1962. október 12. (a Hiba 79. és 80. aforizmák)

Az Anya

Agendája

Mit tegyünk? Van egy másik aforizmád?

79. Isten végtelen Lehetőség. Tehát az Igazság soha nem pihen; tehát a Tévedésnek is igazat adnak a[z Igazság] gyermekei.

80. Bizonyos istenfélő embereket hallgatva, az ember azt képzelné, hogy Isten sohasem nevet; Heine közelebb volt az igazsághoz, amikor meglelte Benne az isteni Arisztophanészt.

Igen, ez alatt ő azt érti, hogy ami igaz egy pillanatban, már nem az egy másikban. És ez az, ami indokolja a gyerekek hibázását.

Talán úgy érti, hogy nincs olyan, hogy hiba!

Igen, ez ugyanaz, ugyanazt mondod másképp. Más szavakkal, amit hibának hívunk az egy időben igazság volt.

A Hiba egy időhöz kötött fogalom.

De vannak dolgok, amik tényleg hibának tűnnek.

Pillanatnyilag.

Pontosan ez a benyomás: minden ítéletünk pillanatnyi. Egyik pillanatban egy dolog, a következő pillanatban valami más. És a hibák azért léteznek számunkra, mert mi látjuk a dolgokat egymás után, egyiket a másik után; de ez nem lehet az, ahogyan az Isteni látja azokat, mert minden Őbenne van.

Csak próbáld meg egy pillanatra (nevet) próbáld meg egy pillanatra elképzelni, hogy te Isteni vagy! Minden benned van; egyszerűen csak játszol azzal, hogy egy bizonyos sorrendben húzd mindet elő. De számodra, a tudatodban, minden ott van egyszerre; nincsen idő, sem múlt, sem jövő, sem jelen - minden ott van együtt, minden létező kombináció. Ő csak játszik azzal, hogy előhúz egy dolgot, aztán egy másikat; de a szegény ördögök lenn csak az egész egy kis részét látják (nagyjából annyit, mint ez) és azt mondják "Oh! ez egy tévedés." Hogyan hiba ez? Egyszerűen azért, mert az, amit látnak, csupán egy kis rész.

Tiszta, nem? Könnyű megérteni. A hiba fogalma a térhez és az időhöz tartozik.

Ugyanez igaz az érzésre, hogy egy dolog egyszerre nem tud LÉTEZNI is és NEM LÉTEZNI is. És mégis, így vannak a dolgok: valami egyszerre van és nincs. Az idő fogalma, az idő és tér fogalma hozza be a hiba fogalmát.

Hogy érted, hogy valami egyszerre van és nincs?

Valami létezik, és egyszerre létezik az ellentéte is. Nos, számunkra nem lehet igen is és nem is egyszerre, de az Úr számára FOLYAMATOS az igen és a nem egyszerre.

Ugyanez a helyzet a térről alkotott elképzelésünkkel. "Itt vagyok" mondjuk "tehát nem vagyok ott." De én itt vagyok és te is itt vagy és minden ott van! (Anya nevet). De ezt nem értheted meg, hacsak nem haladod túl a tér és idő fogalmát.

Ez egy olyan valami, amit nagyon konkrétan tudunk érzékelni, hogyha többé nem úgy érzékeljük a dolgokat, ahogy eddig.

Sokat ezek közül az aforizmák közül bizonyára akkor írt, amikor a magasabb elme hirtelen megnyílt a Szuperelmének. Még nem felejtette el, hogyan néznek ki a dolgok a hagyományos módon, de most már egy Szupramentális módon látja őket. És ennek eredményeképpen van ez a dolog, ami adja ezt a paradox létezési formát. Mert az egyik még nem elfelejtett és a másik már érzékeltő.

(hosszú csend)

Igazából, ha elég közelről nézed meg a dolgokat, rákényszerülsz levonni azt a következtetést, hogy az Úr egy hatalmas komédiát játszik el Önmaga számára, hogy a Megtestesülés egy komédia. Önmagával játszik Önmaga számára!

A néző szerepébe tette Magát és Magát nézi. És, hogy nézhesse magát, el kell fogadni a tér és idő fogalmát - különben nem tudja Önmagát nézni! És azonnal megkezdődik az egész komédia. De ez csupán egy komédia és semmi több!

És mi vagyunk a bábuk, eh! És ezért vesszük annyira komolyan. De amint abbahagyjuk a bábulétet, rájövünk, hogy ez egy komédia.

Vannak, akik számára ez egy tényleges tragédia is.

Igen, mert tragikussá tesszük. MI tesszük tragikussá.

Erre öszpontosítottam mostanában. Megnéztem a különbségeket hasonló eseményeknél az emberi lények és az állatok életében. Hogyha az állatokkal azonosulsz, tisztán látod, hogy ők egyáltalán nem veszik tragikusan a dolgokat - kivéve azokat, amelyek emberrel kerülnek kapcsolatba. (De akkor nincsenek a természetes állapotukban; ez egy átmeneti állapot, ezek átmeneti lények állat és ember között.) És természetesen az első dolog, amit átvesznek az embertől azok az ember fogyatékosságai - mindig azt a legkönnyebb átvenni! És aztán boldogtalanná teszik magukat... a semmiért.

Annyi dolog, annyi dolog... Az emberi lények visszataszító tragédiát csináltak a halálból. És én láttam, ezekkel a friss tapasztalatokkal, láttam, ahogy sok-sok szegény emberi lényt pusztítottak el pontosan azok az emberek, akiket a legjobban szerettek! Azzal az ürüggyel, hogy meghaltak.

Az emberek nagyon sok kellemetlenséget okoztak nekik.

Elpusztultak?

Igen, elégtek. Vagy bezárták egy dobozba levegő és fény nélkül - miközben TELJESEN TUDATOSAK voltak. És csak azért, mert nem tudják többé kifejezni magukat, az emberek azt mondják, hogy "halottak". - Siettek a halottá nyilvánítással! De ők tudatosak. Tudatosak Képzelj el valakit, aki már nem tud beszélni vagy mozdulni - az emberi törvények szerint ő "halott". Halott, de tudatos. Tudatos, vagyis látja maga körül az embereket: van aki sír, van aki... ha egy kicsit tisztán-látó, akkor azt is látja, hogy van aki ujjong. És aztán látja magát, ahogy bekerül egy dobozba, ahogy leszögelik a tetejét, bezárják: "Ah, most már mindennek vége, el fognak földelni!" Vagy elviszik oda (a hamvasztóhoz) és aztán ott a tűz a szájban - TELJESEN tudatosan.

Megéltem ezt a napokban. Láttam. Tegnap éjjel vagy előtte. Legalább két órát töltöttem egy világban - a finomabb fizikai világban - ahol az élők keverednek a holtakkal a különbözőség bármilyen érzése nélkül, ott egyáltalán nem számít. Például amikor Mridu¹ a testében volt, láttam őt éjjel évente egyszer (talán még nem is olyan gyakran). Évekig egyáltalán nem létezett a tudatosságomban... de amióta elhagyta a testét, majdnem minden éjjel látom! Ott van, pont úgy amilyen volt, nem igaz (visszapattant gesztikuláció) de nem zaklatott, ennyi. Már nem zaklatott. És ott éltek egyszerre - akiket mi "élőknek" és "holtaknak" hívunk. Mind együtt voltak, együtt ettek, együtt mozogtak, együtt szórakoztak; mindezt egy csodálatos zavartalan fényben - kellemes, nagyon kellemes. Azt mondtam "Voilà! Az ember létrehozott egyfajta lezárási pontot, és kijelenti: ,Most halott!'" Halott! És ami tényleg elviszi a pálmát, hogy a testet úgy kezelik, mind egy tudattalan tárgyat miközben tudatánál van!

Úgy kezelik, mint egy tárgyat: "Ah! most akkor szabaduljunk meg tőle, amilyen gyorsan csak tudunk: ez egy kellemetlenség, ami az utunkban van." És még azok is, akik a legtöbb bánatot érzik, nem akarják látni: túl fájdalmas számukra.

(csend)

Hol, hol van a Hiba? Hol van a Hiba?

Ténylegesen nincsen olyan, hogy hiba. Csak olyan dolgok vannak, amik lehetetlennek tűnnek, mert nem tudjuk, hogy az Úr a végtelen lehetőség, és megtehet bármit amit akar, ahogy Ő akarja. Egyszerűen nem tudjuk elrendezni a fejünkben: "Ez lehet, de ez nem lehet" folyamatosan ezt mondjuk. De ez nem igaz! Minden lehetséges, és csak a mi hülyeségünk mondja, hogy valami "nem lehet".

Nehéz bármi értelemeset mondani a Bulletin-hez.

(csend)

Tehát látod, az egyetlen, aki nem aggódik az, aki a show-t nézi, mert ő mindig tudja mi fog történni. Tökéletes tudása van mindenről, mindenről, ami történik, ami megtörtént, vagy történni fog - számára mindez EGY jelenlét. És aztán ott vannak a színészek, a szegény színészek, akik még nem is ismerik túl jól a szerepüket. Aggódnak és nyugtalankodnak, mert el kell játszaniuk valamit és nem tudják mit. Épp volt egy nagyon erős érzésem erről: mindannyian szerepeket játszunk ebben a komédiában, de nem tudjuk mi ez a komédia, sem azt, hogy hová tart, hogy honnan jön, hogy mi ez az egész. Épp hogy tudjuk (és azt is szegényesen), hogy mit kellene egy adott pillanatban tennünk. És mivel szegényesen tudjuk, ezért aggódunk. De amikor mindent tudsz, már nem tudsz aggódni többé - mosolyogsz. Ő biztosan nagyon jól szórakozik, de mi... És mégis megadatott nekünk a TELJES HATALOM, hogy ugyanannyira jól érezzük magunkat, mint Ő.

Csak nem vesszük a fáradtságot, hogy így tegyünk.

Nem könnyű!

Oh! nem könnyű ...! Ha könnyű lenne, belefáradnánk.

Néha az ember elgondolkodik miért, miért ilyen tragikus ez az élet? De először is, hogyha egy folyamatos bűbáj lenne, nem értékelnénk, mert teljesen természetes lenne - főleg ez az: nem értékelnénk, mert teljesen természetes lenne. És semmi sem szól az ellen, hogy nem vágynánk egy kis zűrzavarra változásképpen! Lehet, hogy így lenne.

Lehet, hogy pontosan erről szól a földi paradicsom története... Abban a paradicsomban az embereknek volt egy spontán tudásuk: ugyanazzal a tudatossággal éltek, mint az állatok, éppen annyi volt nekik belőle, hogy egy kis örömet kapjanak az életből, hogy megérezhessék az élet örömét. De aztán tudni akarták a miértet és a hogyant, hogy merre tartanak, mit kellene tenniük és a többi - és megkezdődtek az aggodalmaik... belefáradtak a békés boldogságba.

(csend)

Azt gondolom Sri Aurobindo azt akarta mondani, hogy a hiba egy ugyanolyan illúzió, mint az összes többi, hogy nincs olyan, hogy hiba: minden lehetőség jelen van, és mivel mindegyik jelen VAN, gyakran, SZÜKSÉGSZERŰEN ellentmondásosak. Látszólag ellentmondásosak. De csak meg kell nézned magad és feltenni a kérdést - "Mit nevezek hibának?". És ha szemtől szembe nézed a dolgot és megkérdezed "Mit nevezek én hibának?", azonnal meglátod micsoda ostoba dolog ez - nem létezik hiba, egyszerűen nem tudsz rámutatni.

Mindezt nem mondhatom el az embereknek a Bulletinben mon petit - megőrülnének! Nem szabad nekik túl erős dolgokat adni, mert nem tudják megemészteni.

Van valaki, akit nem fogok megnevezni, elolvasta Sri Aurobindo könyveit és azt hitte megértette azokat. Egy jógikus fegyelem szerint élt (legalábbis azt "gondolta", hogy jógázik)... és lehívta az Erőt. Az Erő válaszolt (Anya nevet). És végül kapott egy fejfájást! Megijedt és pontosan ezekkel a szavakkal írta nekem: "Ez az Erő az Úr Ereje" (ami igaz, igencsak igaz), "és ez félelemmé vált. Tehát (Anya nevet) a félelem az Úr legfőbb perverziója." Voilà. Könyvekben olvasta, hogy az Úr van minden mögött, hogy nem létezik semmi, ami nem az Úr; tehát természetesen az Úr vált perverzé az Ő megtestesülésében... Voilà. Az Úr Ereje jött, hogy segítsen neki, átváltozott félelemmé, tehát az "Úr legfőbb perverziója a félelem"!

Hogyha ezt elolvasod, azt mondanád, hogy kissé meghibbant.

Igen, bármit mondhatunk ezzel az érveléssel.

De igen! Pontosan ez az ami történik, amikor az embereknek valami túl erőset adsz, valamit, amit még nem tudnak megérteni és asszimilálni: ez következetlenségeket hoz létre az agyukban.

Tehát ebből semmit nem lehet kiadni, de az Agenda-ba jó lesz. Hogyan lehetne ezt elmondani az embereknek?

(csend)

Úgy érzem Sri Aurobindo a felemelkedés időszakát élte, az intuitív elme áthatolt és kapcsolatba került a Szuperelmével és akkor ez jött a gondolataiba, HUSS ! mint egy kis szünetet a gondolkodásban, és aztán megírta ezeket a dolgokat. De hogyha követed a mozgást, meglátod az Eredetét.

Pusztán így értette: A hiba egyike a megszámlálhatatlan, végtelen lehetőségeknek (a "végtelen" azt jelenti, hogy egyáltalán semmi sincs kizárva.) Tehát hol van itt tér hibázni? MI hívjuk hibának, ez teljesen önkényes. "Ez egy hiba" mondjuk - de mihez képest? Az igazságról alkotott ítéletünk szerint igen, de biztosan nem az Úr ítélete szerint, hiszen ez is az Ő része!

Kevés ember képes ennyire kitágítani megértését.

Tudod, amikor elkezdek nézni (Anya becsukja a szemét) egyszerre két dolog van: az a mosoly, az az öröm, az a nevetés és aztán... az a béke! Oh, tényleg, ilyen békét... Ilyen teljes, ragyogó békét... és TELJES: nincs több kínlódás, nincs több ellentmondás. Nincs több kínlódás. EGYETLEN ragyogó harmónia - és mégis ott van minden, amit mi hibának hívunk, a szenvedés, a nyomor, minden ott van. SEMMI nem hiányzik. Ez egy másfajta látás.

(hosszú csend)

Nincs mit mondani - hogyha őszintén ki akarsz szabadulni belőle, ez tényleg nem annyira bonyolult: nem kell semmit tenned, csak mindent az Úrra kell hagyj. És Ő mindent megtesz. Ő mindent megtesz. Ő... annyira csodálatos! Annyira csodálatos!

Vesz bármit, akár azt is, amit mi egy hétköznapi intelligenciának hívunk, és egyszerűen Ő megmutatja neked, hogyan tedd félre, hagyd pihenni azt az intelligenciát: Tessék, maradj nyugodt, ne kavarogj, ne zavarj; nincs rád szükségem." És aztán megnyílik egy ajtó - nem is érzed, hogy ki kellene nyitnod; szélesre tárul és átvezetnek a másik oldalra. Valaki más tesz mindent, nem te. És aztán... a másik út lehetetlenné válik.

Oh!, ez a sok borzasztóan kemény munka, az elme erőlködik, hogy megértse, szenved, fejfájásokat okozva magának - fúj! ... Teljesen haszontalan, teljesen haszontalan, nem vezet sehova, csak még több zűrzavarhoz.

Szembetalálod magad egy úgynevezett problémával: "Mit kellene, mondjak? Mit kellene, tegyek? Hogyan kellene viselkednem?" Semmit nem kell tegyél! Semmit, csak azt mondani az Úrnak "Voilà, Látod, itt van ez a helyzet." Ennyi. És aztán maradj nagyon nyugodt. Majd spontán, anélkül, hogy gondolkodnál róla, anélkül, hogy mérlegelnéd, anélkül, hogy kiszámolnád, anélkül, hogy az égvilágon bármit tennél, a legkisebb erőfeszítés nélkül... megteszed, amit meg kell tenni. De az Úr teszi meg, már nem te. Ő teszi meg, Ő rendezi el a körülményeket. Ő teszi a szavakat a szádba, vagy a tollad alá - Ő tesz mindent - mindent - mindent - mindent, és neked semmi mást nem kell tenned, csak engedd magad gyönyörben élni.

Egyre inkább kezdek meggyőződni, hogy az emberek ezt nem igazán akarják.

De az ásás előtte, megtisztítani az útját, az, ami kemény, az, ami nehéz.

Még azt sem kell megtenned! Ő megteszi helyetted.

De van egy folyamatos invázió: a régi tudatosság, a régi gondolatok...

Igen, szokásból próbál újra beindulni. De csak annyit kell mondj:"Uram, látod - Látod, látod, hogy van ez." Ennyi. "Uram nézd, nézd meg, nézd meg, nézd meg, nézd meg ezt az idiótát itt. " és vége. Azonnal. És a változás automatikusan jön mon petit, a legkisebb erőlködés nélkül. Egyszerűen... egyszerűen legyél őszinte, más szavakkal IGAZÁN akard a megfelelő dolgot. Az ember teljesen tudatában van erőtlenségének, teljes képtelenségének: egyre jobban és jobban érzem, hogy az anyag, sejtek és a többi amalgámja egyszerűen szegényes! Szegényes. Nem tudom, bizonyos körülmények közt az emberek érezhetik magukat hatalmasnak, csodálatosnak, ragyogónak, erőteljesnek... de ami engem illet, ez csak azért van, mert nem tudják milyenek valójában! Amikor meglátod, valójában mi épít fel... ez semmi, tényleg semmi. De képes bármire, feltéve... feltéve, ha megengeded az Úrnak megtenni. A baj az, hogy valami mindig egyedül akar cselekedni. Ha ez nem lenne így...

Emberek jönnek, levelek érkeznek, különböző körülmények és problémák merülnek fel (már vége, de akkor - még egy éve is - ez a fajta dolog néha probléma volt számomra). Nos, azonnal én (Anya tenyerével felfelé kinyitja kezét a homloka előtt, mintha bemutatná a problémát az Úrnak) "Tessék Uram, nézd meg ezt.". Én csak arra vagyok jó, hogy, (ugyanaz a mozdulat): "Neked bemutatom". És aztán nyugton maradok. Egyszerűen nyugton maradok. "Nem mozdulok, hacsak Te nem mozdítasz, nem beszélek, hacsak nem Miattad beszélek..." És aztán többet nem gondolsz rá. Nagyjából egy másodpercre gondolsz rá, ami elég hosszú ahhoz, hogy megtedd ezt (ugyanez a mozdulat). Bejön így, aztán felmegy (gesztikulációval jelzi, hogy egyik oldalról egy probléma jön Anya felé, aztán felmegy). És később, hirtelen észreveszed, hogy beszélsz, vagy cselekszel, vagy meghozol egy döntést, vagy írsz egy levelet, vagy... és Ő az aki megtett mindent.

Nem, tele lehetünk nagyszerű jószándékkal, majd tenni AKARUNK. És ez ami megnehezít mindent. Vagy hiányzik a hit, az Úr képességeibe vetett hit - azt gondolod, hogy saját magad kell megtegyél dolgokat, mert Ő nem tudja, hogyan kell. (Anya nevet). Tudod, ez a fajta ostobaság nagyon széleskörű, tudod: "Ő hogyan látná ezeket a dolgokat? Mi a Hamisság világában élünk, Ő hogyan látná a Hamisságot...?" De Ő valójában olyannak látja a dolgokat, amilyenek!

És nem az ostoba emberekről beszélek, hanem az okosakról, akik próbálják... Még mindig van valahol bennük egy meggyőződés, még azokban is akik tudják, hogy a Tudatlanság és Hamisság világában élnek és hogy van egy Úr aki maga az Igazság. Nos, pontosan úgy érvelnek, hogy mivel Ő tiszta igazság, Ő nem fogja megérteni. (Anya nevet). "Ő nem fogja megérteni hamisságunkat, magamnak kell ezt elintéznem." Ez egy nagyon uralkodó, nagyon elterjedt hozzáállás.

És néha az ember nagy erőfeszítéssel próbál megmagyarázni Neki dolgokat: Így és így van, Látod, így van ez." És amikor befejezted, akkor döbbensz rá... Oh ez emlékeztet engem egy tapasztalatra amit két évvel ezelőtt éltem át. Akkor volt először, hogy a Szuperelme belépett testem sejtjeibe és egészen az agyig felemelkedett. Tehát az agy hirtelen azt tapasztalta, hogy jelen van valami (nevet) sokkal erőteljesebb, mint aminek a fogadásához szokva volt! És amekkora idióta, elkezdett aggódni. Az én részemről (föl vagy messzire gesztikulál) láttam mindent, láttam, ahogy az agy elkezd aggódni, tehát próbáltam elmondani neki mekkora tökfej, és hogy nyugodjon már meg. Lenyugodott, de... tudod, valami odabenn nem volt rendben, mintha fel akart volna robbanni. Úgyhogy azt mondtam "Rendben, menjünk el Sri Aurobindo-hoz, és kérdezzük meg, mit kell tenni." Hirtelen minden teljesen nyugodttá vált... és Sri Aurobindo házában ébredtem a finom fizikaiban - egy nagyon anyagi tapasztalás ahol minden igen konkrét volt. Tehát megérkeztem, jobban mondva nem én, hanem a test tudatosság megérkezett ² és elkezdtem elmagyarázni Sri Aurobindo-nak, hogy mi történt - nagyon izgatott voltam, csak beszéltem és beszéltem. A válasz egyfajta kifürkészhetetlen mosoly volt és aztán... semmi. Egyszerűen csak nézett. Egy kifürkészhetetlen mosoly - egy szó sem. Elhalt minden lelkesedésem. Egy arc az örökkévalóból. Aztán eljött Sri Aurobindo ebédideje (az emberek másképp ugyan, de esznek ott). Hogy ne zavarjam, átmentem a másik szobába. Egy idő után átjött hozzám és állt előttem (nekem - a fizikai lényemnek, vagyis a fizikai tudatosságomnak - volt időm, hogy megnyugodjak).

Letérdeltem és megfogtam a kezét (egy SOKKAL tisztább érzet, mint bármilyen fizikai, mon petit!); megcsókoltam a kezét. Egyszerűen azt mondta Oh ! Ez jobb.! (Anya nevet).

Átugrom a részleteket (ez egy hosszú dolog volt, eltartott egy órát), de hirtelen kiment a szobából engem egyedül hagyva (miután kifejezte, amit mondani akart nekem egy mozdulattal, amit megértettem). És aztán egyszerűen úgy tűnt, hogy teszek egy lépést (küszöbre utaló gesztikuláció) és hirtelen megint az ágyamba feküdve találtam magam. És azon a ponton mondtam magamnak "Valóban! Sokféleképpen elbonyolítjuk, és ez olyan egyszerű: egyszerűen így kell tegyél (ugyanaz a mozdulat) és ott vagy; aztán így teszel (ugyanaz a mozdulat az ellenkező irányba) és újra itt vagy."

(hosszú csend)

Mindez most őstörténet - NAGYON öreg. Ma már ez egyáltalán nem így van.

Oh, megnehezítünk dolgokat a semmiért!

Ezt semmire nem használhatod fel; ez szigorúan az Agenda-nak van.

Gyakran tűnődöm: amikor az Úrhoz imádkozik az ember, amikor el akarja neki mondani, hogy valami rossz, mindig az az érzésem hogy, fontos nagyon keményen koncentrálni, mert valami nagyon Távolit kell szólíts. De igaz ez? Vagy valójában...

Ez rajtunk múlik!

Személyesen én tudod már mindenütt érzem Őt, mindig, mindig, egészen a tényleges fizikai érintkezésig (ez finom fizikai, de fizikai): dolgokban, levegőben, emberekben, a... így (Anya kezeit az arcára teszi). Tehát nekem nem kell messzire mennem! Nekem csak ezt kell tegyem (Anya a kezeit kicsit beljebb fordítja) egy másodperc koncentráció - és már itt is van Ő. Mert tudod, Ő itt van. Itt van Ő mindenütt.

Ő csak akkor van messze, ha azt gondoljuk, hogy messze van.

Természetesen, ha elkezdünk gondolkodni minden területen, az egyetemes tudatosság összes síkján és, hogy ő mindennek messze-messze a legtetején van... akkor ez valóban igen nagy távolság lesz! (Anya nevet). De hogyha úgy gondolunk Ő rá, hogy mindenütt jelen van, mindenben, hogy Ő minden, hogy csak a látásmódunk akadályoz meg minket abban, hogy lássuk és érezzük Őt, és csak ennyit kell tegyünk (Anya befelé fordítja a kezeit)... egy mozdulat így, egy mozdulat úgy (Anya befelé majd kifelé fordítja tenyereit egymás után) akkor ez igen konkréttá válik: így csinálsz (kifelé irányuló mozdulat) és minden mesterségessé válik - keménnyé, szárazzá, hamissá, megtévesztővé, mesterkélté; így csinálsz (befelé irányuló mozdulat) és minden hatalmas, nyugodt, ragyogó, hatalmas, örömteli. És ez egyszerűen ez, vagy az (Anya befelé majd kifelé fordítja tenyereit egymás után) Hogyan? Hol? Nem lehet leírni, ez kizárólag - kizárólag - a tudatosság mozdulata, semmi más. A tudatosság mozdulata. És a különbség az igaz és a hamis tudatosság közt egyre.... pontosabbá válik és ugyanakkor VÉKONNYÁ: nem kell "nagy" dolgokat tegyél, hogy kikerülj belőle. Előtte az volt az érzés, hogy VALAMIBEN élek, és hogy sok belső munkát, koncentrációt, belemélyülést kell tegyek ahhoz, hogy kikerüljek belőle, de most úgy érzem ez valami amit az ember elfogad (Anya képernyőként teszi maga elé kezeit), egy kis vékony bőrszerű valami, nagyon kemény - formálható, de nagyon kemény, nagyon száraz, nagyon vékony, nagyon vékony... olyasmi mint egy maszk amit felveszel - aztán így csinálsz (mozdulat) és eltűnik.

Előrelátok egy időt, amikor már nem lesz szükség tudatosnak lenni a maszkra: olyan vékony lesz, hogy azon keresztül fogunk látni, érezni és cselekedni, és nem lesz szükség visszatenni a maszkot.

Ez az ami kezd történni.

De ez a minden dologban Jelenlévőség... Ez egy Rezgés - egy rezgés, amiben benne van minden. Egy rezgés ami egyfaja végtelen erőt, végtelen örömöt, végtelen békét hordoz, és hatalmasságot, HATALMASSÁGOT, HATALMASSÁGOT: határtalan... De kizárólag egy Rezgés, mégis... Oh, Uram! Ez nem gondolható, így leírni sem lehet. Hogyha gondolkodsz... amint elkezdessz gondolkodni, újra ugyanazt a régi zűrzavart éled. Ezért nem tudsz mondani semmit.

Valóban, Ő messze van tőled, mert azt gondolod, hogy távol van. Ha csak egyszerűen, tudod, úgy gondolsz rá, hogy itt van melletted, így (kezével arcához közel mutat) megérint... hogyha tudnál így érezni. Nem mintha egy másik embert érintenél, nem olyan. Ez nem valami idegen, külső, ami kívülről jön hozzád - nem. Ez... mindenütt van.

És volt idő, amikor mintha Belül egy labdává gömbölyödtem volna. A legkisebb probléma számára épp olyannná váltam, mint egy kerület. Belül minden egy labdává gömbölyödött.

És érzed Őt mindenütt, mindenütt, mindenüt - belül, kívül, mindenhol. Ő, semmi más csak Ő - Ő, az Ő Rezgése.

De ezt ki kell kapcsold (a fejet). mert különben, nem fogod meglátni a VALÓDI dolgot - keresel összehasonlításokat, azt mondod, hogy "olyan mint ez vagy az..." Oh!

(hosszú csend)

És hányszor, hányszor az érzés, hogy... Nincs forma - nincs forma és nincs semmi, ezt egyszerűen nem lehet kifejezni. Érzel egy pillantást és nincsenek szemek - nincsen pillantás és mégis van pillantás; egy pillantást és egy mosolyt és... nincs száj, nincs arc! És mégis van mosoly és pillantás és... (Anya nevet) nem tehetsz róla és azt mondod "Igen Úr, ostoba vagyok!" De Ő nevet és te is nevetsz és boldog vagy.

Nem lehet, nem lehet megmagyarázni! Nem lehet kifejezni. Nem tudsz mit mondani. Bármit mondasz az semmi, semmi.

Voilà.

Akárhogy is, ha a Bulletinhez ebből ki tudsz szedni egy jó fél oldalt...

Nem, képtelen vagyok beszélni, nem tudok semmi kiadhatót mondani; lehetetlen, lehetetlen. Ez annyira mesterségesnek tűnik nekem, annyira mesterkéltnek. És emellett még a fejem is megfájdul tőle.

Tehát neked kell elvégezned a munkát. Össze tudsz sűríteni ebből egy kicsit -innen egy mondat, onnan egy mondat...

Voilà, petit.

Nem sokat érek most neked!

Hozd el nekem a könyved 16.-án.

Ez az, ami nehéz - az írás.

Egyáltalán nem, mon petit! Csak hívod az Urat és azt mondod, "Na most: itt a program." És ennyi elég - jön.

Jön.

Ez rendben lenne, ha történeteket vagy költészetet írnék, de valami összefüggőt írni...

Az nem számít! Egy láthatatlan fonal fogja összefűzni, és az sokkal érdekesebb lesz.

¹ Sri Aurobindo régi szakácsa, kerek akár egy hordó. _(vissza)

² Igen figyelemreméltó, hogy a test tudatosság találta meg - kilenc évvel távozása után - Sri Aurobindo lakóhelyét (1959, Július 24-25.-ei tapasztalat). Tehát a világ ahová Anya ment az egy anyagi világ, nem egy "belső" világ. A másik Anyag, az igazi Anyag? Emlékszünk, hogy utolsó Játszótér óráján 1958. november 28.-án Anya azt mondta: ''Minden egyedi megtestesülésen keresztül fejlődik a fizikai szubsztancia, és egy nap képes lesz hidat építeni az általunk ismert fizikai világ, és megvalósulandó szupramentális élet között.'' _(vissza)