Sri Aurobindo avagy a tudatosság kalandja

Bevezetés

Egyszer régen, volt egy gonosz Maharadzsa, aki nem tudta elviselni a gondolatot, hogy bárki is feljebbvaló lehet nála. Így összehívta a birodalom összes panditját, mint a szokás szerint fontos eseményekkor, és feltette nekik ezt a kérdést: "Ki a nagyobb kettőnk közül, Én vagy Isten?" A panditok remegni kezdtek a félelemtől. Hivatásuk bölcsei lévén, időt kértek, hiszen mind aggódtak tisztségük és életük miatt. Másrészt tiszteletre méltó emberek voltak, akik nem akarták felbosszantani Istent. Amíg ők helyzetükön sajnálkoztak, a legidősebb pandit megnyugtatta őket: "Hagyjátok rám. Holnap beszélni fogok az uralkodóval." A következő nap, mikor az öreg pandit csendesen megérkezett, már az egész királyi udvar összegyűlt az ünnepélyes durbarra. A kezeit alázatosan összekulcsolta, homlokát bekenve fehér hamuval. Mélyen meghajolt és ezeket a szavakat mondta: "Ó Uram, kétségtelenül tenmagad tehetsége a nagyobb. Az uralkodó háromszor megpödörte hosszú bajszát, majd fejét magasra lökte. Tenmagad tehetsége a nagyobb Uram, száműzni tudsz minket a királyságodból, amíg Isten nem; mert bizony, minden az Ő királysága és sehol nem lehet azon kívülre menni.

Ez az indiai mese Bengálból származik, ahol Sri Aurobindo is született, így nem volt számára ismeretlen ez a történet, amely azt mondta ki, hogy Ő minden - istenek, ördögök, emberek, a föld, és nem csak a menny - és az Ő teljes ismerete vezet el az anyag isteniségének visszaállításához. Az elmúlt fél évszázadban, a pszichológia nem tett semmit, csak visszaállította a démonokat az emberbe; lehetséges, mint ahogy Andre Malraux hitte, a következő fél évszázad feladata az lesz, hogy "visszaállítsa az isteneket az emberbe," vagy inkább, ahogy Sri Aurobindo vetette fel, hogy visszaállítsa a Lelket az emberbe és az anyagba, és hogy megteremtse "az isteni életet a földön": A mennyeken túl nagyszerű és csodálatos, de még nagyszerűbbek és csodálatosabbak a mennyországok benned. Ez az, amivel az Édenkertek várják az isteni munkást.

Sokféle módon lehet dologhoz látni; valójában mindegyikőnknek van erről saját, egyéni elképzelése: valakinek ez lehet egy jól megmunkált tárgy vagy egy jól végzett munka; másnak egy gyönyörű gondolat, egy harmonikus filozófiai rendszer, míg másnak egy zenemű, egy folyó áramlása, egy tengeren szétáradó napfény; ez mind módja a Végtelen belélegzésének. De ezek rövid pillanatok, és mi állandóságra törekszünk. Ezek a pillanatok irányíthatatlan helyzetekhez tartoznak, és mi törekszünk valamilyen elidegeníthetetlen, helyzetektől és körülményektől való függetlenségre - egy ablakra bennünk, mely soha többé nem záródik be.

És mióta ezekkel a feltételekkel nehezen találkozhatunk a földön, azóta beszélünk "Istenről", "spiritualitásról", Jézusról, Buddháról és a nagy vallásalapítók teljes vonaláról; ezek mind az állandóság keresésének módjai. De az is lehet, hogy mi nem vagyunk vallásos vagy spirituális emberek, csak emberek, akik belefáradtak a dogmákba, akik hisznek a földben, és akik gyanúsnak gondolják a nagy szavakat. Talán valahogy belefáradtunk a túl sok intelligens gondolkodásba is; minden, amit akarunk az, hogy a saját kis folyónk eljusson a Végtelenbe. Volt egy kiemelkedő szent Indiában, aki számos évig mielőtt megtalálta a békét, akárkivel találkozott, ezt kérdezte tőle: Láttad már Istent? Láttad már Istent? Mindig csalódottan és mérgesen ment el, mert az emberek történeteket meséltek neki. Ő látni akarta. Nem tévedett, tekintve az összes megtévesztést, amit az emberek erre a világra halmoztak, ahogy sok másikra is. Ha egyszer láttuk, tudunk róla beszélni; vagy még valószínűb, hogy csendben maradunk. Csakugyan, nem akarjuk magunkat szavakkal becsapni, abból akarunk kiindulni amink, van, ahol vagyunk, rögös cipőinkkel és a jó napok kis napsugarával; ilyen a mi nyíltszívű hitünk. Láthatjuk, hogy a világ körülöttünk nem is olyan nagyszerű és mi igyekszünk, hogy változzon, de óvatosnak kell lennünk az univerzális csodaszerekkel, mozgalmakkal, pártokkal és teóriákkal kapcsolatban. Tehát, az egyes térnél kezdjük, önmagunkkal, mint amilyenek vagyunk, ez nem sok, de ez minden, amink van. Megpróbáljuk kicsit megváltoztatni ezt a világot, mielőtt nekivágunk megmenteni egy másikat. És talán ez nem is akkora bolond ötlet, végtére is ki tudja, hogy az egyiken való változtatás nem a leghatékonyabb módja ezen a másikon való változtatásnak?

Mit tud Sri Aurobindo tenni értünk ebben az alacsony magasságban?

Van Sri Aurobindo a filozófus, és Sri Aurobindo a költő, mikor melyik énje volt lényeges, ő az evolúció látnoka; de nem mindenki filozófus vagy költő, és még kevésbé látnok. De nem lennénk elégedettek, ha megadná nekünk az utat ahhoz, hogy higgyünk a saját lehetőségeinkben, nem csak az emberi, hanem az emberfeletti és isteni lehetőségeinkben, és nem csak hinni bennük, hanem felfedezni őket magunkban, lépésről lépésre, hogy lássunk magunkért, és hogy hatalmassá váljunk, olyan hatalmassá, mint a föld, amit szeretünk és minden tájat és minden tengert magunkban tartanánk? Ezért van Sri Aurobindo a felfedező, aki jógi is volt; nem ő mondta, hogy a Jóga az öntudat-megtalálásának művészete? Ez a tudatosság feltárása, amire vele vállalkozni szeretnénk. Ha nyugodtan, türelmesen őszinteséggel járunk el, bátran szembeszállunk az út nehézségeivel - és Isten tudja, hogy ez egy elég rögös út - akkor semmi sem indokolja, hogy az ablak ne nyíljon ki ugyanazon a ponton és hagyja, hogy a nap örökké ragyogjon ránk. Tulajdonképpen, ez nem egy, hanem több ablak, mely nyílik egymás után, minden egyes alkalommal egy szélesebb perspektíván, új, saját királyságunk dimenziója; és ez minden egyes alkalommal a tudatosság változását hozza olyan radikálisan, mint ahogy az alvásból éber állapot lesz. Fel fogjuk vázolni a fő szakaszait a tudatosság e változásainak, ahogy Sri Aurobindo tapasztalta és jellemezte őket tanítványainak az ő integrál jógájában, míg el nem vezetnek minket az új kezdetéhez, a még ismeretlen tapasztalathoz, aminek talán megvan az ereje ahhoz, hogy megváltoztassa magát az életet.

Sri Aurobindo nem csak a tudatosság felfedezője, hanem egy új világ építője is egyben. Csakugyan, mi a saját tudatosságunk változtatásának célja, ha a világ körülöttünk ugyanolyan marad? Olyanok lennénk, mint Hans Christian Andersen császára, aki meztelenül sétált a fővárosa utcáin. Ennél fogva, a világok legkülső határainak felfedezése után, melyek nem voltak ismeretlenek az ősi bölcsességnek, Sri Aurobindo felfedezett még egy világot, mely nem található meg egyetlen térképen sem, amit Szuperelmének vagy Szupramentálisnak hívott, és amelyet igyekezett lehúzni a Földre. Hív minket is hogy egy kicsit húzzuk vele és részt vegyünk a gyönyörű történetben, ha kedveljük a gyönyörű történeteket. A Szuperelme, Sri Aurobindo elmondja nekünk, drámai változást hoz a földi tudatosság evolúciójában; ez a tudatosság változása, amelynek meglesz az ereje reménykedni - olyan alaposan és tartósan, ahogy az Elme tette, mikor először megjelent az élő anyagban. Tehát látni fogjuk, hogy az integrál jóga vezet a szupramentális jógához, vagy a földi átalakulás jógájához, melyet csupán felvázolni próbálunk meg, mert a történet még kialakulóban van; meglehetősen új és bonyolult, és mi nem igazán tudjuk még hová visz minket, vagy sikerül e egyáltalán. 

Ez, valójában, egy kissé mindnyájunktól függ.