Tisztelt látogató, ez az oldal még fordítás alatt áll.


1966. március 4. (115.-117. aforizmák)

Nyomtatóbarát változat

Az Anya

Agendája

 

(Anya folytatja kommentárjait Sri Aurobindo aforizmáihoz.)

115. A világ egy hosszú szakaszos tizedes tört, amelynek az egész része Brahman. Az ismétlődő szakasz látszólag elkezdődik és véget ér, de a törtrész végtelen; soha nem lesz vége, és soha nem volt valódi kezdete.

116. A dolgok kezdete és vége tapasztalatunk megszokott megnevezése; a dolgok igazi létezésében ezeknek a megnevezéseknek nincsen valósága: nem létezik vég és nem létezik kezdet.

A múlt héten ismét volt ezeknek a tapasztalatoknak egy teljes fejlődése.

Végső soron a világokkal ugyanaz a helyzet, mint az egyénekkel, és az univerzumokkal ugyanaz, mint a világokkal. Csak az időtartam, amely különbözik: az egyén nagyon kicsi, a világ egy kicsit nagyobb, és a világegyetem még nagyobb! De ami elkezdődik, véget ér.

Mégis Sri Aurobindo azt mondja: "nem létezik vég és nem létezik kezdet", a teremtés és a rombolás csupán a külső tudatosság egy illúziója?

Kénytelenek vagyunk szavakat használni, de a dolog kijátszik minket. Számunkra lefordítva az "örök Princípium", a "Legfelsőbb", "Isten", ezeknek nincs se kezdete se vége: kénytelenek vagyunk azt mondani, "ez van", de ez nem így van, mert túl van a megnyilvánulatlanon és a megnyilvánuláson; van valami amit a megnyilvánulásban képtelenek vagyunk felfogni és érzékelni, és ez AZ, aminek sem kezdete, se vége. De folyamatosan és örökké AZ nyilvánul meg, mint valami, ami kezdődik és végződik. Azonban két út van a "vége"-hez: az egyik rombolásként, pusztításként, a másik átalakulásként jelenik meg; és úgy tűnik, ahogy a megnyilvánulás egyre tökéletesebb, a pusztítás szükségessége csökken, a pontig, amikor el fog tűnni, és helyébe a fokozatos átalakulás folyamata lép.

De ez teljesen emberi és külső módja a megfogalmazásnak.

Teljes mértékben tudatában vagyok a szavak alkalmatlanságának, de a szavakon keresztül kell megragadnunk a dolgokat... Az a nehézsége az emberi gondolatnak, és még inkább a kifejezésnek, hogy úgy érezzük, hogy a szavaknak mindig kezdete van.

(csend)

Van egy megfigyelésem erről a megnyilvánulásról - egy "lüktetés" megnyilvánulása, mondhatnám - amely kinyílik, összezsugorodik, kinyílik, újra összezsugorodik, és eljön egy pont, amikor a kinyílás, a cseppfolyósság, a plaszticitás, a kapacitás változás, olyan erős, hogy nincs szükség újra felszívódásra az újra alakulás érdekében, és az egy progresszív átalakulás lesz. Theon szokta mondani (azt hiszem, már beszéltem neked erről), hogy ez a hetedik egyetemes teremtés, hogy volt hat pralaya 1 előtte és ez a hetedik teremtés, ám, hogy ezt lehetséges lesz átalakítani anélkül, hogy felszívódna - ami nyilvánvalóan teljesen lényegtelen, mert a pillanatban amikor rendelkezel az örök tudatossággal, a legkevésbé sem számít, hogy a dolgok így mennek vagy úgy. Van a korlátozott emberi tudatosságnak egyfajta ambíciója, vagy szüksége valaminek, ami nem ér véget, mert belül van ott valami, amit nevezhetünk az "örökkévalóság emlékének" és annak az örökkévalóságnak az emléke törekszik a megtestesülésre, hogy részt vehessen ebben a végtelenségben. De ha az örökkévalóságérzés aktív és jelen van, ne siránkozz - ugye nem siránkozol, ha megválsz egy kopott ruhától? (Lehet, hogy kötődsz hozzá, de amúgy nem siránkozol.) Ez ugyanaz a dolog: ha a világegyetem eltűnik, az azt jelenti, hogy már teljesen betöltötte szerepét, hogy elérte a lehetőségeinek határát, és másikra kell cserélni.

Követtem az ívet. Amikor nagyon kicsi vagy a tudatosságodban és fejlődésedben, nagy szükségét érzed annak, hogy a Föld ne tűnjön el, hogy továbbra is fennmaradjon (miközben átalakulhatunk amennyire csak szeretnénk, de mindig a föld előrehaladásával). Kicsit később, amikor már egy kicsit ... érettebb vagy, sokkal kisebb jelentőséget tulajdonítasz neki. És amikor állandó közösségben vagy az örökkévalóság érzetével, ez puszta választás kérdése lesz; ez nem szükséges többé, mert ez valami, ami nem befolyásolja az aktív tudatosságot. Néhány nappal ezelőtt (nem emlékszem mikor, de egészen mostanában), egy egész délelőtt éltem, abban a tudatosságban és láttam, hogy a lény fejlődése ívében ez a fajta igény, egy látszólag intim szüksége, a Föld élete meghosszabbításának - a Föld élete határozatlan meghosszabbításának - láttam, hogy ez az igény tárgyiasult, hogy úgy mondjam, ez nem olyan intim már; olyan, mint nézni egy előadást és megítélni, hogy így legyen vagy úgy. Ez nézőpontváltozásként érdekes.

Olyan ez, mint egy művész, azonban egy művész formálja magát, és tesz egy kísérletet, két kísérletet, három kísérletet, többet mint amennyire szüksége van, majd végül elér valamit, ami kellőképpen teljes önmagában is, és fogékony ahhoz, hogy képes legyen alkalmazkodni az új megnyilvánulásokhoz, az új megnyilvánulások igényeihez, úgy, hogy ne legyen szükséges mindent ledönteni, újra összekeverni, és mindent újraépíteni. De ez több ennél, és mint mondtam, egy választás kérdése. Más szóval, a megnyilvánulás a tárgyiasítás örömének készült (örömére, illetve érdekében, vagy ... valami), és miután ami megtestesült kellően plasztikus, befogadó, rugalmas és nagy ahhoz, hogy folyamatosan formálható legyen a megtestesülő erők által, nem lesz többé szükség mindent szétbontani ahhoz, hogy átalakítsuk.

Az ívvel együtt jött egy mondás is: "Minden kezdetnek van vége..." Úgy tűnik, hogy ez egyike azoknak a mentális emberi konstrukcióknak, amelyek nem feltétlenül igazak.

De szubjektíven, az az érdekes, hogy a probléma elveszíti átható voltát, ahogy ránézel egyre magasabb nézőpontból (vagy egy központibb pontból, az igazat megvallva).

Az alapelv - nem "alapelv," ez nem egy alapelv - úgy tűnik ugyanaz a törvény mind az egyének, a világoknak és univerzumoknak.

(hosszú csend)

Abban a pillanatban, amikor megpróbálod kifejezni (Anya egy érvénytelenítő gesztust tesz), minden meghibbant... A Tudatosság és az Egész közötti kapcsolat tapasztalatát szemléltem: a kapcsolatot az emberi lénynek az Egésszel, a Földnek (a földi tudatosságnak) az Egésszel, a megnyilvánult univerzum tudatosságának az Egésszel, és a tudatosságnak ahogy elnököl az univerzum fölött - összes univerzum fölött - az Egésszel, és az megmagyarázhatatlan jelenség, hogy a tudatosság minden pontja - egy pontnak nincs kiterjedése - a tudatosság minden pontja az Összes tapasztalatra képes... Ezt nagyon nehéz kifejezni.

Mondhatnánk, hogy csak határok teszik a különbségeket: különbségek az időben, a különbségek a térben, a különbségek a mértékben, a különbségek az erőben. Ezek csak korlátok. És amint a tudatosság kívülre megy a határain, a megnyilvánulás bármely pontján, és függetlenül ennek a megnyilvánulásnak a dimenzióján, (igen, a megnyilvánulás dimenziója teljesen lényegtelen), bármely pontján a megnyilvánulásnak, ha kiemelkedsz a határokból, ott van A Tudatosság.

Ebből a szempontból azt mondhatjuk, hogy a határok elfogadása engedte meg a megnyilvánulást. A megnyilvánulás lehetősége a határ érzésének elfogadásával jött... Lehetetlen kifejezni. Amint elkezdesz beszélni, az az érzésed, hogy valami, ami úgy ment mint ez (ugyanaz az érvénytelenítés gesztusa) és befejeződött, a lényege elveszett. Aztán a metafizikai értelemben vett jön, és azt mondja: "Mondhatjuk így, mondhatjuk, úgy" ... Szavakba önthető: a tudatosságnak minden pontja végtelen és örök (ezek szavak, semmi csak szavak). Ám ott van a tapasztalás lehetősége. Olyan ez mint a visszalépés kívül a téren... Mondhatnánk szórakozásból, hogy még a kő, sőt ... - Ó, természetesen a víz, a tűz minden bizonnyal - rendelkezik a tudatosság hatalmával: az eredeti (összes szó ami jön a ostoba!), esszenciális, ősi (mindez értelmetlen), örökkévaló, végtelen tudatosság hatalmával... Ez értelmetlen, ez olyan számomra, mintha port hintenének az üveglapra, hogy megakadályozzák annak átláthatóságát! ... Végül is a konklúzióm: miután átéltem azt a tapasztalatot (ez többször is volt nekem az elmúlt napokban, szuverén maradt minden ellenére - munka, tevékenység - és uralt mindent) bármely mintához való akármilyen kötődés, még azokhoz is, amelyek korokon keresztül kavarogtak az emberekben, gyerekesnek tűnik nekem. És most ez csak választás kérdése: választhatsz közülük, hogy ez ilyen, mint ez, vagy olyan mint az, vagy amolyan; akkor mondhatod, ez vagy az vagy amaz - szórakoztassátok magatokat gyerekeim ... ha ez szórakoztat téged.

De az bizonyos (ez egy megfigyelés általános használatra), az biztos, hogy az emberi elme késztetése működéséhez, szükséges építenie egy lakóhelyet - többé kevésbé nagyot, többé kevésbé teljeset, többé kevésbé flexibiliset, de szüksége van egy lakhelyre. (Nevet) Ám ez nem az! Ez torzít mindent!

És a furcsa dolog - a furcsa dolog -, hogy kifelé élhetsz tovább automatikusan bizonyos életviteli szempontok szerint, amelyek már azzal az erénnyel sem rendelkeznek, hogy fontosnak látszódnak számodra, amelyek már a szokás hatalmával sem rendelkeznek, és amelyek elfogadottak, és majdnem automatikusan élik őket, azzal az érzéssel, - egyfajta érzés vagy benyomás, de ez se nem érzés sem nem benyomás, ez egy fajta nagyon finom érzékelés - hogy Valami, olyan hatalmas, hogy meghatározhatatlan, akarja ezt. Azt mondom "így akarom" vagy azt mondom "így választok" de ez az "így akarom"; ez egy Akarat ami nem úgy működik mint az emberi akarat, de hogy így akarom - akarom, vagy látom, vagy döntök így. És minden egyes dologban, ott van az a fényes, aranyló, parancsoló Rezgés... amely szükségszerűen mindenható. És ez nyújtja mint egy háttér a bizonyosságát a tökéletes jólétnek, amely egy kicsit lejjebb a tudatosságban, kifejeződik mint egy jóindulatú és szórakoztató mosoly.

Úgy érzem feltennék neked egy kérdést. Később Sri Aurobindo beszél a világokról, amelynek sem kezdete, sem vége, és azt mondja, hogy a teremtésük és pusztulásuk "egy bújócskajáték a külső tudatunkkal." 2

Ez természetesen egy nagyon elegáns módon ugyanazt mondja, mint amit most mondtam!

Amit akartam kérdezni, hogy vajon a másik oldalról, az anyagi világ továbbra is világosan látható-e, vagy minden elpárolog... amennyire, erről az oldalról látszik, a másik világ úgy tűnik elpárolog?

(csend)

A játék érdekes, ha valaki tudatos mindkét oldalon.

Ez egy másik tapasztalata az elmúlt néhány napnak. Jött hozzám egy abszolút bizonyossággal - bár ezt nagyon nehéz kifejezni -, hogy ez az úgynevezett anyagi világ hibája, mivel ez a helyzet, nélkülözhetetlen volt; amit az előbb mondottam neked; vagyis az érzékelés, a dolgok tudatos megélésének materiális módja, amely módot ennek a teremtésnek a "hibája" révén szereztünk meg, és nem jött volna létre nélküle, és ez nem olyan dolog, ami el fog tűnni a nemlétbe amikor már elnyertük a valódi tudatosságot, - ez valami, ami egy KIEGÉSZÍTÉS egy különleges módon (és ez érzékelt, és megélt volt abban a pillanatban az esszenciális tudatosságban).

Olyan volt mint a teremtés egy indoklása, amely lehetővé tette az érzékelés egy bizonyos módját, azt amit mi képesek vagyunk s "pontosság" "precizitás" szavakkal leírni a tárgyiasításban, ami nem is létezhetett nélküle. Mert amikor ez a Tudatosság - a tökéletes Tudatosság, az igaz Tudatosság, A Tudatosság - ott volt, jelen és megélt, kizárva minden mást, ott volt egy "valami", mint egy vibrációs mód, ha szabad így mondanom, objektív precizitással és pontossággal, ami nem is létezhetett a teremtés ezen anyagi formája nélkül... Látod, mindig ott volt ez a nagy "Miért?" - A nagy "Miért így?", "Miért ez az egész?" amint kifejeződött mindez az emberi tudatosságban a szenvedés és nyomorúság és tehetetlenség és minden által, a hétköznapi tudatosság összes borzalmai - miért? Miért ez? És akkor, így ez volt a válasz: az igazság Tudatosságban van egy vibrációs módja a precizitásnak, pontosságnak, tisztaságnak, a tárgyiasításban, ami nem létezhetett volna anélkül, aminek nem lett volna lehetősége megnyilvánulni. Ez biztos. Ez a válasz - a mindenható válasz a "Miért?" -re

Egyértelmű - nagyon világos -, hogy ami számunkra fejlődésként fordítódik, fejlődő megnyilvánulásként, az nem csak az anyagi megnyilvánulás egy törvénye, ahogy mi ismerjük, de pontosan ez az örök megnyilvánulás alapelve. Ha le akarunk mászni ismét a földi gondolat szintjére, azt mondhatjuk, hogy nincs megnyilvánulás haladás nélkül. De mit nevezünk MI haladásnak, mi a "haladás" a tudatosságunknak, fent... akármi is lehet: szükséglet, bármi, amit akarunk. Van egyfajta abszolút, amit nem értünk, a lét egy abszolútuma: ez így van, mert ez így van, ez minden. De a tudatosságunknak ez "több és több", "jobb és jobb" (és ezek a szavak ostobák), egyre tökéletesebbnek, és egyre jobbnak érzékelt. Pontosan ez a manifesztáció elve.

És van egy tapasztalat, ami nagyon futólag jött, de éppen eléggé ahhoz, hogy lehessen mondani (nagyon esetlenül), - azon voltam, hogy mondjam a Megnyilvánulatlan "íze" - hogy a Megnyilvánulatlannak van egy különleges íze, mert az megnyilvánult.

Mindezek csak szavak, de ez minden, amink van. Egy nap talán, lesz szavunk, és olyan nyelv, amely képes ezeket a dolgokat megfelelően kifejezni; hogy ez lehetséges, de attól ez még nem lesz egy fordítás.

Van itt egy szint (gesztus a mell szintjén), ahol valami játszik a szavakkal, képekkel, mondatokkal, ily módon (csillogó, hullámzó gesztus): szép képeket fest; és van egy hatalma, hogy kapcsolatba kerülj "a dologgal" talán egy nagyobb hatalom (legalább akkora, de talán nagyobb), mint itt (gesztus a homlok tetejénél), mint a metafizikai kifejezése ("metafizikai" egy megfogalmazás). Képek. Más szóval: költészet. Van benne egy majdnem közvetlen elérés e kifejezhetetlen Rezgéshez. Látom Sri Aurobindo kifejezésének, annak költői formájában, van egy varázsa, és egy egyszerűsége - egy egyszerűsége és egy puhasága és egy átható varázsa - amely sokkal intimebben hoz kapcsolatba, mint a fej összes dolgai.

Voilà. Tehát valójában nem tettünk semmit (nevet), csak elvesztegettük időnket!

(csend)

Igazán érdekes a mód ahogy mindazok a tapasztalatok előfordulnak. Csodálkoztam néhány nappal ezelőtt, "Miért igy jönnek? Mi az a törvény, amely szabályozza, hogy milyen sorrendben jöjjenek ezek a tapasztalatok? " (Jönnek hirtelen - Látom, hogy kívülről származnak: nem belülről fakadnak, jönnek, mint egy hullám.) És mindig az aranyló erő ott mosolyog mögötte. Még ha a tapasztalat kifejeződése fizikailag nem valami túl kellemes, mindig mosolyog, és azt mondja: "Gyere, ne csinálj felhajtást." Ám ez ragályos, és mosolyogsz .... Tudod, a testnek, rögtön amint valami jön, egy rezgés amelyhez nem szokott, az első kapcsolat kellemetlen és el kell mondanod neki: "Maradj nyugton, ne félj, minden rendben lesz ...." Fura, mi nagyon kis dolgok vagyunk - nagyon kicsi szerencsétlen dolgok. De nevessünk.

Voilà, mon petit. És, ha nagyon szoros a kapcsolatod azokkal a tapasztalatokkal, akár a fizikai testedben, és többször az elmúlt néhány napban, Azt el kell mondanom: "Nézd, ne aggódj." 3 Azok a dolgok tényleg látszatok, hogy az emberi gondolkodás kristályosodjon és megkeményedjen, de ha látnánk azokat a valódi tudatosság folyamatában, jönnek és itt vannak és mennek, - és lehet, hogy nem hagynak semmilyen nyomot, ha nem vagyunk elég rugalmasak alakítani magunkat. Ez így van. Rugalmasnak és képlékenynek kell lennünk ahhoz, hogy alkalmazkodjunk mindazokhoz a rezgésekhez, amik belépnek és zavarják az úgynevezett "természetes" működést. Ez a butaság, ez a gondolat (egy szokásos, tudatalatti gondolat 4 ), ha valami változik; ez az, amit elront mindent.

 


1 Pralaya: világvége (vissza)

2 117. aforizma ''Nincs olyan, hogy én nem léteztem ezelőtt, vagy te, vagy ezek a királyok, és olyan sincs, hogy mi mind nem leszünk ezután.'' Nem csak Brahman, hanem a lények és a dolgok Brahmanban is örökkévalók; az ő teremtésük és pusztulásuk egy bújócskajáték a külső tudatunkkal. (vissza)

3 Bizonyos gondok valóban visszatértek, amelyeket Satprem még nem említett Anyának (vissza)

4 A fizikai elme. (vissza)

magyar