Hibaüzenet

Notice: Undefined offset: 1 counter_get_browser() függvényben (/var/www/html/mother/sites/all/modules/counter/counter.lib.inc 75 sor).

17.

Nyomtatóbarát változat

17.  Valaki megállapította, hogy Isten ez vagy az kell, hogy legyen, különben nem Isten. Viszont nekem úgy tűnt, én csak azt tudhatom, hogy mi Isten, és nem értem, hogyan mondhatom meg Neki, hogy minek kellene lennie. Mert mi az a mérce, amely alapján meg tudjuk Őt ítélni? Ezek az ítéletek az egoizmusunk ostobaságai.

 

Lehetséges-e ismerni Istent, akár csak az ember fizikai elméjével is, ha az egyén már megtapasztalta az azonosulást?

Miután tudatosan azonosul, azonosítja magát az Istenivel, az egész élőlény, még külső részeiben is – mentális, vitális és testi – átmegy ezen azonosulás következményein, s egy változás következik be, amely néha még fizikális (testi) megjelenésben is érzékelhető. valami elkezdi befolyásolni a gondolatokat, érzéseket, érzékeket, sőt, még a tetteket is! Néha az egyén – minden mozdulatában – konkrétan és állandóan az Isteni Jelenlét benyomását kelti, és annak tetteinek megvalósítója, külső eszközként. De az ember nem állíthatja azt, hogy a fizikai elme ismeri Istent, hiszen a tudás, ismerés ama módja, ami az emberi elmére jellemző, ismeretlen, idegen az Isteni számára. Úgy is mondhatnánk, épp az ellenkezője. Maga a fizikai elme képes befogadni az Isteni hatást, befolyást, s átalakulni általa, de mindaddig, amíg ez a fizikai (vagy testi) elme marad, nem lesz képes sem megérteni, sem megmagyarázni Istent, még kevésbé megismerni Őt. Mert ahhoz, hogy megismerjük Istent, azonosulni kell vele, s ehhez a fizikai elmének meg kell szűnnie annak lennie, mint ami most, következésképp: fizikai elmének.

Isten megismerésének képessége elérhető az alsó hármasságban – az elme, a vitális és a fizikai – de csak szupramentális átalakulással, s ez csak a végső felismerés előtt kicsivel következik be, amikor is rájövünk, hogy „istenivé” válunk.

 

1960. február 3.

magyar