1962. február 3. (kollektív karma, 71. aforizma, japa)

Az Anya

Agendája

(Egy látogató arról írt Anyának, hogy a "kollektív karma" áldozatául esett.)

Ezek a karma történetek...

Gyakran, nagyon gyakran tűnődöm azon, hogy segít-e az embereknek, ha tudják a karmájukat. Szerintem nem.

Úgy értem, hogyha maguktól felfedezik azokat a tapasztalatokat, amiken előző életükben átmentek, akkor ez része a teljes benső pszichikus ébredésnek és nagyon hasznos. De ha jön egy ilyen vagy olyan guru és azt mondja, "Tessék, ez volt a karmád..." Finoman szólva, nem hiszem, hogy hasznos!

Az más, hogyha magadtól fedezed fel egy előző életed vonalát; ez ilyenkor egy benső pszichikus ébredés része és nagyon jó. De nem hiszem, hogy az hasznos, amikor valaki lát valamit, odajön hozzád és azt mondja, "Tudod, te már voltál ez és megtetted azt..." Szerintem ettől a dolgok rosszabbak lesznek nem jobbak - olyan dolgokkal hoz megint kapcsolatba, amit éppen kiselejteztél.

(csend)

Ez a nő... egy "kollektív karma"! Micsoda butaság - teljes humbug.

Lehet, hogy van akire ez igaz, de rá nem. Ha nem láttam volna, lehet, hogy felkeltette volna az érdeklődésemet és megpróbáltam volna utánajárni, de... Egy kollektív karma... természetesen ott vannak a kapcsolatok azokkal az emberekkel, akiket az előző életedben ismertél; igen, ebben az értelemben van kollektív karma! De valójában az emberek olyan nagy szavakat és gondolatokat használnak igen természetes dolgokra.

Mégis hasznosnak találom (De én úgy gondolom, hogy hasznos), ha van valamilyen elképzelésem, hogy mi történt előző életeimben.

Mert te itt voltál.

Mert mielőtt te hallottál a karmádról, már láttam bizonyos dolgokat veled kapcsolatban, és megpróbáltalak felszabadítani - nem magától a dologtól, hanem attól a hajlamtól, ami a természetedben maradt. Attól, igen.

De például Sujata teljesen, TELJESEN mentes az egész... (hogyan mondjam?), attól amit a karmája boldogtalan részének hívnánk - teljesen szabad. Mert jól ismerem azokat, akik körülöttem vannak, és amit hordoznak és nem volt ott semmi - csak egyetlen dolog maradt, egy nagyon építő rész, ezért azt teljesen érintetlenül hagytam. És amikor feltárultak előtte előző életei eseményei, nagyon vigyáztam rá, hogy szétromboljam a revelációt, ahogy jött. Ezt kíméletlenül meg is tettem. Látod, ez olyan volt mintha egy nagy adag sarat döntöttek volna egy teljesen makulátlan valakire és ezt nem engedtem meg (azt nem tudtam megállítani ami a fizikai agyába belépett, de belül... teljesen megsemmisítettem). Az egyetlen dolog, amit érintetlenül hagytam az annak a kapcsolatnak az építő része ami kettőtök közt létezett, így amikor találkoztatok, ő... csak ezt hagytam meg, mert ez jó, tiszta, szép volt - jó volt. De minden más... és láttad milyen erősen tiltakoztam, amikor valaki azt mondta, hogy öngyilkos volt. "Nem, nem, nem!" mondtam; még ha egy tökéletes tudású mondaná is nekem, akkor is NEMET mondanék.

Őt mindez meg sem érintette - tiszta - és nem hagyhatom, hogy valaki tisztát összemocskoljanak. Annyira a gyerekem volt, hogy halála után mindent figyelmesen megtisztítottunk, elrendeztünk, helyre raktunk, megszerveztünk, megtisztítottunk. Ezért ő feddhetetlenül és tisztán tért vissza, és nem akartam bemocskolni.

Látod, egy kegyelem azon dolgozik, hogy elűzze ezeket a karmákat - néha nagyon, nagyon messzire - és semmi jó nem származik abból, ha visszahívjuk őket.

Több tucat hasonló példám volt már.

Egyes eseteknél a munkámat nagyon elfuserálták és ezt nem szeretem.

Nem rég megint megtörtént: K lány testvére eljött, mert elvesztette a fiát - épp most törtnét, és még itt volt a fiú (nem ment még el). Ezért mindent megszerveztem, foglalkoztam az anya állapotával, és a többi; mindent szépen elrendeztem, nagy gonddal itt tartottam a fiút és azt mondtam az anyának, hogy hamarosan egy másik családtagban vissza fog térni. Minden szépen elrendeztem.

De természetesen ez "szabályellenes" volt - szokásom mindent szabályellenesen tenni, különben semmi értelme annak, hogy itt legyek; a szabályok egyszerűen mehetnek csak tovább! Úgyhogy elmentek X-el találkozni. Nem kellett volna semmit mondaniuk, de mondtak. És ennyi volt - mindenfélét mondtak és a munkámat teljesen elfuserálták.

Úgyhogy most már minden "szabályszerűen" fog történni, mert "így kell lennie"... nem foglalkozom már vele.

Én magam rengetem olyan szabályt megtanultam, amit korábban nem ismertem (hála Istennek) - az isteni Kegyelem megmentett egy csomó szabálytól, hogy ez történik, és hogy az miért nem tud megtörténni és hogy ennek meg kell történnie és, hogy... Oh, jóságos Uram! A dolgokat nagyon egyszerűen láttam, egy szabály sem volt az agyamban - nagyon, nagyon jól működött, semmilyen bajba nem keveredtem. A dolgok természetesen és egyszerűen működtek. És, hogyha azt mondták nekem, hogy "Ez nem lehet" azt szoktam mondani, hogy "Sajnálom, már megtörtént."

"Nem lehet"... néha lehet!

(csend)

Mellesleg, ha emlékszel a Savitri elejére (csak nemrég olvastam el, nem tudtam) a második énekben, amikor a Savitriről beszél, azt mondja, hogy eljutott oda (költőien mondja, természetesen!) hogy (nevet) felrúgja az összes szabályt - minden tabut, szabályt, megrögzött törvényt, minden zárt ajtót, minden lehetetlenséget - hogy érvénytelenítse mindet.

Én egy lépéssel továbbmentem; nem is ismertem a szabályokat, ezért nem kellett harcolnom velük! Csak figyelmen kívül kellett hagynom azokat, így nem léteztek - ez még jobb volt.

De most először érvénytelenítenem kell, majd helyrehoznom - puszta időpocsékolás.

Az alacsony elmében nehézségek teljes világa volt, amiről nem is tudtam. A vitálisban tudtam, mert ott harcolnom kellett - ami rendben volt velem! Képzeld csak el, ezúttal vitális lényemként egy harcost kaptam. Egy hihetetlen harcos, se nem férfi se nem nő, olyan magas, mint ez a szoba ¹ - remek. Örültem, amikor először megláttam. Arra gondoltam, hogy "Na, ez már megéri a fáradtságot!"

Igen, bőven vannak ott csaták!...

Oh, ebben a tekintetben, hogy vannak a éjszakáid, mon petit? Mert tudod, a harcosom kezébe adtalak.

Jobbak. Vagy legalábbis tudatosabbak.

Jó!

Belül nem éreztem túl jól magam, ezért nem élvezem a teljes előnyét, de az éjszakáim tudatosabbak.

Ő az aki emlékeztetett; a gondjaira bíztalak.

Örülök. Látom, hogy a tudatosságom biztosabb. Tisztán érzem, hogy valami segít nekem, hogy tudatos legyek.² Ahová megyek nem túl érdekes, de azt várom, hogy ez majd változni fog.

A lényeg, hogy tudatos legyél a tevékenységeidre és urald tetteid.

Ez a lényeg.

Tehát , mon petit, hoztál nekem bármit? Annyira lusta vagyok! Hoztál kérdést?

Nem igazán találtam kérdést.

(Satprem felolvassa a következő aforizmát.)

71. Egy gondolat az igazságra kilőtt nyílvessző; egy pontot eltalálhat, de nem tudja lefedni az egész céltáblát. Az ijász viszont túlságosan is elégedett a sikerével ahhoz, hogy bármi továbbit kérjen.

De ez nyilvánvaló! Annyira nyilvánvaló (számunkra).

Igen, de hogy feded le az egész célt?

Ne légy egy íjász!

Ez a kép csodálatos. Tökéletes azok számára akik azt hiszik, megtalálták az igazságot. Ezt jó elmondani azoknak, akik azt hiszik megtalálták az igazságot, pusztán azért mert megérintettek egy pontot.

Mégis, hányszor mondtuk már, hogy ez nem elég!

Az ember feltehetné a kérdést: a napon amikor képessé válik lefedni az egész célt, más szavakkal megismer minden nézőpontot és azok hasznosságát, akkor, amikor már látja, hogy az összes dolog hasznos és helye van, hogyan tud cselekedni? Nem szükségeltetik maga a cselekedet, hogy kizárjunk dolgokat vagy harciasak legyünk?

Nos, ameddig vannak egymásnak ellentmondó gondolatok...

Halottad a Dél - Franciaországban élő filozófus történetét? Nem emlékszem a nevére, egy nagyon jól ismert ember volt. A Montpellieri Egyetem professzora volt és a közelében lakott. Több út vezetett a házához. Ez az ember, amikor elhagyta az egyetemet és elért a kereszteződéshez, ahol az utak szétváltak, történetesen mindegyik a házához vezetett, egyik erről, másik arról, harmadik amarról. Így szokta mondani magának, minden nap, amikor ott áll a kereszteződésnél és tanakodik: "Melyiket válasszam?" Mindegyiknek volt előnye és hátránya. Mindez átsuhant a fején, az előnyök és a hátrányok és ez, vagy az, és elpocsékolt félórát azzal, hogy melyik utat válassza hazafelé!

Ezzel a példával szerette volna bemutatni, hogy a gondolat akadályozza a cselekvést: ha elkezdesz gondolkodni, nem cselekszel.

Ez az analógia nagyon pontos ezen a síkon, de a magasabb birodalmakra nem érvényes - fönt pont az ellenkezője van! Amíg íjász maradsz, aki egy pontot megérint, ez van; minden alatta lévő intelligencia ilyen, mindenféle lehetőséget lát, ezért nem tud dönteni és cselekedni. Ahhoz, hogy megláthasd a célt, a minden befogadó igazságot, át kell menj a másik oldalra. És amikor ezt megteszed, nem végtelen igazság összegét fogod találni, megszámlálhatatlan igazságot amik összeadódnak és egyesével át kell nézd, ezáltal lehetetlenné válik megérteni az egészet egy szempillantás alatt; amikor felmész az egészet látod elsőre, EGY PILLANTÁS ALATT, teljességében, megosztás nélkül. Itt már nem kell dönteni; ez egy látomás: AZT kell megtenni. Nem dönteni kell e között és a között, már nem így működik. A dolgok már nem egymásután követik egymást; inkább egy állandó látomás van egy egészről, ami egységként létezik. A döntés egyszerűen egy látomás.

Amíg nem vagy ebben az állapotban, nem láthatod az egészet. Az igazságot nem lehet egymásután meglátni, azzal, hogy egyik igazságot a másikhoz adjuk; az elme pontosan ezt teszi, és ezért képtelen meglátni az egészet. Nem tudja megtenni. Az elme mindig egymás után fog látni dolgokat, összeadja azokat, de ez nem AZ, valami mindig kikerül téged - az igazság jelentése, érzete el fog kerülni.

Csak akkor láthatod meg teljességében az igazságot, amikor egyidőben, globálisan érzékelni tudod az egészet.

Ekkor a tett már nem döntés, ami lehet hibás, korrigálandó, megbeszélendő, hanem egy tiszta látomás arra, hogy mit kell tenni. És ez a látomás tévedhetetlen.

(csend)

De a kérdésed máshová vezet minket.

Ez nem lesz elég neked? (Anya nevet.)

De, de!

*
*     *

Szeretnék kérdezni tőled a japa-ról.³ Szerinted használ nekem bármit? Van bármi értelme?

Ezt tanulmányoztam az elmúlt két napban - nem különösebben neked, hanem a japa általános hatását, az okát kerestem az egyén életének szervezésében... nem mondhatom, hogy tettem bármiféle felfedezést (talán magam számára, nem tudom); de a tanulmányaim nem egy magasabb szinten vannak, hanem itt.

Túl sokáig tartana, ha elmondanám az összes részletet; össze tudom foglalni, de nem szeretnék egy doktrínát létrehozni, mert ahhoz, hogy az élő legyen, muszáj lenne hosszúnak lennie.

Egy bizonyos ideje már problémákba ütköztem a reggeli japammal. Ez összetett. Nem fogok belemenni a részletekbe, de úgy tűnt, bizonyos dolgok próbálnak közbeszólni, vagy úgy, hogy megakadályozták, hogy végigérjek, vagy valamilyen transzba löktek. ami mindent megállított. Elkezdtem tűnődni, hogy mi ez, és mi a célja. Egy nagyon, nagyon hosszú ív volt itt, de megfigyelésem eredménye a következő. (Ez tisztán a test nézőpontjából; úgy értem nem foglalja magában a tudatos, élő, független lényt, ami ugyanúgy létezne a test nélkül - hogy pontos legyek, lény, akinek élete, tudatossága, szabadsága és tettei nem függenek a testtől. Itt most arról beszélek aminek szüksége van a testre a megtestesüléshez; csak ez a kérdés.)

Érzékeltem különféle testi tevékenységeket, egész sorozatot, aminek (látszólag) kizárólag a test karbantartásával kapcsolatosak. Vannak, amik a határvonalon vannak - az alvás például: egy része szükséges a test megfelelő karbantartásához, egy másik fele kapcsolatba hoz a lény más részeivel és tevékenységeivel; de az alvás egy része kizárólag arra szolgál, hogy a test megőrizze egyensúlyát. Aztán ott van az evés, a tisztálkodás, egy sor másik dolog. És Sri Aurobindo szerint a spirituális élet nem szabad, hogy elnyomja ezeket; fenn kell tartani mindent, ami elengedhetetlen a test jólétéhez. A mindennapi emberek számára minden más testi tevékenység a személyes élvezetről és jólétről szól. Azonban spirituális ember a testét arra adta, hogy az Istenit szolgálja, annak érdekében, hogy az Isteni az Ő munkájához használhassa, és talán, ahogy Sri Aurobindo mondta, az Ő öröméhez - bár az Anyag és a test jelenlegi állapotát tekintve ez nagyon valószínűtlen vagy legjobb esetben is váltakozó és részleges, mert a test sokkal inkább a nyomorúság területe mint az örömé. (Ez mind nem spekuláción, hanem személyes tapasztalaton alapszik.) De a munkánál más a helyzet: amikor a test dolgozik, teljes gőzzel hajt. Ez az öröme, a szükséglete - hogy csak azért létezzen, hogy Őt szolgálja. Azért, hogy csak a szolgálatért létezzen. És természetesen, hogy a karbantartást a lehető legkevesebbre csökkentse, miközben próbál lehetőséget teremteni az Isteninek, hogy részt vegyen a nagyon korlátozott, behatárolt, és csekély örömökben, amire esélyt ad ez a karbantartás. Társítani az Istenit ezekkel a mozgásokkal és dolgokkal, mint amilyen a tisztálkodás, alvás (bár az alvás az más, az már sokkal érdekesebb); de különösen a személyes tisztasággal, evéssel, és más teljesen nélkülözhetetlen dolgokkal, a próbálkozás, hogy társítsuk ezeket az Isteni Jelenléttel, hogy ezek a lehető leginkább az isteni öröm kifejeződése lehessenek. (Ez bizonyos mértékig létre is jött már.)

Nos, hova illik ebbe bele a japa?

A japa, mint a meditáció, egy folyamat - úgy tűnik, a legaktívabb és leghatékonyabb folyamat - arra, hogy egyesítsük az Isteni Jelenlétet és a testi anyagot. Látod, ez a hang varázslata.

Természetesen, hogyha tudatos vagy a mögöttes elképzelésre, hogyha valaki a japát mint egy nagyon aktív TUDATOS invokációt végzi, a hatása nagyban felerősödik. De az alapja a hang varázslata. Ez egy igazi tapasztalat, és teljesen igaz. Például az OM hangja nagyon különleges rezgéseket ébreszt (természetesen más hangok is vannak, de ez mindközül a legerősebb).

Ez egy kísérlet istenívé tenni az anyagi szubsztanciát.

Egy másik, majdnem teljesen azonos nézőpontból, megtölti az anyagi atmoszférát az Isteni Jelenléttel. Tehát a japa-val töltött időt annak szenteljük, hogy az anyagi szubsztancia egy intimebb kapcsolatba lépjen az Istenivel.

Hogyha valaki ehhez hozzáteszi, ahogy én is hozzátettem egy mantra programot, egy fajta imát vagy invokációt, akkor ez egy igazán aktív munkává válik. Itt van valami, amit én "külső" munkának nevezek: kapcsolat másokkal, levelek olvasása és azokra válaszolás, más emberekkel találkozni és beszélgetni velük, és végül az összes tevékenység aminek az Ashram szervezéséhez és üzemeltetéséhez van köze (meditációban ez a munka világszintűvé válik, de fizikailag, anyagilag, egyenlőre az Ashramra korlátozódik).

Megfigyelésem során láttam X és a hozzá hasonlók helyzetét, akik lényegében egész életüket azzal töltik, hogy japa-t, plusz meditációt, puja-t ⁴ ceremóniákat végeznek. Most az őszinte emberekről beszélek, nem a megjátszókról. Nos, ők így dolgoznak a világon, így szolgálják az Istenit, és számukra úgy tűnik ez a legjobb - talán egyetlen - mód, de ez mentális hit kérdése. De mindenesetre nyilvánvaló, hogy elég már csak egy kis... nem éppen puja, de valamilyen ceremónia, aminek nekiállsz - megszokottá vált mozdulatok amik jelképeznek és kifejeznek egy bizonyos benső állapotot - segítség és egy módja lehet felajánlani magad és kapcsolódni az Istenihez, s ezáltal szolgálni az Istenit.

Szerintem fontos, hogy erre így tekintsünk - nem egy hagyományos nézőpontból, ki nem állhatom a hagyományos nézőpontot; megértem, de úgy tűnik számorma, hogy ez megfékezi, hogy igazán az Isteninek add mgad. Én itt most ÖNKÉNT VÁLLALT japa-ról vagy szabályokról beszélek (vagy, hogyha valaki adja neked a japat, akkor szabályok amiket tiszta szíveddel elfogadsz, és tartod magad hozzá). Ezeket az önként vállalt szabályokat a szeretet mozdulataként kövesd, mintha azt mondanád az Isteninek, "Szeretlek". Érted, mire gondolok? Egy módon elrendezni a virágokat, tömjént égetni, több tucatnyi ilyen kis dolgok, amik gyönyörűek attól, amit beleteszel - egy bizonyos módon magadat teszed bele.

Na mármost, úgy gondolom, hogyha azzal az akarattal és elképzeléssel japa-zol, hogy nyersz vele valamit akkor egy kicsit elrontod. Elrontod. Nem nagyon szeretem, amikor valaki azt mondja "Tedd ezt és ezt kapod." Igaz - igaz, de ez olyan, mintha halakat csalogatnál. Ezt nem szeretem.

Legyen ez a módod, hogy szolgáld az Istenit, hogy kapcsolatba kerülj Vele, szeresd Őt, hogy összekapcsold Őt a fizikai életeddel, hogy közel kerülj Hozzá és, hogy Őt is közel hozd magadhoz - így ez gyönyörű. Mindig, amikor kimondod a Szót, legyen invokáció, legyen a szeretet szavának ismétlése; akkor gyönyörű.

Így látom.

És így, a világban elvégzendő küldetésedtől függően, meg kell találd magadnak a megfelelő arányt e között és a külső, intellektuális vagy szervezési munka között; és akkor ott vannak a test szükségletei, amiket ugyanígy ki lehet elégíteni, próbálván lehetővé tenni, hogy az Úr örömére szolgáljon. Ezt láttam triviális dolgokban: például, legyen a fürdőd egy élménnyel teli tapasztalat, vagy a hajápolás, vagy bármi (természetesen, már rég nem volt részem ezekben a személyes örömről alkotott hülye, piti elképzelésekben), hogy ezeket a dolgokat ne semlegesen, szokásból vagy szükségből tedd, hanem. a szépség egy érintésével, egy csipetnyi varázslattal, és örömmel az Úrnak.

Tessék, ennyi.

Mon petit...

(Anya sokáig nézi Satprem-et.)

Tudod, számomra a japa egy olyan pillanatot jelent amikor a teljes fizikai élet KIZÁRÓLAG az Istenié. Egy pillanat, amikor semmi más nem létezik, csak az Isteni - testem minden egyes sejtje, minden másodperc KIZÁRÓLAG az Istenié, nincs semmi más, csak az isteni.

Amikor sikerrel jársz ebben, remek.

A japa nem szabad annyira kizárólagos legyen, hogy napi huszonnégy órából huszonnégyet csináld, mert akkor olyan lesz, mint az aszkétizmus - de legyen belőle egy jó adag.

Majdnem ez az egyetlen luxus az életben - így érzem. A luxusa csak Annak, amikor nincs semmi, csak az Isteni rezgés körülötted, benned, mindenhol. Semmi más, mint az isteni rezgés.

Nos, ez a luxus.

Voila, mon petit...

¹ Nagyjából 4.5m magas _(vissza)

² Valójában, anélkül, hogy Satprem bármiről tudott volna, érzékelt valamilyen harcost, nagyon fényes volt és fehér, 'Kartik' Istenre emlékeztette, az Egyetemes Anya fiára, lándzsája volt. Később, Anya azt monda, hogy a vitális lénye egy 'gyémánt harcos' volt _(vissza)

³ Japa: egy mantra állandó ismétlése. _(vissza)

⁴ Puja: egy rituálé vagy ceremónia ami megidéz vagy felidéz egy istenséget. _(vissza)