1961. április 25.

A hétköznapi tudatosság állapotában valamit VALAMIÉRT teszünk. Például, az összes védikus bölcsnek volt egy célja: számukra a cél a halhatatlanság megtalálása volt. Minden szinten mindig van egy cél. Mi magunk is „szupramentális felismerésről” beszélünk.

De nem sokkal ezelőtt, nem tudom, mi történt. Valami hatalmába kerített; nem egy gondolat, nem egy érzés, hanem inkább valami állapot: a cél valószerűtlensége – nem, nem a valószerűtlensége: haszontalansága. Még csak nem is haszontalansága: a cél nemlétezése. Ez…

Most van valami abszolút minden egyes másodpercben, minden egyes mozdulatban, a legfinomabb és legspirituálisabbtól a leganyagibb mozdulatig – az egymásutániság érzése eltűnt. Az egymásutániság eltűnt: ez nem az „oka”, ezt nem „azért” teszem; nem célzom meg „azt” –, úgy tűnik…

(csend)

Eléggé különleges.

Egy megszámlálhatatlan, örökös és egyidejű abszolútum.

(csend)

A kapcsolódás érzése eltűnt, az ok és hatás érzése elmúlt: minden, ami az idő és a tér világához tartozik. Mindegyik… mindegyik mi? Nem mondhatom, hogy „mozdulat”, vagy „tudatállapot”, vagy „rezgés” (mindezen fogalmak még mindig a mi érzékelési módunkhoz tartoznak), tehát azt mondom „dolog” – a „dolog” nem jelent semmit.

Minden „dolog” magában hordozza saját abszolút törvényét.

Teljes mértékben hiányzik az ok és okozat, a cél, a szándék. Ez a fajta kapcsolat (Anya tesz egy vízszintes kézmozdulatot) nem létezik: csak az (függőleges kézmozdulat).

Valami, aminek nincs sem oka, sem hatása, sem folytonossága, sem szándéka – minek a szándéka! Ez valami ilyesmi (ugyanaz a függőleges mozdulat).