Exteriorizáció: macskákkal kapcsolatos váratlan események (CWM 4. kötet, 1951. április 14.)

Van az exteriorizációnak néhány nagyon figyelemre méltó esete. Elmondok két macskákkal kapcsolatos történetet amik elég régen történtek Franciaországban. Az egyik nagyon régen történt, még a háború előtt. Szoktuk kisebb találkozókat tartani minden héten - egy maroknyi barát, három vagy négy, akik megvitattak a filozófiai, spirituális élményeket, stb. Volt egy fiatal fiú, egy költő, ám aki elég könnyelmű volt; nagyon intelligens, egy tanuló Párizsban. Ő szokott jönni rendszeresen ezekre az összejövetelekre (ezekre szerda esténként került sor), és egy este nem jött. Meglepettek voltunk; találkoztunk vele néhány nappal azelőtt, és azt mondta, hogy eljön - nem jött. Vártunk sokáig, a találkozó véget ért, és a távozásnál kinyitottam az ajtót, hogy kiengedjem az egybegyűlteket (az én otthonomban voltunk, ott tartottuk ezeket az összejöveteleket), kinyitottam az ajtót, és ott ült előtte egy sötét szürke macska, berohant a szobába mint az őrült és rám ugrott kétségbeesetten nyávogva. Belenéztem a szemébe, és azt mondtam magamnak: "nézd csak, ezek a szemek X.Y. szemei" (azé, aki nem jött el). Azt mondtam: "Bizonyára valami történt vele." És másnap megtudtuk, hogy már meggyilkolták az éjszaka folyamán; másnap reggel találtak rá megfojtva az ágyán. Ez az első történet. A másik sokkal később történt, amikor a háború volt - az első [Világ] Háború, nem a második - a lövészárkok háborúja. Volt egy fiatal férfi, akit nagyon jól ismertem; költő volt és művész (már beszéltem róla) aki elment a háborúba. Besorozták katonának, egy nagyon fiatal tiszt. volt. Adott nekem, (a fiú szanszkritul tanult, és nagyon jól tudta a szanszkritot, nagyon tetszett neki a buddhizmus, végül is igazán a szellem dolgai érdekelték, nem egy közönséges fiú volt, távolról sem), odaadta nekem a fényképét amin egy nagyon jól megírt szanszkrit mondat volt saját kezével ráírva. Bekereteztem ezt a fényképet, és odatettem egyfajta szekreter fölé (meglehetősen nagy fiókos íróasztal); nos, föléje akasztottam ezt a fényképet. És abban az időben nagyon nehéz volt, híreket kapni, nem is nagyon tudtuk, mi történik. Időről időre szoktuk leveleket kapni tőle, de sokáig nem volt semmi, amikor egy nap bementem a szobámba, és abban a pillanatban ahogy beléptem, minden látható ok nélkül a fénykép leesett a falról ahol lógott, és az üveg hangos csattanással széttört. Kicsit aggódtam, mondván: "valami baj van." De nem volt hír. Két-három nap múlva (ez az első emeleten történt; a házban ahol laktam, volt egy szoba az emeleten, a többit a földszinten, és volt egy kertbe vezető lépcsősor) kinyitottam a bejárati ajtót, és egy nagy szürke macska rohant be — ezúttal világosszürke — egy csodálatos macska, és ahogy a másik is tette, nyávogva rám vetette magát. Belenéztem a szemébe — ezek a szemek... azé a fiúé voltak. És a macska forgott, és forgott körülöttem, és egész idő alatt nyávogva rángatta a ruhámat. Ki akartam tenni, de nem ment, letelepedett és nem akart mozdulni. Másnap benne volt az újságban, hogy ezt a fiút holtan találták két lövészárok között, három napja volt halott. Azaz, abban az időben kellett meghalnia amikor a fényképe lesett. A tudatosság elhagyta a testet teljesen: ő ott volt elhagyottan, mert nem mindig mennek megnézni, hogy mi történik a lövészárkok között; nem tudták, értitek; két-három nap múlva találtak rá; abban az időben valószínűleg ezért, kiment teljesen a testéből, és határozottan közölni akarta velem, hogy mi történt, és megtalálta ezt a macskát. Mivel a macskák a vitálisban élnek, egy nagyon fejlett vitális tudatosságuk van, és ezért könnyen megszállhatók vitális erőkkel.
Ám ez a két példa egészen rendkívüli, mert ők mindketten szinte azonos módon jöttek, és mindkét esetben ezeknek a macskáknak a tekintete teljesen megváltozott — emberi tekintetük lett.
CWM 4. kötet, 1951. április 14.