől reggelig, mert ezt minden percben elfelejtjük.

Csakis Ő van, és senki más, mint Ő. Egyedül Ő létezik, nélküle nincs létezés. Csak Ő van!

(csend)

Van néhány észrevétel egy kicsit előrébb... (Anya belelapoz a szövegbe és megáll a 68. Aforizmánál). Ó, olyan csodálatos dolgokat mond el!

68. A bűn érzése szükséges volt abból a célból, hogy az emberben ellenszenvet kelthessenek a saját tökéletlenségei. Ez volt Isten közömbösítő anyaga az egoizmusra. De az ember egoizmusa úgy dacol Isten kisegítő megoldásával, hogy nagyon tompán van tisztában a saját bűneivel, és nagyon élénken van tisztában mások bűneivel.

(Anya nevet) Csodálatos!

Mindenesetre itt van – ez a fajta kérdésfeltevés még mindig azok hozzáállását mutatja, akik különbséget tesznek aközött, hogy mi Isteni és mi nem Isteni, vagy inkább mi Isten és mi nem Isten. „Hogy lehet Ő gyenge?” Ez egy olyan kérdés, amit én soha nem tennék fel.

Nagyon is értem. De amikor az ember a Liláról beszél, az isteni játékról, ez arra utal, hogy Ő valami módon a háttérben marad, és nem igazán „vesz részt a cselekvésben”, ahogy mondják – Ő nem igazán része a játéknak, csak figyeli azt.

Igen, igen, Ő az! Ő teljes mértékben részese annak. Ő Maga a Játék.

Nem szabad elfelejtenünk, hogy a tudatosságnak szintjei vannak: amikor Istenről és az Ő Játékáról beszélünk, akkor Istenről a transzcendentális állapotában beszélünk, mindenek felett, túl az anyag minden fokozatán; amikor a Játékról beszélünk, akkor Istenről anyagi állapotában beszélünk. Azt mondhatjuk, hogy a transzcendentális Isten figyel és játssza – Egymagában, Önmagával és Önmaga által – az Ő anyagi játékát.

De minden nyelv – az összes nyelv! – az Érdektelenség nyelve. A kifejezés minden módja, mindaz, ami elmondatott és mindazon mód, ahogy elmondatott, köteles ezen érdektelenség részesévé válni. S ezért olyan nehéz valami konkrétan igaz dolgot kifejezni. Ahhoz, hogy ezt megtegyük, végletesen hosszas magyarázatokra lenne szükség, amelyek, persze, teljesen hibásak lennének. Sri Aurobindo mondatai néha nagyon hosszúak, pontosan emiatt: igyekszik eltávolodni ettől az érdektelen nyelvtől.

Az egész gondolkodásmódunk hibás!

Minden hűséges hívő (különösen a nyugatiak) gondolnak „valami másra”, amikor Istenről beszélnek. Ő nem lehet gyenge, csúnya, tökéletlen, Ő valami makulátlan – de ez helytelen gondolkodás. Ezek az emberek megosztanak, szétválasztanak. A tudatalatti gondolkodás számára (ezalatt a töprengés nélküli gondolkodást értem, ösztönösen, megszokásból, anélkül, hogy az illető észrevenné, hogy gondolkodik) az, amit általában „tökéletességnek” tekintünk, az látszik vagy érződik vagy kívánatos számunkra, mint erkölcsös, isteni, gyönyörű és elismerésre méltó – de egyáltalán nem erről van szó. A tökéletesség valami olyat jelent, amelyből semmi sem hiányzik. Az isteni tökéletesség a teljesség. Az isteni tökéletesség az Isteni egész, amelyből semmi sem marad ki. Az isteni tökéletesség az Isteni egésze, úgy, hogy semmit nem vonunk el belőle. A moralisták szerint ez pont fordítva van: az isteni tökéletesség nem más, mint az erények, amelyekért kiállnak!

Az igazi álláspontból nézve az isteni tökéletesség az „egész” (Anya az egész világot jelképező mozdulatot tesz), és ezt az egészet éppen az a tény teszi tökéletessé, hogy semmi sem hiányozhat belőle.¹ Ebből következően a tökéletesség azt jelenti, hogy minden egyes dolog a helyén van, pontosan ahol lennie kell, és aminek lennie kell, és a dolgok közötti viszonyok is pontosan azok, amiknek lenniük kell.

A tökéletesség az Isteni megközelítésének egyik módja; az Egység pedig a másik. De a Tökéletesség egy globális megközelítés: minden ott van, és minden az, aminek lennie kell – vagyis az Isteni tökéletes kifejezése (még azt sem mondhatjuk, hogy az „Ő Akaratának”, mert az is valami különállóra utal, valamire, ami Tőle ered!).

Így is mondhatjuk (de ez jelentősen leegyszerűsíti a dolgot): Ő az, Aki, és pontosan az, aki lenni akar. Az a rész, hogy: „pontosan az, aki lenni akar” lejjebb visz bennünket jónéhány lépcsőfokkal, de még mindig képet ad arról, hogy mit értek „tökéletesség” alatt!

Az Isteni tökéletesség végtelenséget és örökkévalóságot jelent – amelyek együtt léteznek időn és téren kívül.

(csend)

Miközben a szobámban sétálgattam, egy sor könyörgés és ima jutott el hozzám ² (nem én választottam őket – valaki súgta nekem őket), amelyekben könyörgök az Úrhoz, hogy nyilvánítsa ki Tökéletességét (és én nagyon is tisztában vagyok azzal, hogy milyen suta ez a kifejezés, de ez megfelel egy aspirációnak).³ Amikor megnyilvánulásról beszélek, a mi, fizikai, anyagi világunkban való megjelenésre gondolok – és a világ átalakítását kérem. És abban a pillanatban, ahogy kimondom eme könyörgések egyikét, az általa képviselt megközelítés érzése ott van; ezért tudok immár előadást tartani a Tökéletességről – hiszen a tökéletesség ezen megközelítések egyike. „Jelenítsd meg ezt” – mondom Neki – „jelenítsd meg azt, jelenítsd meg a Tökéletességed...” (Ez a sor nagyon hosszú, és elég sok időmbe telik, mire a végére érek.) Nos, minden egyes alkalommal, amikor azt mondom: „Mutasd meg a Tökéletességed” – tudatosan bennem van, hogy mi alkotja a Tökéletességet – valami világméretű.

Olyan ez, mint a „tisztaság” szó – az ember hosszasan mesélhetne arról, mi is a különbség az isteni tisztaság és az emberek által használt szó jelentése között. Az isteni tisztaság (a legalacsonyabb szinten) csupán egyetlen befolyás elismerése – az isteni Befolyásé (de ez a legalacsonyabb szintű értelmezés, és máris szörnyen eltorzult). Az isteni „tisztaság” azt jelenti, hogy csak az Isteni létezik, semmi más. Ez tökéletesen tiszta – csak az Isteni létezik, Őrajta kívül senki és semmi.

És így tovább.

Ez a „japa” harmadik éve – így kezd teljesen világossá válni.

*
*     *

Mit fogunk most tenni?

Beszélj az élményedről/tapasztalásodról.

Félek, hogy magamat ismétlem vele.

Nem, soha! Ez minden alkalommal egy új élmény – sohasem ugyanaz.

Igen. Csodálom azokat az embereket, akiknek ugyanaz az élményük ismétlődik számtalanszor, akik ragaszkodnak a felismeréseikhez – én soha nem voltam erre képes. Volt idő, amikor megpróbáltam, de rájöttem, hogy ostobaság, szóval már nem próbálkozom. Soha nem éltem át ugyanazt az élményt kétszer – nem tudtam.

Az élmény, amit leírtam neked azon a napon, amikor azt mondtam: „Valamit mondanom kell neked” [1961. január 24.], valóban nagyon kellemes volt, és én igenis megpróbáltam újra átélni – de soha nem tudtam. Akármikor ha megpróbálom, akármikor valami bennem azt követeli, hogy újraéljem az élményt, mindig egy Mosolyt látok, és valami azt súgja: “Nem, nem! Engedd el! Majd meglátod, majd meglátod...” Így elengedtem.

Rendben van, ez elég – számodra elég!

És te? Te mit csinálsz?

Újraolvasom a “Savitri”-t.

Szerencsés ember vagy! Szeretném én is újra elolvasni. S minél többször olvasod, annál csodásabb lesz!

¹ Anya később tisztázta ezt a pontot: „Az lehetetlen, hogy bármi is hiányozzon, mert az lehetetlen, hogy bármi is ne legyen része az egésznek. Semmi sem létezhet az egészen kívül. De én ezt a jelentést most végletesen, szélsőségesen értelmezem: nem földhöz ragadt, hanem égbe emelkedő módon, annak felső határáig. Elmagyarázom: semmi sincs szükségszerűen benne egy adott világmindenségben, mert egy univerzum csak a megjelenés egy formája, - de minden lehetséges univerzum egyben létezik is. És így mindig ugyanahhoz a dologhoz térek vissza: semmi sem létezhet az egészen kívül. Ha ezt az egészet pl. „Istennek” nevezzük el, akkor azt állítjuk, hogy semmi sem létezhet Rajta kívül. De a szavak olyan földhözragadtak, nemde?” (Anya a földhözragadtságot mutatja.) _(vissza)

² A sejtek tudatosságának az imái 337-350. oldal _(vissza)

³ Mint anya korábban mondta, hogy ''minden úgy van, ahogy lennie kell... az Isteni az, ami, és pontosan olyan, amilyen akar lenni,'' senkinek nem kell ''könyörögni'' hozzá azért, hogy kinyilvánítsa a tökéletességét. _(vissza)