1965. július 24. (a csapások elkerülése)

Nyomtatóbarát változat

Az Anya

Agendája

 

(Satprem írt anyának, hogy megkérdezze mit jelent az egyik álma, amiben a bátyja hirtelen bejött, és bejelentette a fia halálát. Egy elképesztően életszerű álom volt. Az érzelmek megrázkódtatása ébresztette fel Satprem-et.)

 

Megkaptam a leveled. nem hiszem, hogy előjel. Kaptál valamilyen hírt onnan? Ha valami történt volna, küldött volna táviratot.

Nem feltétlenül. De akkor milyen értelmezés vagy képzelgés ez?

Elmondom.

Volt egy hasonló tapasztalatom három nappal ezelőtt - elmondom miben hasonló. 

Kezdetnek legutóbb elmondtam neked, hogy ez a fizikai elme átalakuláson megy keresztül; és a legutóbbi beszélgetésünk előtt három vagy négy nappal kora reggel hirtelen felébredtem egy látomás vagy tevékenység közepette, ami pontosan a fizikai elmében zajlott. Ez egyáltalán nem szokatlan számomra. Itt voltam ebben a szobában, minden úgy volt, ahogy fizikailag van, és valaki (azt hiszem Champaklal) hirtelen kinyitotta az ajtót és azt mondta "Oh, rossz híreket hozok." Ezt a hangot én fizikailag hallottam, ami azt jelenti, hogy nagyon közel volt a fizikaihoz. "Leesett és betörte a fejét." De olyan volt, mintha a bátyámról beszélt volna (aki már igen rég meghalt), és ez alatt a tevékenység alatt azt mondtam magamnak "De a bátyám már rég meghalt!" És ez egyfajta feszültséget okozott (kezével a halántékára mutat) mert. ezt egy kicsit bonyolult elmagyarázni. Amikor Champaklal átadta a híreket a szokásos tudatosságomban voltam amiben azonnal azt gondoltam, "Hogyhogy nem cselekedett a Védelem?" Ezt néztem amikor valamilyen távoli emlék jött, hogy a bátyjám halott. Aztán megnéztem (nehéz ezt szavakkal elmagyarázni, ez összetett). Aztán belenéztem Champaklal gondolatába hogy kiderítsem kire gondolt, ki esett ki és torte be a fejét. És Al arcát láttam. És mindez egy feszültséget hozott létre (ugyanaz a mozdulat a halánték felé) úgyhogy felébredtem és megnéztem. És láttam, hogy ez a tapasztalat arra szolgált, hogy tisztán megláthassam, hogy az anyagi elme SZERETI (a "szereti" csak szófordulat), szereti a katasztrófákat és bevonzza, még meg is teremti azokat, mert szüksége van az érzelmi megrázkódtatásra hogy felébressze a tudattalanságát. Minden tudattalannak, minden tamasic-nek (szankszkrit, lassú, passzív) az érzelmi megrázkódtatásra van szüksége, hogy felrázza magát. És ez a szükséglet hozza létre ezeknek a dolgoknak a morbid vonzását vagy elképzelését - folyamatosan elképzel minden lehetséges katasztrófát, vagy megnyitja az ajtót minden gonosz kis entitás rossz javaslatának, akik valójában örömet szereznek abból, hogy megteremtik a katasztrófák lehetőségét.

Nagyon tisztán láttam, hogy ez az anyagi elme szadhana-jának része volt. Aztán mindent felajánlottam az Úrnak és nem gondoltam többet rá. És amikor megkaptam a leveled arra gondoltam "Ez ugyanaz!" Ugyanaz, ennek a fizikai elmének valamilyen egészségtelen szükséglete, hogy kutassa az érzelmek és katasztrófák vad megrázkódtatását, hogy felébressze passzívságából. Csak A esetében amikor betörte a fejét két napot vártam, arra gondoltam "Nézzük meg, hogy igaz volt-e." De semmi nem történt, nem törte be a fejét! A te esetedben is azt gondoltam "Meg sem mozdulok amíg nem kapjuk meg a hírt", mert akár igaz is lehet (egy millió esetben egyszer) tehát csendben maradok. De ma reggel újra megnéztem és láttam, hogy pontosan ugyanaz volt: ez a fejlődés folyamata, hogy tudatosítsa bennünk ennek az elmének a csodálatos működését.

Oh, valóban. Amint van egy kis karcolás, valami a lényben azonnal meglát egy szörnyű betegséget - azonnal.

Igen, ez így igaz. De Sri Aurobindo mondta ezt nekem. Számos alkalommal megkérdeztem miért van, hogy emberek (akik tudatosan, látszólag inkább kellemes és kedvező eseményeket szerettek volna) folyamatosan újra és újra kellemetlen dolgokat, akár rettenetes katasztrófákat vonzanak be. Ismerek egyes nőket (férfiakat is, de kevesebbet) akik azzal töltik az idejüket, hogy a legrosszabbat képzelik el: vannak gyerekeik - és elképzelik, hogy mindegyik külön külön találkozik a legrosszabb katasztrófákkal: az egyik kocsival megy el - oh, az a kocsi balesetet fog szenvedni; vonatra szállnak - oh, a vonat kisiklik; és így tovább. Nos, ezért. Ezt magyarázta el Sri Aurobindo olyan jól: A lény összes ilyen része rettenetesen passzív és a megrázkódtatás hevessége ébreszt fel valamit bennük; és ösztönösen ezért vonzanak be ilyen dolgokat. Például a Kínaiaknak egy elképesztően passzív vitálisuk van, és egy érzéketlen fizikaijuk: az érzékelése teljesen eltompult - ők azok akik feltalálták a kínzás legijesztőbb formáit. Mert valami végletesre van szükségük, hogy érezzenek, különben nem éreznek semmit. Volt egy kínai akinek egy rosszindulatú kelése volt azt hiszem a háta közepén (általában úgy tűnik ez egy nagyon érzékeny pont), és a szíve miatt nem tudták elaltatni a műtéthez, úgyhogy kicsit aggódtak. Altatás nélkül műtötték - ébren volt, nem mozdult, nem kiabált, nem mondott semmit, bátorságát látva ámulattal teltek el; aztán megkérdezték mit érzett  "Oh igen, éreztem egy kis sercegést a hátamban"! Így van ez. Ez teremti meg a katasztrófák iránti szükségleteket - a váratlan katasztrófák iránt: ez ad egy megrázkódtatást ami felébreszt.

Amiről  beszélsz itt azok  morbid és beteg képzelgések, azt mondtam magamnak nem rég: a képzelet azonnal kishitű és katasztrófikus.

Igen, ez rettenetes.

Az egész munka egy hosszú-hosszú ideig az volt hogy ezt meggyógyítsa - megváltoztatni, megváltoztatni.

Általában az éjszakai tevékenységeim sosem az anyagiban vannak, hanem mindig a finom fizikaiban, a legsűrűbb részében, hogyha szabad ilyent mondanom. Talán egész életem során nem volt fél tucat látomásom ahol az agyagi világot olyannak láttam amilyen: Úgy láttam a szobát ahogy volt, és tisztán hallottam Champaklal hangját. Aztán megértettem, hogy ez a fizikai elme álmodik, benne van egy tevékenységben, és hogy ez arra szolgált, hogy megmutassa nekem, ezt a vonzódást. Érted, az ajtó hirtelen kinyílik, az férfi bejön és azt mondja (Anya felvesz egy tragikus hangnemet) "Nagyon rossz híreket hozok," és ez a feszült légkör, és aztán "Leesett és betörte a fejét." Aztán próbáltam megtudni ki az az ő, és apránként. és így tovább.

Ebben a munkában ahol megpróbálok tökéletes egyenlőséget elérni, semmit nem hajtok el azonnal azt mondva, hogy "Nem, ez nem lehetséges". Az embernek nyugodtnak és összeszedettnek kell lennie minden dologgal szemben. Nyugodt voltam és összeszedett, arra gondoltam "Lássuk, várjunk két napot, és hogyha tényleg betörte a fejét, (nevet) megfogom tudni!" Természetesen semmi nem történt. És amikor megkaptam a leveledet, az volt az érzésem, hogy ez ugyanaz a dolog, de arra gondoltam, "Lássuk, várjunk." Néztem, de nem láttam semmit. Néztem a leveleden és szavaidon keresztül, de nem láttam semmit. És az volt az érzésem, hogy ez ugyanaz a fizikai elme volt ami megérintett egy formát - egy gonosz formát, mert ilyen a fizikai elme szokása.

Most, hogy a létezésünk módjának kiigazítása a munkánk, rájövünk milyen is valójában!... Tényleg gusztustalan. Folyamatosan dolgozik, és folyamatosan kishitű. Ahogy mondod, érzel el egy kis fájdalmat - oh, rák lesz ebből?

Naponta tízszer rajtakaphatod magad.

Igen, igen ez az állapot majdnem folyamatos.

De maga ez az elme is tesz erőfeszítést, éberré vált, rájött; megértette hogy a körülmény nem volt nagyon dicséretes (!) és próbál változni. Amint a problémát felismeri, elég gyorsan megy. Csak az a nehézség, hogy a legtöbb anyagi mozdulatunk gépies; nem foglalkoztatjuk magunkat velük, és ezért maradnak mindig olyanok amilyenek most. De most egy ideje szokásommá tettem, hogy foglalkozzak velük. Egyáltalán nem szórakoztató, de meg kell tenni, ezt ki kell javítani.

Ez folyamatos, folyamatos munka mindennel kapcsolatban, kivéve mindent. Furcsa: ha ételről van szó, azt gondolja, hogy az étel mérgezett, vagy nem fogja tudni megemészteni, vagy ez vagy az, vagy az egész szervezetben működési zavar keletkezik; elmész aludni, azonnal jön a sugallat, hogy zaklatott leszel, nem fogsz tudni pihenni, rosszat fogsz álmodni; beszélsz valakivel - a sugallat az, hogy nem azt mondtad amit mondanod kellett volna, vagy, hogy megbántod azt az embert; írsz valamit - hogy ez nem volt pontosan jó. Ez ijesztő, ijesztő.

Meg kell változzon.

Sri Aurobindo azt mondta nekem, hogy az Indiaiakban nem olyan erős mint az Európaiakban, mert az Európaiak nagyon az Anyagra összpontosítottak és sokkal jobban odakötötték magukat.

Akárhogy is,

És az imádság amiről meséltem neked a minap az utána volt; nem közvetlenül utána, de egy napra rá. Minthogyha az, hogy megtapasztaltam ezt a fizikai elmében és megláttam pontosan olyannak amilyen, a természetét ennek az elmének, lehetővé tett volna egy előre haladást.

És az adott nekem egy utalást arra, hogy ez a tudatosság és ennek tevékenységei hamisak, hogy megtettem ezt az erőfeszítést - egy hatalmas erőfeszítést - hogy felidézzem, hogy a bátyám évekkel korábban meghalt; ebből megláttam a távolságot az igazi tudatosságom és aközött amiben voltam álmomban. Láttam annak a tudatosságnak a távolságát és hamisságát. Ez egy nagyon tiszta jelzést adott nekem. A csendes és nyugodt tudatosság helyett ami olyan, mint egy hullámzás - egy fény hullámzása ami ilyen (kezeivel nagy szárnyakat mutat ahogy a Végtelen felé verdesnek) a tudatosság egy nagyon nagy, nagyon békés mozdulata, ami mégis nagyon csendesen követi az univerzum mozgását - ehelyett volt valami feszült (a halánték felé gesztikulál), kemény volt mint a fa vagy vas, és feszült, feszített, oh! És akkor tudtam milyen hamis volt. Pontos mércét adott.

(hosszú csend)

Az elmúlt napokban az az erős benyomásom volt. Nem tudom, hogy emlékszel-e (megszülettél már akkor egyáltalán?) amikor Emile Zola azt mondta "Az igazság menetel." Nem születtél még meg. Elmondott a hadbíróságnak néhány kellemetlen igazságot és ez igencsak felbolydulást okozott, és azt a tanácsot kapta, hogy hagyja el Franciaországot mert bebörtönzik. És amikor elérte Angliát azt mondta "Nem számít. Az igazság menetel." Ez egy visszhangzó felkavarodást okozott. És még mindig emlékszem a benyomásra. Fiatal voltam, de mégis voltam már húsz. Több, mint húsz év van köztünk - hány éves vagy? Negyven?

Negyven egy.

Igen, a különbség negyven év - még több: negyvenöt év. Húsz éves voltam és nagyon nagy benyomást tett rám. Ennek az eseménynek nagyon nagy utóhatása volt. És újra előzött bennem az elmúlt pár napban pontosan ennek a katasztrófikus és kishitű szokás érzékelése miatt. Már régóta tudok róla, de eddig úgy tűnt bőven kinn van az irányításom alól; míg most már az én irányításom alatt van. Nem csak ez, már rosszalja és direkt visszautasítja [[Maga a test-elme]] Ahogy már mondtam: "Belefáradtam az értéktelenségünkbe."

Tehát következtetés: Az igazság menetel.

(csend)

Nagyon sok teendő van még, nagyon sok. De lehet, hogy viszonylag gyorsan fog menni. Amikor megfigyelsz, rájössz, hogy a legtöbb időt az vesz igénybe amíg tudatossá válsz, hogy mit kell megváltoztatni, és kialakítasz egy tudatos kapcsolatot ami lehetővé teszi a változást. Ez igényli a legtöbb időt. Maga a változás.vannak visszaesések de egyre kevésbé erőteljesek. Minden a lényben jelenlévő tudatlanságtól és passzívitól függ; ahogy egyre kissebbé válik, a tapasztalat erősödik.  

 

***

 

Anya felveszi a "Savitri" fordítását, a Szeretet és Halál Vitáját:

...És egy univerzális nézőpontból, ez a tehetetlenség, ez a tudattalanság tette szükségessé a halál létezését - halál "létezését"!!

magyar