Hogyan fejleszthető az intuíció (CWM 9. kötet, 1958. július 23.)

Anya, hogyan fejleszthetjük ki az intuíció képességét?

Vannak különféle intuíciók, és kifejlesztésük képességét is magunkban hordjuk. Ők valamilyen szinten mindig tevékenyek, de ezt nem vesszük észre, mivel nem figyelünk oda eléggé, hogy mi történik bennünk.

Van az érzelmek mögött, mélyen lényben, egy tudatosságban, valahol a napfonat csakra szintjéhez közel, egyfajta előrelátás, egyfajta jövőbe látó képesség, de nem elképzelés formájában: inkább érzések, majdnem hogy érzékelés formájában. Például, ha eldöntjük, hogy tenni akarunk valamit, akkor van egyfajta rossz érzés vagy belső elutasítás, és ha hallgatunk erre a belső jelzésre, akkor rájövünk, hogy igaza van.

Más esetekben valami sürget, jelez, ragaszkodik - nem impulzusokról beszélek, nem azokról a felindulásokról, amelyek a vitálisból és még sokkal alacsonyabbról jönnek - olyan jelzések ezek, amelyek az érzések mögött vannak, amelyek a lényünk érzelmi részéből származnak; innen is elég biztos jelzést kaphatunk azzal kapcsolatban, hogy mit kellene tenni. Ezek olyan intuíciók vagy magasabb ösztönök, melyek fejleszthetők megfigyelés, és az eredmények tanulmányozása által. Természetesen ezt komolyan, objektíven, előítélet nélkül kell végeznünk. Ha úgy akarunk megfigyelni dolgokat, hogy közben bizonyos módon akarjuk látni azokat, akkor minden hiába való. Úgy kell tennünk, mintha kívülről néznénk az eseményeket, valaki más szemével.

Az intuíciónak ez az egyik formája, és talán ez az első, amely általában megnyilvánul.

Van egy másik formája is, de ezt sokkal nehezebb megfigyelni, mert azok számára akik hozzá vannak szokva, hogy gondolkoznak és ésszerűen cselekszenek - nem késztetés, hanem a józanész által hajtva -, hogy átgondolják, mielőtt bármit is tesznek, rendkívül gyors folyamat zajlik le a félig tudatos gondolkodásukban, míg eljutnak az októl a hatásig. Ez megakadályoza, hogy meglássák a vonalat, a gondolkodás vonalát és nem is hiszik azt, hogy ez egy  gondolatláncolat, így ez elég félrevezető.  Az a benyomásotok, hogy ez intuíció, de ez nem intuíció, ez egy hihetetlen gyors tudatalatti érvelés, ami megpillantja a problémát és egyenesen a végkövetkeztetésre jut. Ezt nem szabad az intuícióval összekeverni.

Az intuíció az agy szokásos működése esetén olyasmi, ami hirtelen jelenik meg, akár egy fénysugár. Ha megvan a képességünk, a mentális látás egy kezdetleges képessége, olyan érzésünk van, mintha valami kívülről vagy felülről jönne, egy kis fénysugár betörne az agyba, teljesen függetlenül mindenféle gondolkodástól.

Ezt sokkal könnyebben észrevesszük, ha el tudjuk hallgattatni az elménket, csendre és figyelemre tudjuk inteni, megállítva szokásos működését, mintha az elmét egyfajta tükörré változtatnánk, amelyet egy magasabb képesség felé fordítunk egy lankadatlan figyelemel és csendesen. Ezt is meg lehet tanulni. Meg kell tanulnunk csinálni ezt, ez egy szükséges tudományág.

Amikor meg kell oldanunk egy kérdést, bármi is legyen az, akkor ide összpontosítjuk a figyelmünket (a szemöldökei közé mutat), a középpontba pont a szemek fölött, a tudatos akarat központjába. Ám amikor ezt csináljátok, nem léphettek kapcsolatba az intuíciótokkal. Kapcsolatba léphettek az akarat és az erőfeszítés forrásával, még egyfajta tudás forrásával is, de csak a külső, majdnem Anyagi síkon; míg ha az intuícióval akartok kapcsolatba lépni, akkor ezt (Anya a homlokára mutat) teljesen mozdulatlanul kell tartanotok. A tevékeny gondolkodást le kell állítani, amennyire csak lehetséges, és az egész mentális képességnek - a fej tetejénél, és egy kicsit fölötte, ha lehetséges - tükröt kell formálnia, amely nagyon halk és nyugodt, csendben fordul felfele és erősen összpontosítja figyelmét. Ha ez sikerül, akkor, talán nem azonnal, de észreveszük a fénysugarakat, amelyek a tükörre esnek egy még ismeretlen régióból, és tudatos gondolat formájában fejezik ki magukat, amelynek nincs kapcsolata a többi gondolattal, hiszen azokat csendben tudtuk tartani. Ez az igazi intellektuális intuíció kezdete.

Ez egy olyan tudomány amit folytatni kell. Sokáig próbálkozhatunk és nem sikerül, de amint figyelmes és nyugodt "tükröt" tudunk létrehozni, mindíg van egy eredmény, nem biztos, hogy pontosan megfogalmazott gondolat formájában, de a fentről jövő fényt mindig érzékeljük. Ha nem kezdünk el azonnal cselekedni, hanem ezt a fentről jövő fényt nyugodtan és csendben fogadjuk be, hagyjuk, hogy átjárja lényünket, akkor valamivel később, egy világos gondolat vagy egy nagyon pontos utasítás formájában fogja kifejezésre juttatni magát itt (Anya a szívére mutat), ebben a másik központban.

Természetesen először ki kell fejleszteni ezt a két képességet, és amint eredményre jutunk, ahogy mondtam, meg kell figyelnünk az eredményt, és észre kell vennünk a kapcsolatát az eseményekkel, a következményekkel, gondosan kell megfigyelnünk és tanulmányoznunk azt, ami belépett, ami lehet, hogy zavart okozott, amit lehet, hogy többé-kevésbé tudatos elmélkedéssel, vagy a többé-kevésbé tudatos alsóbb akarat közbeavatkozásával hoztunk létre, csak nagyon mély elemzéssel - amely tulajdonképpen minden pillanatban zajlik, minden napi esemény kapcsán - fejleszthetjük ki az intuíciónkat. Ez hosszú. Ez hosszú  és vannak buktatók, becsaphatjuk magunkat, intuíciónak vélhetjük a tudatalatti akaratot, ami próbál megnyilvánulni, az impulzusok által adott utasítást, melyet nyíltan visszautasítottunk, végül is mindenféle nehézség lehetséges. Erre fel kell készülnünk. De ha kitartunk, akkor biztos sikerrel járunk.

És eljön a pillanat, amikor egyértelműen érzitek, belső útmutatás vezet, bármit is tesztek. De azután, hogy az útmutatáshoz teljes erejét kifejthesse, természetesen, tudatos megadás szükséges: őszintén el kell határoznunk, hogy követjük a felsőbb erő által adott jelzéseket. Ha ezt tesszük, akkor... évek munkájától kíméljük meg magunkat, és rendkívül gyorsan elérjük az eredményt. Ha így teszünk, az eredmény nagyon gyorsan jön. Ehhez azonban őszinteség... és egyfajta belső spontaneitás kell. Ha megadás nélkül akarjuk megpróbálni, sikerülhet, de nagyon hosszú időbe fog telni, sok akadállyal fogunk találkozni és az eredmény nagyon bizonytalan. Rendkívül kitartónak, eltökéltnek, állhatatosnak kell lennünk, és biztosan sikerrel járunk, de csak kemény munka után.

Tegyétek megadással, egy őszinte teljes önátadással, és  teljes sebességgel mentek majd előre, sokkal gyorsabban haladva - de ne számítóan tegyétek, mert az elront mindent.

(Csend)

Egyébként, bármit is akarunk csinálni az életben, egy dolog feltétlenül szükséges, és mindennek az alapja, a figyelem fókuszálásának képessége. Ha egyesíteni tudjuk a figyelem és tudatosság sugarait egy ponton és fenntartani ezt a koncentrációt egy kitartó akarattal, semmi sem tud ellenálni annak - bármi legyen is az, a leginkább anyagi testi fejlődéstől a legmagasabb spirituálisig. De ezt a fegyelmet állandóan követni kell és, azt lehet mondani rendithetetlenül, nem, nem úgy, hogy mindíg koncentrálnunk kell ugyanarra a dologra - ez nem az amire gondolok, úgy értem, hogy koncentrálni tanulni.

És materiálisan a tanuláshoz, sporthoz, minden fizikai vagy mentális fejlődéshez, ez elengedhetetlenül szükséges. És egy egyén értéke a figyelme értékével arányos.

És a spirituális szempontból ez még sokkal fontosabb. Nincs olyan spirituális akadály, amely ellen tud állni egy átható koncentráció erejének.

Példűul a pszichikai lény felfedezését, egyesülést a belső istenivel, megynyílást a magasabb szféráknak, mindent meg lehet kapni a koncentráció erejével - de meg kell tanulni hogyan kell csinálni.

Nincs olyan dolog az emberi vagy akár a emberfeletti területen, aminek a kulcsa nem a koncentráció ereje.

Lehettek a legjobb atléta, lehettek a legjobb tanuló, lehettek egy művész, irodalmi, vagy tudományos géniusz, a legnagyobb szent ennek képességével. És mindenkinek megvan önmagában ennek nagyon kicsi kezdete - ez megadatott mindenki számára, de az emberek nem művelik ezt.

CWM 9. kötet,1958. július 23.