Elmúlt életek emlékezete (CWM 15. kötet, 1958. (1))

Ha valaki igazán el akarná mondani a dolgokat, el kellene mondania mindent teljes részletességgel. Számtalan élményem között, az elmúlt nyolcvan év során sok változat volt és látszólag ellentmondásosak, hogy mondhatná valaki a végén, minden lehetséges. Tehát, ha mondok nektek valamit korábbi életekről anélkül, hogy bemutatnám a szálat ami keresztülfut mindenen, kinyitnám az ajtót a dogmatizmusnak. Azt fogjátok mondani egy napon „Anya ezt mondta, Anya azt mondta...” És ez az, ahogy a dogmák létrejönnek, sajnos.

Tekintve ezután a tapasztalatok sokaságát, és az lehetetlen, hogy életemben szóban vagy írásban átadjam, azt kell mondanotok magatoknak, hogy minden lehetséges - ne legyél dogmatikus. Én lehet, mégis mindamellett, adok néhány általános útmutatást.

Csak akkor mondhatunk mindenben igazat múltbéli életeink emlékeiről, ha tudatosan azonosulunk az isteni Eredetünkkel. Sri Aurobindo arról beszél, hogy a Lélek fokozatosan megnyilvánul a formában, amelyben tartózkodik. Amikor megérkeztünk a megnyilvánulás csúcsára, egy olyan kilátásunk nyílik, amely alámerül, meglátja a megtett utat és visszaemlékezünk.

De ez nem mentális jellegű emlék. Azok akik azt állítják, hogy hűbérúrak voltak a középkorban, vagy ilyen-olyan személyek bizonyos korban és helyen, gazdag képzelőerővel rendelkeznek, és csupán saját mentális fantáziálásuk áldozatai. Ami marad múltbéli életetekből nem gyönyörű Epinal képek, amelyeken főúrként szerepeltek egy kastélyban, vagy győzedelmeskedő tábornokként egy hadsereg élén - ez egy regényben van így. Olyan pillanatok emlékei maradnak meg, amikor a pszichikus kiemelkedett lényetek mélységéből, és feltárta magát nektek, azon pillanatok emlékei, amelyek alatt teljesen tudatosak voltatok. Az evolúció során a tudatosság fokozatosan fejlődik, a múlt életek emlékei pedig általában az evolúciónak a kritikus pillanataira korlátozódnak, és a döntő fordulatokra, amelyek a tudatosságotok fejlődését fémjelezték.

Amikor életetek ilyen pillanatait élitek, egyáltalán nem törődtök azzal, hogy Monsieur Untel vagytok, hol és melyik korban éltek - nem a civil státuszotok emléke marad meg. Épp ellenkezőleg, e külső, bagatell, kiegészítő és múlandó dolgokról elveszítetek minden tudatosságot, hogy teljesen a lélek lángoló megnyilvánulásának és az isteni kontaktus fényének szentelhessétek magatokat. Amikor a múlt életetek ilyen pillanataira emlékeztek, az emlék annyira erőteljes, hogy nagyon közelinek, nagyon élőnek tűnik, sokkal élőbbnek, mint jelen életetek hétköznapi emlékei. Időnként álomban, amikor a tudatotok bizonyos síkjaival kapcsolatba kerültök, lehetnek ilyen erős emlékeitek, olyan vibráló színekkel, amelyek sokkal intenzívebbek, mint a fizikai világ színei és dolgai. Ezek a valódi tudatosság pillanatai, ekkor minden rendkívüli módon sugárzik, minden vibrál, minden olyan minőséggel felruházott, mely elillan a hétköznapi tekintettől.

Ezek a pillanatai a lélekkel való kapcsolatnak általában az élet fontos fordulatát, egy előrelépést, egy tudati fejlődést fémjeleznek, és gyakran egybeesnek egy válságos pillanattal, egy extrém intenzitású helyzettel, amikor az egész lény olyan erős hívást érez, hogy a belső tudatosság áthatol az őt fedő tudatlanság rétegein, és teljes fényében mutatkozik meg a felszínen. A lénynek ez a nagyon erős hívása, kiválthatja egy isteni emanáció, egyéniség, isteni aspektus leszállását is, amely egy meghatározott pillanatban az egyéniségetekhez csatlakozik, hogy elvégezzen egy adott munkát, megnyerjen egy csatát, kifejezzen ilyen vagy olyan dolgot. Miután elvégezte a munkát, ez az emanáció általában visszavonul. Akkor megőrizhetitek a kinyilatkoztatás vagy inspiráció perceit jellemző körülmények emlékét: újra megfigyelhetitek a látványt, a viselt ruhátok színét, a saját bőrötök színét, a dolgokat, amik körülvettek benneteket abban a pillanatban - ezek mind eltörölhetetlenül,  rendkívüli intenzitással, saját ragyogásukban maradnak meg. A bennetek megnyilatkozó tudatosság a dolgokban lévő tudatosságot is felfedi. Ezeknek a részleteknek a segítségével néha rekonstruálhatjátok a kort, amelyben éltetek, vagy a tettet, amelyet éppen végrehajtottatok, rájöhetek, hogy melyik országban éltetek; de nagyon könnyű ebből regényt csinálni és összekeverni a képzelgést a valósággal.

Nem szabad feltételeznetek ugyanakkor, hogy a múlt életek minden emléke csak kritikus pillanatokhoz, fontos küldetésekhez, vagy kinyilatkoztatásokhoz kötődik. Ezek néha nagyon egyszerű, átlátható pillanatok, amikor a lény teljes és tökéletes harmóniája jutott kifejezésre. És ehhez külsőleg teljesen jelentéktelen helyzetek is megfelelhetnek.

A közvetlen környezetetekben lévő dolgokon kívül, a pszichikus lénnyetekkel való kapcsolódás pillanatában, semmi sem marad. Miután eltelt a kivételes pillanat, a pszichikus lény belső álomba tér, és az egész külső életetek szürke monotóniába olvad össze, ami semmi nyomot nem hagy. Mellesleg ez majdnem ugyanaz, mint ami a jelenlegi életetek során történik: a kivételes pillanatokon kívül, amikor a mentális, vitális vagy akár fizikai lényetek csúcsán vagytok, az életetek többi része egy amolyan semleges színné olvad össze, amely nem különösebben érdekes, kevéssé számít, hogy itt vagytok és nem amott, és ezt a dolgot tesszitek és nem amazt. Ha megpróbáltok az egész életetekre ránézni úgy, hogy megragadhasátok a mögöttetek lévő húsz, harminc, negyven év esszenciáját, akkor azt tapasztaljátok, hogy spontán módon két-három kép jelenik meg - ezek voltak életetek valódi pillanatai, a többi homályba vész. Egyfajta spontán választási mechanizmus működik a tudatotokban és egy könyörtelen selejtező. Ez ad egy kis ötletet, hogy mi történik múltbéli életetek emlékeivel: pár kiválasztott pillanat megmarad, és egy hatalmas selejtezés.

Természetesen a korábbi életek igen kezdetlegesek; ezekből nagyon kevés dolog marad meg, néhány elszórt emlék, nagyon hézagosan, de minél inkább előrehaladunk a tudatosságban, a pszichikus lény annál inkább kapcsolódik a külső tevékenységekhez; nő az emlékek száma, összefüggőbbek és pontosabbak lesznek, de még egyszer, a fennmaradt emlékek a lélekkel való kapcsolat emlékei; olyan időkre, olyan dolgokra emlékszünk, amelyek kapcsolatban álltak a pszichikus megnyilvánulással - nem a civil státuszra vagy a változó díszletekre. És ez megmagyarázza nektek, hogy miért a múltbéli állati életek állítólagos emlékei a legfantasztikusabbak: az állatokban az isteni szikra túl mélyre van temetve ahhoz, hogy tudatosan a felszínre törhessen és csatlakozzon a külső élethez. Teljesen tudatos lénnyé kell válnunk minden ízünkben, tökéletesen egyesülnünk kell isteni eredetünkkel, mielőtt még őszintén azt mondhatnánk, hogy emlékszünk előző életeinkre.

1958. (1)