66. (Bűn az, ami egyszer a helyén volt, folytatódása pedig most ...)

Nyomtatóbarát változat

66. Bűn az, ami egyszer a helyén volt, folytatódása pedig most nem helyén való; nincs más bűnösség.

Egy olyan dolognak, mint a kegyetlenség, volt „helye” valaha is?

Egész pontosan mi is érkezett hozzám – minden kérdést megkapok, amiket az emberek feltesznek.

Azonnal felmerül a kérdés: ha valaki például kegyetlenségből öl, vagy kegyetlenségből okoz fájdalmat, annak volt „helye” valaha is? ... mert noha megjelenésében torz, mégis — mindig ugyanahhoz térünk vissza — az Isteni egyik kifejeződési formája. Mi rejlik e mögött, elmondod nekem?

Sri Aurobindo mindig azt mondta, hogy a kegyetlenség az egyik legellenszenvesebb dolog volt számára, ám ő ezt egy intenzitás torzításaként magyarázta. Majdnem nevezhetnénk a szeretet intenzitásának torzításaként, valaminek, amit nem elégítenek ki a fél-intézkedések, valaminek, ami a végletekig elmegy – ami még törvényes.

Mindig is tudtam, hogy a kegyetlenség, csakúgy, mint a szadizmus, az egészen érzéketlen tamasz 1 vastag rétegén való áttörés szükséglete, az extrém módon erőszakos érzékelés segítségével. Mert egy végletre van szükség, ha bármit is érezni akarunk azon a tamaszon keresztül.

De az egész mögött az eredeti probléma megoldatlan marad: „Miért alakult ez így? Miért ez a torzítás? Miért torzult ez az egész?” Van néhány nagyon szép, nagyon intenzív dolog emögött, sokkal, de sokkal hatalmasabbak, mint amit mi magunk valaha is képesek lennénk elviselni, csodálatos dolgok. De miért lett minden... olyan szörnyű itt? Rögtön ez merül fel amikor olvasom ezt az aforizmát.

A bűn fogalmát nem értem, és soha nem is értettem. Számomra az eredendő bűn az egyik legszörnyűbb ideának tűnt, amit az emberek valaha is kitaláltak – a bűn és én egyszerűen nem illünk össze! Így tehát, természetesen, teljesen egyetértek Sri Aurobindo-val, amikor azt állítja, hogy nincs olyan, hogy „bűn” – ez érthető, de...

Bizonyos dolgokat nevezhetünk „bűnnek”, ha tetszik, mint pl. a kegyetlenséget. Nos, az egyetlen magyarázat, amit ezekre a dolgokra látok, az a végletesen erős érzésekre irányuló igény vagy hajlam torzulása. Észrevettem, hogy a kegyetlen emberek Anandá-t élnek át kegyetlenkedésük közben – intenzív örömet lelnek benne. S azáltal legitimizálódik. Csakhogy annyira torzult állapotban van, hogy visszataszító.

Az az elképzelés, mely szerint a dolgok nincsenek a helyükön, egy olyan dolog, amit már igen fiatalon is megértettem, és végül Théon magyarázta el nekem.

Kozmogóniájában Théon magyarázattal szolgált a különböző univerzumok egymást követő pralayáira 2 azt mondván, hogy minden egyes univerzum a Legfelsőbb manifesztálódásának egy aspektusa volt: minden univerzum a Legfelsőbb egy aspektusára épült, és mind, egymás után, „beszippantódott” a Legfelsőbb-be. Elsorolta az összes egymást követően manifesztálódó aspektust, és micsoda rendkívül logikus sorrend volt ez! Valahová eltettem, de már nem tudom, hová. Arra sem emlékszem pontosan, hogy ez az univerzum hányas számot viseli a sorban, de ezúttal ez volt az az univerzum, amely nem nyelődik el, s amely, úgymond, határozatlan progressziót követne a (valamivé) Válásban. Ennek az univerzumnak az Egyensúlyt kell megjelenítenie, nem egy statikus, hanem egy progresszív egyensúlyt 3 Az Egyensúly, ahogy magyarázza, minden dolog pontosan a maga helyén: minden egyes rezgés, minden mozdulat, minden... és így tovább, lefelé – minden forma, minden tevékenység, minden elem pontosan a helyén az egészhez viszonyítva.

Ez elég érdekes számomra, mert Sri Aurobindo ugyanezt mondja: hogy semmi sem rossz, csak egyszerűen a dolgok nincsenek a helyükön – nemcsak térben, hanem időben sem, az univerzumban elfoglalt helyükön, kezdve a bolygókkal és csillagokkal, minden pontosan a helyén kell, hogy legyen. S amikor minden egyes dolog, kezdve a legkolosszálisabbtól, egészen a legapróbbakig, pontosan a helyére kerül, az egész PROGRESSZÍV MÓDON fejezi ki a Legfelsőbbet, anélkül, hogy bármi elnyelődne és újra kiáradna. Szintén erre alapozta Sri Aurobindo azt a tényt, hogy ez a jelenlegi teremtés, jelenlegi univerzum képes lesz egy isteni világ tökéletességét megnyilvánítani – amit Sri Aurobindo a Szuperelmének nevez - E teremtés alapvető törvénye az Egyensúly. Ez teszi lehetővé, hogy a tökéletesség megvalósuljon a manifesztációban.

Ezen ideával – a „helyükön lévő” dolgok ötletével – párhuzamosan egy másik kérdés merül fel bennem: a Szuperelme leereszkedésével pontosan mik azok a legfontosabb dolgok, amelyeket a szupramentális erő akar vagy próbál eltávolítani?

Eltávolítani? El fog távolítani bármit is?... Amennyiben elfogadjuk Sri Aurobindo elképzelését, minden egyes dolgot vissza fog tenni a helyére, ez minden.

Egy dolog feltétlenül el kell, hogy tűnjön: a Torzulás, a hamisság leple, ami elfedi az Igazságot, mert minden, amit itt létezni látunk, ennek a következménye. Ha a leplet eltávolítjuk, a dolgok szükségszerűen egészen mások lesznek, teljesen mások: olyanok lesznek, amilyennek megéljük őket, amikor egyénileg kiemelkedünk abból a torzult tudatosságból. Amikor az ember kijön abból a tudatosságból, és belép az Igazság-Tudatosságba, elcsodálkozik, hogy az olyan dolgok, mint a szenvedés, nyomorúság és halál létezhetnek; elképesztő, abban az értelemben, hogy (amikor az ember igazán a másik oldalon áll)... az ember nem érti, mindez hogy történhet meg. S noha eme tudatállapot habituálisan összefüggésben áll az általunk ismert világ tapasztalásának illúziójával, Sri Aurobindo azt mondja nekünk, hogy a világ illúziójának (irrealitásának) ez a felfogása nem kell, hogy létezzen a szupramentális tudatosság számára: csak a Hamisság irreális, nem a világ. Ez pedig nagyon érdekes – a világnak megvan a maga realitása, függetlenül a Hamisságtól.

Azt hiszem, ez lesz a Szuperelme első hatása – talán az egyénre tett első hatása is, mert először az egyénekben jelenik meg.

1961. július 18.

 


1 Tamasz: tehetetlenség és homály. (vissza)

2 Pralaya: Egy univerzum pusztulása egy ciklus végén. A Hindu kozmológia szerint, minden egyes univerzum kialakulása az „igazság korá”-val (satya-yuga) kezdődik, ami lassan visszafejlődik, mint a csillagok, egészen addig, amíg egyáltalán nem marad igazság; akkor veszi kezdetét a „sötét kor” (kali-yuga), mint a mienk is, és egy kataklizmával ér véget. Ekkor egy új univerzum születik meg ebből a kataklizmából, és a ciklus újra kezdődik. Itt egy összefüggést találunk egy modern kozmológiai elmélettel, amely szerint a galaxisok tágulási fázisát, egy összehúzódási fázis követi, melynek végén a galaxis összeomlik, s ez előzi meg az újabb robbanást („Big Bang” – „Nagy Robbanás”), ami az „ősi tojás” születéséhez vezet – és így tovább, ami a kozmikus születések megismétlődő és nyilvánvalóan végtelen és céltalan sorozatához vezet, amelyek, akár a mi emberi születéseink, fejlődnek, elérnek valamiféle „tetőpontot”, és ezután összeomlanak, hogy aztán mindig újrakezdődjön az egész. Théon szerint, a mi mostani univerzumunk a hetedik – de vajon hol van a „kezdet”? (vissza)

3 Meg kell jegyeznünk, hogy a modern csillagászok véleménye megoszlik két univerzum-elmélet között: az egyik szerint az összehúzódás-robbanás-tágulás fázisai végtelen hosszan követik egymást, míg a másik szerint az univerzum a Nagy Robbanással kezdődik, amelyet végtelen hosszú ideig tartó tágulás követ, ami éppen olyan katasztrofálisnak tűnik, mivel utána az univerzum szédítő sebességgel száguld egy egyre hidegebb, üresebb és végzetesebb végtelenbe, mint egy lövedék, amire egyáltalán nem hat a gravitáció, de meddig? A csillagászok szerint a jelenlegi univerzum egy köbméterében található anyag mennyiségének pontos mérése (egy atom esik minden 400 liternyi űrre) tenné lehetővé számunkra, hogy döntsünk a két elmélet között, és megtudjuk, milyen módon lenne legjobb számunkra a halál. Ha 400 liternyi űrben (tér) több mint egy atom van, akkor ez az anyagmennyiség elegendő gravitációt teremt ahhoz, hogy megállítsa a galaxisok jelenlegi tágulását, és összehúzódást indukáljon, melynek vége egy robbanás lesz, egy elenyészően kicsi téren belül. Ha 400 liternyi űrben kevesebb mint egy atom van, akkor ez az anyagmennyiség, s ezáltal a gravitációs hatás elégtelen lesz ahhoz, hogy a galaxisokat a láthatatlan hálójukon belül tartsa, és minden csak vég nélkül pörögni fog – kivéve ha felfedezünk egy harmadik elméletet Anyával (ami meg is történt), a „progresszív egyensúlyt”, amely szerint az anyag mennyisége az univerzumban valójában a tudatosság mennyiségének bizonyul, melynek összehúzódását vagy tágulását a tudatosság törvényei szabályozzák. (vissza)

magyar