1. (Két szövetséges erő van az emberben: a tudás és a bölcsesség. ...)

Nyomtatóbarát változat

1. Két szövetséges erő van az emberben: a tudás és a bölcsesség. A tudás annyit ragad meg egy torzító közvetítőn keresztül meglátott igazságból, amennyit az értelem a tapogatózásával elér, a bölcsesség annyit, amennyit az isteni vízió szeme meglát a szellemben.

 

Valaki megkérdezett engem, "Miért szövetségesek az erők?"

Feltételezem, már annyira megszoktuk az emberben lévő elemek egymás közötti vitáit, hogy a szövetségesség gondolata döbbenetet kelt. De ezek a viták csupán látszólagosak. Minden erő, mely egy magasabb régióból származik, valójában szükségszerűen szövetséges - egyesültek, megállapodtak a Tudatlansággal szembeni harcban. És Sri Aurobindo elég világosan kimondja - azok számára, akik megértik - hogy ezen erők egyike az értelemhez tartozik és a többi pedig a Lélekhez. Ez pontosan a mély igazság, melyet Sri Aurobindo felfedni akar az aforizmáiban: ha az értelem próbálja megszerezni a második erőt, képtelen ezt megtenni, mióta ez az erő a Lélekhez tartozik és az emberből ered, együtt véve a spirituális tudatossággal.

A tudás valami, amit az értelem szerez számos erőfeszítésen keresztül, ennek ellenére ez nem az igazi tudás, hanem csupán annak egy mentális aspektusa; minthogy a Bölcsesség nem egészen tartozik az értelemhez, mely egészében véve annak megszerzésére alkalmatlan, hisz valójában nem is igazán tudja, mi az. Ismétlem, a Bölcsesség lényegében a Lélek ereje és csupán a spirituális tudatossággal keletkezhet.

Érdekes lenne megkérdezni, mire gondol Sri Aurobindo, amikor a "torzító közvetítőn keresztül meglátott igazság"-ról beszél. Először is, mi az a "torzító közvetítő", és mely igazság keletkezik a "torzító közvetítőn" keresztül?

Mint mindig, amit Sri Aurobindo mond, az többletjelentéssel bírhat - egyik inkább konkrét, másik inkább általános. A leginkább konkrét értelemben, a torzító közvetítő a mentális közvetítő, mely tudatlanságban dolgozik és emiatt képtelen igazságot annak tisztaságában kifejezni. De mióta egy egész élet tudatlanságban zajlik, a torzító közvetítő egyben a föld-atmoszférája, mely annak teljességében torzítja az igazságot, rajta keresztül keresi az önkifejezési módot.

És itt rejlik az aforizma leginkább szövevényes pontja. Hova juthat az értelem a tapogatózással? Tudjuk, hogy mindig tapogatózik, törekszik tudni, tévedni, visszatérni az előző kísérletekre és próbálni újra... A haladása nagyon, nagyon akadozó. De mit tud felfogni az igazságból? Ez egy töredék, egy részlet, valami ami még mindig az igazság, csak éppen részleges, hiányos formában, vagy ez a valami már nem számít igazságnak? Ez az igazán érdekes kérdés.

Azt szoktuk mondani - feltéve, hogy már elismételtük párszor - hogy valakinek csak részleges, befejezetlen, töredékes tudása lehet, mely emiatt nem lehet igazi tudás. Ez a nézőpont eléggé elcsépelt: csupán egy kicsit kell tanulnia az életben ahhoz, hogy tudatában legyen annak. Azonban, amit Sri Aurobindo ért a "torzító közvetítőn keresztül meglátott igazság" alatt, sokkal érdekesebb ennél.

Maga az igazság hordoz egy másik aspektust: ezen közvetítőn keresztül nincs többé igazság, csak az igazság eltorzulása. Következésképp, amit meg lehet ragadni, az nem egy töredék mely igaz lehet, hanem egy aspektus, az igazság hamis megjelenése, amely maga is elolvadt.

Adni fogok számodra egy képet, melyet magam is próbálok megérteni; nem több mint egy kép, ne vedd szó szerint.

Ha összehasonlítjuk az alapvető igazságot egy makulátlan, vakító fehér fény szférájával, azt mondhatjuk, hogy a mentális közvetítőn, a mentális atmoszférán keresztül, ezen szerves fény átalakult ezer és ezer árnyékká, melyek mindegyike saját, határozott színnel rendelkezik, hiszen mindannyian elkülönültek egymástól. A közvetítő eltorzítja a fehér fényt és megszámolhatatlan különböző szín képében jeleníti meg: piros, zöld, sárga, kék, stb., melyek néha nagyon eltérőek. Majd az értelem megragadja, de nem a fehér szféra fehér fényének kis töredékét, hanem a különböző színek kis fényeinek kisebb-nagyobb számát, melyekkel még csak nem is képes újraalkotni a fehér fényt. Következésképp nem képes elérni az igazságot sem. Nem az igazság töredékét birtokolja, hanem csak egy széttört igazságot. Ez egy felbomlás állapota.

Az igazság kerek egész és minden eleme fontos. A torzító közvetítő, melyen keresztül láthatod a mentális atmoszférát, alkalmatlan a kinyilatkoztatásra vagy a kifejezésre vagy éppen az elemek érzékelésére - valaki szerint a jobbik rész hiányzik. Tehát többé nem hívhatjuk az igazságnak, hanem inkább valaminek, ami lényegében igaz, csak nincs többé egészen a mentális atmoszférában - ez a tudatlanság.

Tehát, összegezve, azt kellene mondanom, hogy a tudás, ahogyan az felfogható az emberi értelem által, szükségszerű tudás a tudatlanságban, szinte említhetnénk tudatlan tudásként is.

A Bölcsesség az igazság lényegének és annak a kinyilatkoztatásbeli alkalmazásának víziója.

 

1958. szeptember 12.

magyar