Az Anya

Agendája

 

(Tekintettel az 1951. április 14.-i beszélgetésre melyben Anya két fiatal férfi történetét meséli el, akik szerencsétlenül jártak és macskát használtak mintegy vitális segítségként, hogy tájékoztassák Anyát halálukról.)

Charles de F.! Ő az, emlékszem, Franciaország nagykövetének (Ausztriai, azt hiszem) volt a fia. Alhadnagy volt. A századával kiment megtámadni egy lövészárkot, és mindannyian meghaltak. Az egy mészárlás volt.

Ám van egy folytatás a történethez... Ő később eljött. Amint újra formálódott, jött; közel maradt hozzám, és azt mondta nekem: "Azért jöttem, mert az volt a vágyam, és a szándékom, hogy Indiába mehessek veled, és szeretném elérni azt." És jött velem; amikor elindultunk Indiába (másodszor), ő jött velem. És még a visszatérésem után - jóval azután annak amikor Pavitra idejött - egy este, hirtelen megláttam F.-et és Pavitrát ölelkezni. Csak úgy. Aztán F. belé lépett. És az az érdekes, hogy Pavitra nem kedvelte a verseket, és nagyon kevésé érdekelte a művészet, és miután a fiú egyesült vele, a költészet egy nagyon speciális megértésével kezdett rendelkezni, és érdeklődést mutatni a művészet iránt! Ő tényleg érzet egy változást magában (nem mondtam meg neki, mi történt).

Láttam több ilyen esetet, de ez annyira tiszta volt! Olyan egyértelmű és pontos! És aktív gondolat közreműködése nélküli – nem gondolkodtam ezen egyáltalán. Egyik este így láttam őket: Pavitra kijön a testéből, és a másik távozik... (ő mindig nyugalomban volt az aurámban), elhagyta az aurámat, ölelkeztek, majd az egyik belépett a másikba¹,

Elég fiatal fiú volt, huszonegy éves. Az az első háború volt, a lövészárkok háborúja.

A másik² szintén költő volt, ám valamiféle nagyon jó emberek fia (azt hiszem, az alsó középosztályból valók voltak, vagy talán még parasztok, vidéki emberek), nagyon jó emberek, akik jelentős erőfeszítéseket tettek, hogy elküldjék a fiúkat Párizsba tanulni. Kiváló tanuló volt. Az előzővel azonos korú: húsz-huszonegy éves. Meglehetősen jó költő volt, intelligens, és különösen járatos az okkultizmusban. Ám nem formálódott meg belsőleg, csak az ő vitális tudatossága volt az ami átragadt a macskára.

Ám furcsa módon, a macska tekintete teljesen megváltozott.

 

---

¹ A rendkívül érdekes az a tény, hogy egy kicsit később Anya látni fogja ugyanazt a jelenséget (a "halott ember" egyesül Pavitrával) újra, a sejtek tudatosságával, és a testnek az új látása új részleteket hoz ki, melyek megszöktek Anya okkult látása elől, mintha a test egyedül látta volna pontosan, hogy mi van "a másik oldalon". _(vissza)

² Aki nem a háborúban halt meg, hanem Párizsban meggyilkolták. _(vissza)

Az Anya

Agendája

 

(Anya folytatja kommentárjait Sri Aurobindo aforizmáihoz.)

115. A világ egy hosszú szakaszos tizedes tört, amelynek az egész része Brahman. Az ismétlődő szakasz látszólag elkezdődik és véget ér, de a törtrész végtelen; soha nem lesz vége, és soha nem volt valódi kezdete.

116. A dolgok kezdete és vége tapasztalatunk megszokott megnevezése; a dolgok igazi létezésében ezeknek a megnevezéseknek nincsen valósága: nem létezik vég és nem létezik kezdet.

A múlt héten ismét volt ezeknek a tapasztalatoknak egy teljes fejlődése.

Végső soron a világokkal ugyanaz a helyzet, mint az egyénekkel, és az univerzumokkal ugyanaz, mint a világokkal. Csak az időtartam, amely különbözik: az egyén nagyon kicsi, a világ egy kicsit nagyobb, és a világegyetem még nagyobb! De ami elkezdődik, véget ér.

Mégis Sri Aurobindo azt mondja: "nem létezik vég és nem létezik kezdet", a teremtés és a rombolás csupán a külső tudatosság egy illúziója?

Kénytelenek vagyunk szavakat használni, de a dolog kijátszik minket. Számunkra lefordítva az "örök Princípium", a "Legfelsőbb", "Isten", ezeknek nincs se kezdete se vége: kénytelenek vagyunk azt mondani, "ez van", de ez nem így van, mert túl van a megnyilvánulatlanon és a megnyilvánuláson; van valami amit a megnyilvánulásban képtelenek vagyunk felfogni és érzékelni, és ez AZ, aminek sem kezdete, se vége. De folyamatosan és örökké AZ nyilvánul meg, mint valami, ami kezdődik és végződik. Azonban két út van a "vége"-hez: az egyik rombolásként, pusztításként, a másik átalakulásként jelenik meg; és úgy tűnik, ahogy a megnyilvánulás egyre tökéletesebb, a pusztítás szükségessége csökken, a pontig, amikor el fog tűnni, és helyébe a fokozatos átalakulás folyamata lép.

De ez teljesen emberi és külső módja a megfogalmazásnak.

Teljes mértékben tudatában vagyok a szavak alkalmatlanságának, de a szavakon keresztül kell megragadnunk a dolgokat... Az a nehézsége az emberi gondolatnak, és még inkább a kifejezésnek, hogy úgy érezzük, hogy a szavaknak mindig kezdete van.

(csend)

Van egy megfigyelésem erről a megnyilvánulásról - egy "lüktetés" megnyilvánulása, mondhatnám - amely kinyílik, összezsugorodik, kinyílik, újra összezsugorodik, és eljön egy pont, amikor a kinyílás, a cseppfolyósság, a plaszticitás, a kapacitás változás, olyan erős, hogy nincs szükség újra felszívódásra az újra alakulás érdekében, és az egy progresszív átalakulás lesz. Theon szokta mondani (azt hiszem, már beszéltem neked erről), hogy ez a hetedik egyetemes teremtés, hogy volt hat pralaya ¹ előtte és ez a hetedik teremtés, ám, hogy ezt lehetséges lesz átalakítani anélkül, hogy felszívódna - ami nyilvánvalóan teljesen lényegtelen, mert a pillanatban amikor rendelkezel az örök tudatossággal, a legkevésbé sem számít, hogy a dolgok így mennek vagy úgy. Van a korlátozott emberi tudatosságnak egyfajta ambíciója, vagy szüksége valaminek, ami nem ér véget, mert belül van ott valami, amit nevezhetünk az "örökkévalóság emlékének" és annak az örökkévalóságnak az emléke törekszik a megtestesülésre, hogy részt vehessen ebben a végtelenségben. De ha az örökkévalóságérzés aktív és jelen van, ne siránkozz - ugye nem siránkozol, ha megválsz egy kopott ruhától? (Lehet, hogy kötődsz hozzá, de amúgy nem siránkozol.) Ez ugyanaz a dolog: ha a világegyetem eltűnik, az azt jelenti, hogy már teljesen betöltötte szerepét, hogy elérte a lehetőségeinek határát, és másikra kell cserélni.

Követtem az ívet. Amikor nagyon kicsi vagy a tudatosságodban és fejlődésedben, nagy szükségét érzed annak, hogy a Föld ne tűnjön el, hogy továbbra is fennmaradjon (miközben átalakulhatunk amennyire csak szeretnénk, de mindig a föld előrehaladásával). Kicsit később, amikor már egy kicsit ... érettebb vagy, sokkal kisebb jelentőséget tulajdonítasz neki. És amikor állandó közösségben vagy az örökkévalóság érzetével, ez puszta választás kérdése lesz; ez nem szükséges többé, mert ez valami, ami nem befolyásolja az aktív tudatosságot. Néhány nappal ezelőtt (nem emlékszem mikor, de egészen mostanában), egy egész délelőtt éltem, abban a tudatosságban és láttam, hogy a lény fejlődése ívében ez a fajta igény, egy látszólag intim szüksége, a Föld élete meghosszabbításának - a Föld élete határozatlan meghosszabbításának - láttam, hogy ez az igény tárgyiasult, hogy úgy mondjam, ez nem olyan intim már; olyan, mint nézni egy előadást és megítélni, hogy így legyen vagy úgy. Ez nézőpontváltozásként érdekes.

Olyan ez, mint egy művész, azonban egy művész formálja magát, és tesz egy kísérletet, két kísérletet, három kísérletet, többet mint amennyire szüksége van, majd végül elér valamit, ami kellőképpen teljes önmagában is, és fogékony ahhoz, hogy képes legyen alkalmazkodni az új megnyilvánulásokhoz, az új megnyilvánulások igényeihez, úgy, hogy ne legyen szükséges mindent ledönteni, újra összekeverni, és mindent újraépíteni. De ez több ennél, és mint mondtam, egy választás kérdése. Más szóval, a megnyilvánulás a tárgyiasítás örömének készült (örömére, illetve érdekében, vagy ... valami), és miután ami megtestesült kellően plasztikus, befogadó, rugalmas és nagy ahhoz, hogy folyamatosan formálható legyen a megtestesülő erők által, nem lesz többé szükség mindent szétbontani ahhoz, hogy átalakítsuk.

Az ívvel együtt jött egy mondás is: "Minden kezdetnek van vége..." Úgy tűnik, hogy ez egyike azoknak a mentális emberi konstrukcióknak, amelyek nem feltétlenül igazak.

De szubjektíven, az az érdekes, hogy a probléma elveszíti átható voltát, ahogy ránézel egyre magasabb nézőpontból (vagy egy központibb pontból, az igazat megvallva).

Az alapelv - nem "alapelv," ez nem egy alapelv - úgy tűnik ugyanaz a törvény mind az egyének, a világoknak és univerzumoknak.

(hosszú csend)

Abban a pillanatban, amikor megpróbálod kifejezni (Anya egy érvénytelenítő gesztust tesz), minden meghibbant... A Tudatosság és az Egész közötti kapcsolat tapasztalatát szemléltem: a kapcsolatot az emberi lénynek az Egésszel, a Földnek (a földi tudatosságnak) az Egésszel, a megnyilvánult univerzum tudatosságának az Egésszel, és a tudatosságnak ahogy elnököl az univerzum fölött - összes univerzum fölött - az Egésszel, és az megmagyarázhatatlan jelenség, hogy a tudatosság minden pontja - egy pontnak nincs kiterjedése - a tudatosság minden pontja az Összes tapasztalatra képes... Ezt nagyon nehéz kifejezni.

Mondhatnánk, hogy csak határok teszik a különbségeket: különbségek az időben, a különbségek a térben, a különbségek a mértékben, a különbségek az erőben. Ezek csak korlátok. És amint a tudatosság kívülre megy a határain, a megnyilvánulás bármely pontján, és függetlenül ennek a megnyilvánulásnak a dimenzióján, (igen, a megnyilvánulás dimenziója teljesen lényegtelen), bármely pontján a megnyilvánulásnak, ha kiemelkedsz a határokból, ott van A Tudatosság.

Ebből a szempontból azt mondhatjuk, hogy a határok elfogadása engedte meg a megnyilvánulást. A megnyilvánulás lehetősége a határ érzésének elfogadásával jött... Lehetetlen kifejezni. Amint elkezdesz beszélni, az az érzésed, hogy valami, ami úgy ment mint ez (ugyanaz az érvénytelenítés gesztusa) és befejeződött, a lényege elveszett. Aztán a metafizikai értelemben vett jön, és azt mondja: "Mondhatjuk így, mondhatjuk, úgy" ... Szavakba önthető: a tudatosságnak minden pontja végtelen és örök (ezek szavak, semmi csak szavak). Ám ott van a tapasztalás lehetősége. Olyan ez mint a visszalépés kívül a téren... Mondhatnánk szórakozásból, hogy még a kő, sőt ... - Ó, természetesen a víz, a tűz minden bizonnyal - rendelkezik a tudatosság hatalmával: az eredeti (összes szó ami jön a ostoba!), esszenciális, ősi (mindez értelmetlen), örökkévaló, végtelen tudatosság hatalmával... Ez értelmetlen, ez olyan számomra, mintha port hintenének az üveglapra, hogy megakadályozzák annak átláthatóságát! ... Végül is a konklúzióm: miután átéltem azt a tapasztalatot (ez többször is volt nekem az elmúlt napokban, szuverén maradt minden ellenére - munka, tevékenység - és uralt mindent) bármely mintához való akármilyen kötődés, még azokhoz is, amelyek korokon keresztül kavarogtak az emberekben, gyerekesnek tűnik nekem. És most ez csak választás kérdése: választhatsz közülük, hogy ez ilyen, mint ez, vagy olyan mint az, vagy amolyan; akkor mondhatod, ez vagy az vagy amaz - szórakoztassátok magatokat gyerekeim ... ha ez szórakoztat téged.

De az bizonyos (ez egy megfigyelés általános használatra), az biztos, hogy az emberi elme késztetése működéséhez, szükséges építenie egy lakóhelyet - többé kevésbé nagyot, többé kevésbé teljeset, többé kevésbé flexibiliset, de szüksége van egy lakhelyre. (Nevet) Ám ez nem az! Ez torzít mindent!

És a furcsa dolog - a furcsa dolog -, hogy kifelé élhetsz tovább automatikusan bizonyos életviteli szempontok szerint, amelyek már azzal az erénnyel sem rendelkeznek, hogy fontosnak látszódnak számodra, amelyek már a szokás hatalmával sem rendelkeznek, és amelyek elfogadottak, és majdnem automatikusan élik őket, azzal az érzéssel, - egyfajta érzés vagy benyomás, de ez se nem érzés sem nem benyomás, ez egy fajta nagyon finom érzékelés - hogy Valami, olyan hatalmas, hogy meghatározhatatlan, akarja ezt. Azt mondom "így akarom" vagy azt mondom "így választok" de ez az "így akarom"; ez egy Akarat ami nem úgy működik mint az emberi akarat, de hogy így akarom - akarom, vagy látom, vagy döntök így. És minden egyes dologban, ott van az a fényes, aranyló, parancsoló Rezgés... amely szükségszerűen mindenható. És ez nyújtja mint egy háttér a bizonyosságát a tökéletes jólétnek, amely egy kicsit lejjebb a tudatosságban, kifejeződik mint egy jóindulatú és szórakoztató mosoly.

Úgy érzem feltennék neked egy kérdést. Később Sri Aurobindo beszél a világokról, amelynek sem kezdete, sem vége, és azt mondja, hogy a teremtésük és pusztulásuk "egy bújócskajáték a külső tudatunkkal." ²

Ez természetesen egy nagyon elegáns módon ugyanazt mondja, mint amit most mondtam!

Amit akartam kérdezni, hogy vajon a másik oldalról, az anyagi világ továbbra is világosan látható-e, vagy minden elpárolog... amennyire, erről az oldalról látszik, a másik világ úgy tűnik elpárolog?

(csend)

A játék érdekes, ha valaki tudatos mindkét oldalon.

Ez egy másik tapasztalata az elmúlt néhány napnak. Jött hozzám egy abszolút bizonyossággal - bár ezt nagyon nehéz kifejezni -, hogy ez az úgynevezett anyagi világ hibája, mivel ez a helyzet, nélkülözhetetlen volt; amit az előbb mondottam neked; vagyis az érzékelés, a dolgok tudatos megélésének materiális módja, amely módot ennek a teremtésnek a "hibája" révén szereztünk meg, és nem jött volna létre nélküle, és ez nem olyan dolog, ami el fog tűnni a nemlétbe amikor már elnyertük a valódi tudatosságot, - ez valami, ami egy KIEGÉSZÍTÉS egy különleges módon (és ez érzékelt, és megélt volt abban a pillanatban az esszenciális tudatosságban).

Olyan volt mint a teremtés egy indoklása, amely lehetővé tette az érzékelés egy bizonyos módját, azt amit mi képesek vagyunk s "pontosság" "precizitás" szavakkal leírni a tárgyiasításban, ami nem is létezhetett nélküle. Mert amikor ez a Tudatosság - a tökéletes Tudatosság, az igaz Tudatosság, A Tudatosság - ott volt, jelen és megélt, kizárva minden mást, ott volt egy "valami", mint egy vibrációs mód, ha szabad így mondanom, objektív precizitással és pontossággal, ami nem is létezhetett a teremtés ezen anyagi formája nélkül... Látod, mindig ott volt ez a nagy "Miért?" - A nagy "Miért így?", "Miért ez az egész?" amint kifejeződött mindez az emberi tudatosságban a szenvedés és nyomorúság és tehetetlenség és minden által, a hétköznapi tudatosság összes borzalmai - miért? Miért ez? És akkor, így ez volt a válasz: az igazság Tudatosságban van egy vibrációs módja a precizitásnak, pontosságnak, tisztaságnak, a tárgyiasításban, ami nem létezhetett volna anélkül, aminek nem lett volna lehetősége megnyilvánulni. Ez biztos. Ez a válasz - a mindenható válasz a "Miért?" -re

Egyértelmű - nagyon világos -, hogy ami számunkra fejlődésként fordítódik, fejlődő megnyilvánulásként, az nem csak az anyagi megnyilvánulás egy törvénye, ahogy mi ismerjük, de pontosan ez az örök megnyilvánulás alapelve. Ha le akarunk mászni ismét a földi gondolat szintjére, azt mondhatjuk, hogy nincs megnyilvánulás haladás nélkül. De mit nevezünk MI haladásnak, mi a "haladás" a tudatosságunknak, fent... akármi is lehet: szükséglet, bármi, amit akarunk. Van egyfajta abszolút, amit nem értünk, a lét egy abszolútuma: ez így van, mert ez így van, ez minden. De a tudatosságunknak ez "több és több", "jobb és jobb" (és ezek a szavak ostobák), egyre tökéletesebbnek, és egyre jobbnak érzékelt. Pontosan ez a manifesztáció elve.

És van egy tapasztalat, ami nagyon futólag jött, de éppen eléggé ahhoz, hogy lehessen mondani (nagyon esetlenül), - azon voltam, hogy mondjam a Megnyilvánulatlan "íze" - hogy a Megnyilvánulatlannak van egy különleges íze, mert az megnyilvánult.

Mindezek csak szavak, de ez minden, amink van. Egy nap talán, lesz szavunk, és olyan nyelv, amely képes ezeket a dolgokat megfelelően kifejezni; hogy ez lehetséges, de attól ez még nem lesz egy fordítás.

Van itt egy szint (gesztus a mell szintjén), ahol valami játszik a szavakkal, képekkel, mondatokkal, ily módon (csillogó, hullámzó gesztus): szép képeket fest; és van egy hatalma, hogy kapcsolatba kerülj "a dologgal" talán egy nagyobb hatalom (legalább akkora, de talán nagyobb), mint itt (gesztus a homlok tetejénél), mint a metafizikai kifejezése ("metafizikai" egy megfogalmazás). Képek. Más szóval: költészet. Van benne egy majdnem közvetlen elérés e kifejezhetetlen Rezgéshez. Látom Sri Aurobindo kifejezésének, annak költői formájában, van egy varázsa, és egy egyszerűsége - egy egyszerűsége és egy puhasága és egy átható varázsa - amely sokkal intimebben hoz kapcsolatba, mint a fej összes dolgai.

Voilà. Tehát valójában nem tettünk semmit (nevet), csak elvesztegettük időnket!

(csend)

Igazán érdekes a mód ahogy mindazok a tapasztalatok előfordulnak. Csodálkoztam néhány nappal ezelőtt, "Miért igy jönnek? Mi az a törvény, amely szabályozza, hogy milyen sorrendben jöjjenek ezek a tapasztalatok? " (Jönnek hirtelen - Látom, hogy kívülről származnak: nem belülről fakadnak, jönnek, mint egy hullám.) És mindig az aranyló erő ott mosolyog mögötte. Még ha a tapasztalat kifejeződése fizikailag nem valami túl kellemes, mindig mosolyog, és azt mondja: "Gyere, ne csinálj felhajtást." Ám ez ragályos, és mosolyogsz .... Tudod, a testnek, rögtön amint valami jön, egy rezgés amelyhez nem szokott, az első kapcsolat kellemetlen és el kell mondanod neki: "Maradj nyugton, ne félj, minden rendben lesz ...." Fura, mi nagyon kis dolgok vagyunk - nagyon kicsi szerencsétlen dolgok. De nevessünk.

Voilà, mon petit. És, ha nagyon szoros a kapcsolatod azokkal a tapasztalatokkal, akár a fizikai testedben, és többször az elmúlt néhány napban, Azt el kell mondanom: "Nézd, ne aggódj." ³ Azok a dolgok tényleg látszatok, hogy az emberi gondolkodás kristályosodjon és megkeményedjen, de ha látnánk azokat a valódi tudatosság folyamatában, jönnek és itt vannak és mennek, - és lehet, hogy nem hagynak semmilyen nyomot, ha nem vagyunk elég rugalmasak alakítani magunkat. Ez így van. Rugalmasnak és képlékenynek kell lennünk ahhoz, hogy alkalmazkodjunk mindazokhoz a rezgésekhez, amik belépnek és zavarják az úgynevezett "természetes" működést. Ez a butaság, ez a gondolat (egy szokásos, tudatalatti gondolat ⁴ ), ha valami változik; ez az, amit elront mindent.

 

---

¹ Pralaya: világvége _(vissza)

² 117. aforizma ''Nincs olyan, hogy én nem léteztem ezelőtt, vagy te, vagy ezek a királyok, és olyan sincs, hogy mi mind nem leszünk ezután.'' Nem csak Brahman, hanem a lények és a dolgok Brahmanban is örökkévalók; az ő teremtésük és pusztulásuk egy bújócskajáték a külső tudatunkkal. _(vissza)

³ Bizonyos gondok valóban visszatértek, amelyeket Satprem még nem említett Anyának _(vissza)

⁴ A fizikai elme. _(vissza)

Az Anya

Agendája

 

Van egy kérdésem, amit szeretnék feltenni neked. Valójában ez az a kérdés, amit a legutóbbi alkalommal akartam megkérdezni tőled... Amikor az ember az örökkévaló Tudatosságban van, testben vagy anélkül létezni alig jelent különbséget, de amikor az ember „halott”, ahogy azt nevezik, szeretném tudni, hogy vajon a fizikai, anyagi világ érzékelése tiszta és precíz marad, vagy ha olyan bizonytalanná és pontatlanná válik, mint az ember tudatossága a többi világról, amikor még ezen az oldalon van, ebben a világban? Sri Aurobindo beszél egy különös bújócskáról, de a bújócska játék akkor érdekes, ha az egyik létállapot nem fosztja meg az embert a többi állapot tudatosságától, ugye?

Tegnap vagy tegnapelőtt egész álló nap – reggeltől estig – valami azt súgta: „Én vagyok... Vagyok, vagy enyém egy halott ember tudatossága a Földön.” Szavakba önteném, de úgy tűnt, azt mondja: „Ez az, ahogy egy halott személy tudatossága kapcsolatban áll a Földdel és a fizikai/testi dolgokkal... Én egy Földön élő halott vagyok.” A tudatosság álláspontja szerint (mert a tudatosság állandóan változtatja az álláspontját), tehát a tudatosság álláspontja szerint: „így állnak a halottak kapcsolatban a földdel”, majd pedig „abszolúte olyan vagyok, mint egy halott ember viszonya a földdel”, majd: „Én vagyok a mód, ahogy egy halott személy minden, a Földről szerzett tudatosság nélkül él”, majd pedig „majdnem olyan vagyok, mint egy halott ember, aki a földön él...” stb. S folytattam a beszédet, cselekvést, tevést, ahogy szoktam.

De már hosszú ideje így van ez. Nagyon hosszú ideje, több, mint két éve így láttam a világot (felszálló kézmozdulat, egyik szintről fel, egy magasabb szintre), s immár így látom (leszálló kézmozdulat). Nem tudom, hogy magyarázzam, mert nincs benne semmi mentális, s a nem-mentális érzékelések kissé homályosak, amit nehéz meghatározni. De a szavak és a gondolat egy bizonyos távolságra voltak (mozdulatot tesz a feje körül), mint valami, ami figyel és elismer, más szóval, ami elmondja, amit lát – valami a közelemben. S ma ez különösen erős volt kétszer vagy háromszor (úgy értem, hogy ez az állapot uralta az egész tudatomat): egyfajta benyomás (vagy érzés vagy érzékelés, de valójában egyikre sem hasonlít), ami azt sugallja: „Egy halott ember vagyok, aki a földön él.”

Hogy tudnám ezt elmagyarázni?

A látás esetében például, az objektív pontosság hiányzik (Anya olyan mozdulatot tesz, mintha nem látna tisztán a szemeivel.) Én a tudatosságon keresztül látok. Ami a hallást illeti, én teljesen máshogy hallok; van benne egyfajta „diszkrimináció” (ez nem „tisztánlátás”), valami, ami választ az érzékelésben, valami, ami dönt (dönt, de nem úgy, mint egy bíró, hanem automatikusan) valami, ami dönt, hogy mi hallatszik és mi nem, mi az amit felfogok és mi az, amit nem. Valami már látványként is megjelenik, de még mindig erősebben érzékeljük a hallásunkkal: bizonyos dolgoknál nem hallunk mást, csak folyamatos zümmögést; másokat viszont nagyon tisztán, kristálytisztán hallunk; megint mások, csak homályosan, félig hallatszanak. A látással ugyanez a helyzet: mindent egyfajta fénylő köd takar (bár nagyon fénylik, mégis egy köd, ami azt jelenti, hogy a kép nem éles), s ekkor egyszerre csak egy bizonyos dolog abszolút élessé és tisztává válik, minden részletét egészen pontosan látni lehet. A látott kép általánosságban a tudatosság kifejeződése a dolgokban. Vagyis látszólag minden egyre szubjektívebbé válik, s egyben egyre kevésbé objektívvé... És ezek nem olyan víziók, amelyek rátevődnek a látásra, vagy zajok, amelyek rátevődnek a hallásra: ez a tudatosság egyfajta mozgása, ami bizonyos dolgokat felfoghatóvá tesz, míg másokat egy homályos háttérben tart.

A tudatosság választja ki, hogy mit akar látni.

Ebben nincs semmi személyes – semmi személyes. Nyilvánvalóan megvan a választás és döntés érzése, de nem a személyes választás és döntés érzése – mi több, a „személyesség” ezen beavatkozás elvégzésének szükségességére redukálódik (Anya megcsípi a bőrt a kezén). Evéskor például, ez nagyon furcsa – nagyon furcsa.... Olyan ez, mint amikor valaki figyel egy testre (ami még csak nem is egy pontosan meghatározott dolog, hanem egy egybe tartozó konglomerátum), nézőként figyelve... hogy mi történik! Ez egy valóban fura állapot. Ma, amióta felkeltem, és egészen mostanáig nagyon erős volt, uralva az egész tudatosságomat. S időnként úgy érzed, hogy egy apró semmiség is elég ahhoz, hogy elveszítsd a kapcsolatot (A szétkapcsolás mozdulatát teszi, mintha a testtel való kapcsolat megszakadt volna), és ez (a kapcsolat), csak úgy vehető fel újra, ha nagyon mozdulatlan és nagyon közömbös maradsz.

Az emberek tudatosságában az egész reggel úgy jött le (s mindez nagyon tisztán érzékelhető), hogy: „Ó, Anya NAGYON fáradt”. De valójában ez egyfajta közömbös állapot, figyelmen kívül hagyva a körülöttem lévő rezgéseket, ami képessé tesz arra, hogy tovább menjek, mert másképp úgy érzem, hogy... (ugyanaz a szétkapcsolódást jelző mozdulat) valami súlyosan félbe szakadhat. Egyszer vagy kétszer vissza kellett húzódnom magamba, és mozdulatlanná válnom. És ez most is folytatódik. S mialatt ez így volt, valami odajött hozzám, és azt mondta (de mindezt szavak nélkül): „Amikor Satprem itt lesz, meg fogod érteni.” Ekkor nyugalom szállt meg, mert a pillanat... (hogy is mondjam?) nagyon bizonytalan volt. S egyfajta megnyugvás öntött el: „Meg fogod érteni, amikor itt lesz, mert megkapod a magyarázatot.”

Ezeket az élményeket mindig megelőzi a Legfelsőbb Jelenlét, nagyon bensőséges és belső módon közelebb húzódva, egy bizonyos sugallattal: „Bármire kész vagy?” (ez két éjszakával ezelőtt volt). Természetesen azt válaszoltam: „Bármire”. S a Jelenlét olyan csodálatos intenzitást vesz fel, hogy egész lényünkben egyfajta szomjúság támad arra, hogy ez állandóan így legyen. Semmi más nem létezik többé, csak Az, csak Annak van „raison d'être”-je, létjogosultsága immár. S eközben jön a sugallat: „Bármire kész vagy?”

A testről beszélek. Nem a belső lényünkről, hanem a testről. És a test mindig igent mond, így csinál (magát megadó mozdulatot tesz). Nincs választás, nincs preferencia, nincs vágyakozás, csak: teljes megadás. Nos, ilyesfajta dolgok jönnek rám; tegnap például egész nap ez: „Egy halott ember aki a Földön él.” Az e test életmódja és más emberek, mindenki más, a hozzám beszélő és velem élő emberek életmódja közötti hatalmas különbség érzékelésével (még nem túl pontos érzékelés, de már elég tiszta) jár. Még nem teljesen áttekinthető, vagy éles, vagy túl pontos, de nagyon tiszta – nagyon tiszta, nagyon érzékelhető. Ez egy más életmód.

Az ember hajlik rá, hogy azt mondja ez nem előny a tudatosság szempontjából, mivel a dolgok elhomályosulnak. Nem tudom, lehet ez a gyarapodás egyik módja?

Ez csak átmenet lehet. Ez egy átmeneti mód.

A tudatosság szempontjából ez egy hatalmas előny! Mert minden szolgaság, minden kötődés a külső dolgokhoz, minden ami befejeződött, teljesen megszűnt – teljesen megszűnt: abszolút szabadság van. Más szavakkal, csak Az maradt egyedül, a Legfelsőbb Úr az úr. Ilyen szempontból ez csak gyarapodás lehet. Ez egy nagyon radikális eredmény.... Ez az abszolút szabadságnak tűnik, valaminek, aminek elérését lehetetlennek tartják, hétköznapi életet élve a Földön.

Ez megfelel annak az abszolút szabadság élménynek, amit az ember lényének felsőbb rétegeiben él meg, amikor már teljesen függetlenné vált a testétől. De a kiemelkedő jelentőségű dolog az (és erre nagy hangsúlyt fektetek), hogy A TEST tudatossága az ami átéli ezeket az élményeket.... és ez a test még mindig láthatóan itt van (!)

Természetesen, már semmi nem maradt abból, ami az emberi lényeknek az „életbe vetett bizalmat” adja. Látszólag már semmiféle támogatás nem érkezik a külvilágból; csak a.... legfelsőbb Akarat létezik. Hétköznapian megfogalmazva, nos, a test úgy érzi, hogy csak azért él, mert a legfelsőbb Úr akarja, hogy éljen, másképp nem lenne képes élni.

Igen, de nekem úgy tűnik, hogy a tökéletesség egy állapota kellene, hogy körülvegyen mindent, azért, hogy az ember a legfelsőbb állapotában lehessen anélkül, hogy az eltüntetné az anyagi állapotot.

De az nem tünteti el.

Nem, de te mégis azt mondod, hogy „messze van”, „egy fátyol mögött”, hogy már nem pontos és éles.

Ez egy tisztán emberi és felületes felfogás. Egyáltalán nem érzem azt, hogy bármit is elvesztettem volna, épp ellenkezőleg! Egy olyan állapot érzete van bennem, amely sokkal magasabb szintű a korábbinál.

Még materiális szemszögből is?

Amit az Úr akar, az teljesül – ez minden. Ott kezdődik és ott is ér véget.

Ha Ő azt mondaná nekem... Bármit is akar Ő a testtől, azt az meg tudja tenni: mert már nem függ a fizika törvényeitől.

Tudja látni azt, amit Ő akar látni;tudja hallani azt, amit Ő akar hallani.

Tagadhatatlanul.

S amikor materiálisan akar látni, vagy hallani, akkor tökéletesen lát és hall.

Ó, tökéletesen! Időnként a látás élesebb, mint valaha is volt. De röpköd: jön és megy; valószínűleg azért, mert csak egy ígérete annak, ami lesz. De, például az emberek belső valóságának érzékelése (nem annak aminek hiszik magukat, vagy aminek tettetik magukat, vagy aminek tűnnek – mindezek eltűnnek) végtelenül sokkal pontosabb, mint korábban. Amikor például látok egy fényképet, már nem kérdés többé, hogy „átlátok” valamin: szinte kizárólag azt látom, hogy MILYEN az az ember. Az „átlátás” egészen addig a pontig csökken, hogy időnként már egyáltalán nem létezik.

Természetesen, ha az emberi akarat érvényesíteni akarná magát ezen a testen, ha az emberi akarat azt mondaná: „Anyának ezt kell tennie”, vagy „Anyának azt kell tennie”, vagy „képesnek kell lennie megtenni ezt, képesnek kell lennie megtenni azt...”, akkor teljesen csalódott lenne, és azt mondaná: „Ő haszontalanná vált”, mert ez a test már nem engedelmeskedne neki többé. S az emberi lények állandóan érvényesítik az akaratukat egymáson, vagy kapnak sugallatokat, és azokat saját akaratukként nyilvánítják ki, anélkül, hogy felismernék, hogy ez mind a külső Hamisság.

(csend)

A testben van egyfajta bizonyosság, hogyha csak pár másodpercre is elveszítettem a kapcsolatot (az „én” a testet jelenti), ha tehát a test elveszítené a kapcsolatot a Legfelsőbbel, abban a pillanatban meghalna. Csak a Legfelsőbb tartja életben. Ez így van. Szóval természetesen a figyelmetlen és ostoba emberi tudatosság számára ez egy szánalmas állapot – számomra viszont ez az igazi állapot! Mert számukra ösztönösen, spontán és úgymond abszolút módon, a tökéletesség jele az élet ereje, a hétköznapi életé... Nos, ez többé már egyáltalán nem létezik – teljesen megszűnt.

Igen, jónéhányszor, számos alkalommal, a test valóban feltette azt a kérdést, hogy: „Miért nem érzem a Te Erődet, s a Te Hatalmadat bennem?” S a válasz mindig mosolygós volt (igyekszem megfogalmazni, de nem lehet szavakba önteni), a válasz mindig az: „Türelem, türelem, erre előbb KÉSZEN kell állnod.”

Az Anya

Agendája

 

(Üzenet Anyától április 24.-e alkalmából.)

„Már beszéltem a világ rossz körülményeiről; az okkultisták szokásos elképzelése erről az, hogy minél rosszabbak a körülmények, annál valószínűbb egy beavatkozás, vagy fentről egy új kinyilatkoztatás megjelenése. A közönséges elme ezt nem tudhatja: vagy hinnie kell vagy tagadnia, vagy várni és meglátni.

Ami azt illeti, hogy az Isteni komolyan akarja-e, hogy valami történjen: én úgy hiszem, ez elő van irányozva. Abszolút bizonyossággal tudom, hogy a Szupramentális egy igazság, és az eljövetele magában a dolgok természetében elkerülhetetlen. A kérdés a mikorra és a hogyanra vonatkozik. Ez is valahonnan fentről van eldöntve és eleve elrendelve; de itt van megküzdve érte, a szembennálló erők egy elég elkeseredett összecsapása közepette. Mert a földi világban az előre meghatározott eredmény rejtve van, és amit látunk, az azoknak a lehetőségeknek és erőknek egy vad kavargása, amelyek megkísérelnek megvalósítani valamit, aminek a sorsa teljesen rejtve van az emberi szem elől. Az azonban bizonyos, hogy számos lélek lett elküldve, hogy gondoskodjanak róla, hogy ez most legyen. Ez a helyzet. A hitem és az akaratom a mostért van. Természetesen én az emberi intelligencia szintjén beszélek – misztikusan-racionálisan, ahogy azt megfogalmazhatnák. Ha többet mondanék, azzal túlmennék ezen a határvonalon. Feltételezem, nem akarod, hogy kezdjek el prófétálni. Egy racionalistaként ezt nem teheted.”

Sri Aurobindo
1934. december 28.

Az Anya

Agendája

 

118. Az egyedüllét szeretete a tudásra irányuló beállítottság egyik jele; de magát a tudást csak akkor érjük el, ha a tömegben, a csatában és a piactéren is határozottan érzékeljük az egyedüllétet.

119. Ha akkor, amikor nagy dolgokat teszel és óriási eredményeket idézel elő, meg tudod érezni, hogy te semmit nem teszel, akkor tudd meg, hogy Isten eltávolította az Ő pecsétjét a szemhéjadról.

120. Ha akkor, amikor egyedül, mozdulatlanul és némán ülsz a hegytetőn, meg tudod érezni a forradalmakat, amelyeket irányítasz, akkor isteni látással bírsz, és megszabadultál a látszatoktól.

121. A tétlenség szeretete ostobaság, és a tétlenség megvetése ostobaság; nincsen tétlenség. A homokban tehetetlenül heverő kő, amelyet egy tétlen pillanatban félrerúgnak, a féltekékre kiható következményt idéz elő.

 

Ez érdekes! Pontosan ezt tapasztaltam az elmúlt néhány napban, tegnap és tegnapelőtt. Annak az érzése, hogy egy ellenállhatatlan Erő irányít mindent: a világot, a dolgokat, embereket, mindent de mindent. anélkül, hogy az anyagban jelentősen meg kellene mozdulni. És az az érzésem, hogy az anyagi túlműködés éppen olyan, mint a gyorsan futó vízen képződött hab - a hab a felszínen - de alatta, az Erő árad egy mindenható folyamban.

Semmi mást nem tudok mondani.

Mindig visszajutunk ide: tudni rendben van; mondani jó; csinálni nagyszerű; de a létezés az egyetlen dolog aminek ereje van.

(csend)

Ez a tapasztalat Aurovillel kapcsolatban jött. Tudod, az emberek nyugtalanok, mert "a dolgok nem haladnak gyorsan"; akkor volt az a látomásom az isteni kialakulásról, az alul végbemenő mindenható, ellenállhatatlan isteni teremtésről, amely nincs tekintettel az egész külső lármára.

Az Anya

Agendája

 

V. feltett nekem egy kérdést az amerikaiakkal és Vietnammal kapcsolatban, így válaszoltam neki (Anya látszólag nagyon jól szórakozott és a válaszainak szövegét átnyújtotta Satpremnek)

Kérdés:

Az amerikai jelenlét és beavatkozás Vietnamban indokolható?

Anya válasza:

Milyen szempontból teszed fel a kérdést?

Ha politikai szempontból - a politika a hamisságba süllyedt és nem foglalkozom vele.

Ha erkölcsi szempontból - az erkölcs pajzs a hétköznapi embereknek, hogy felemelvén megvédjék magukat az igazságtól.

Ha spirituális szempontból - az Isteni Akarat önmagában indokolható, és Az az amit az emberek kifiguráznak és eltorzítanak a tetteikben.

 

*
*     *

 

Egy kicsit később

Van egy kérdés amit szeretnék feltenni neked az utolsó aforizmával kapcsolatban... Azzal kezdted, hogy az emberek összes túlműködésétől függetlenül, ott volt alatta, az ellenállhatatlan Erő nagy folyama, TESZI a dolgokat annak ellenére, dacára, hogy az emberek...

Szóval, mi a kérdés?

De ahhoz, hogy kifejezze magát az Erő e hatalmas folyama, eszközök szükségesek, nem igaz?

Egy agy.

De pontosan, nem csak egy agy. Ez az erő képes kifejezni magát, mint a múltban, egy mentális vagy felettesértelmi módban; ki tudja fejezni magát a vitálison keresztül erővel; ki tudja fejezni magát az izmokon keresztül; de hogyan képes kifejezni magát fizikailag, – mert gyakran beszélsz anyagi erőről – tisztán, közvetlenül? Mi a különbség a felettes Működés, és az itteni valós Működés között.

Minden alkalommal, amikor tudatában voltam annak az Erőnek, a tapasztalataim hasonlóak voltak. Az Akarat felülről kifejeződik egy rezgéssel, ami bizonyára a vitális erőbe öltözködik, de egy finom fizikai tartományban hat. Van a rezgés egy bizonyos minőségének érzékelése, amit nehéz leírni, de valami sűrűsödés benyomását kelti (nem töredezett), ami úgy tűnik, hogy sűrűbb, mint a levegő, rendkívül homogén, egy aranyló fényesség, egy HATALMAS hajtóerővel, és amely kifejez egy bizonyos akaratot - ami nem rendelkezik az emberi akarat természetével, hanem inkább a vízió természetű mintsem a gondolati ez olyan mint amikor a látomás formálja magát a megvalósulása érdekében - egy tartományban, amely nagyon közeli a materiális Anyaghoz, de láthatatlan, kivéve a belső látásnak. És Az, az a Vibráció, nyomást fejt ki az emberekre, dolgokra, körülményekre, annak érdekében, hogy a saját képére formálja őket. És ez ellenállhatatlan. Még emberek, akik az ellenkezőjét gondolják, akik az ellenkezőjét akarják, teszik amit akart akaratlanul; sőt dolgok, melyek ellenkeznek természetüknél fogva, megfordulnak.

Nemzeti események, nemzetközi kapcsolatok, földi körülmények között, folyamatosan, állandóan működik, oly módon mint egy HATALMAS Erő. Így aztán, ha te magad az isteni Akarattal egyesült állapotban vagy, zavaró gondolat és koncepciók és ötletek nélkül, akkor követed, látod, és tudod.

A tehetetlenség ellenállása a tudatosságban, és az Anyagban azt jelenti, hogy ez a fellépés, ahelyett, hogy a közvetlen és tökéletesen harmonikus, összezavarodik, tele van ellentmondásokkal, összecsapásokkal és konfliktusokkal. Ahelyett, hogy minden "rendesen" működik, mondhatnám, simán - ahogy kell - mindez a tehetetlenség, ami ellenáll, és ellenzi, ad neki egy kusza mozgást zavarral és pusztítással, melyek csak az ellenállás miatt válnak szükségessé, de nem nélkülözhetetlenek, amelyek szükségtelenek - vagy az igazat megvallva, nem kellett volna, hogy legyenek. Mert ez az Akarat, ez az Erő, egy tökéletes harmónia Ereje, ahol minden dolognak megvan a maga helye, és szervezi a dolgokat csodálatosan. Jön, mint egy teljesen fényes és tökéletes elrendezés, amit látsz, ha már van látásod. Ám amikor lejön és megnyomja az Anyagot, minden elkezd bugyogni és ellenállni. Ezért megkísérelni a rendellenességeket és zavarodottságokat és pusztításokat az isteni Cselekvésnek az isteni Erőnek tulajdonítani, egy másik emberi ostobaság. Ez a tehetetlenség - nem is beszélve a rossz akaratról - a tehetetlenség idézi elő a katasztrófát. Nem volt szükség katasztrófára, nem is volt tervezett: az ellenállás eredményezte.

És akkor ehhez hozzáadódik Kegyelem közbelépésének látása, ami érkezik és mérsékli a károkat, ahol csak lehetséges, vagyis, bárhol ahol elfogadott. És ez megmagyarázza a törekvést, a hitet, a teljes bizalmat a földi emberi tényező részéről, aminek van egy harmonizáló ereje, mert lehetővé teszik a Kegyelem eljövetelét és a vak ellenállás következményeinek javítását.

Ez egy tiszta látomás - világos, egyértelmű, még a részleteiben is.

Ha valaki akarna, jövendölni tudna azáltal, hogy elmondja amit lát. De van egyfajta óriási könyörület, akadályozni azt a próféciát, mert az Igazság Szava rendelkezik a megnyilvánulás erejével és az ellenállás eredményének kifejezése konkrétabbá tenné azt az állapotot, és csökkentené a Kegyelem beavatkozását. És ezért, még ha látjuk is, nem mondhatjuk, nem szabad megmondanunk.

Ám természetesen Sri Aurobindo azt akarja mondani, hogy ez a Hatalom vagy Erő mindent megtesz - mindent. Amikor meglátod vagy egy vagy vele, ugyanakkor tudod, és tudod, hogy AZ az egyetlen dolog, ami igazán működik és teremt; minden más annak a térnek, világnak vagy anyagnak az eredménye, amelyben tevékenykedik, az ellenállás eredménye, de nem a cselekedeté. És egyesülni AZ-zal azt jelenti, hogy egyesülsz a cselekvéssel; egyesülni azzal ami alul van, azt jelenti, hogy egyesülsz az ellenállással.

Így aztán, mert az emberek fészkelődnek, sürgölődnek, nyüzsögnek, ezt akarják és azt, gondolkodnak, terveket készítenek... azt gondolják, hogy csinálnak valamit (!) - csak ellenállnak.

Később, egy kicsit később, tudok példákat adni arról, hogy nagyon kis dolgok mutatják meg hogyan működik az Erő, mi ütközik és keveredik vele, vagy mi mozdítja el ezt az Erőt, torzítja a mozgását és az eredményt, azaz a fizikai megjelenést ahogy mi látjuk. Még egy nagyon kis dolog példája, bármi globális jelentőség nélküli, világos képet ad arról hogyan történik, és deformálódik itt minden.

És ez érvényes mindenre, mindenre, minden alkalommal, minden alkalommal. És amikor a sejtek jógáját csinálod, rájössz, hogy ez ugyanaz a dolog: ott az Erő ami hat és aztán... (Anya nevet) amit a test tesz azzal a behatással!

(csend)

Azonnal jön a miért és a hogyan. Hacsak nem a mentális kíváncsiság birodalmához tartoznak, mert a legfontosabb dolog, abbahagyni az ellenállást. Ez a lényeg, megállítani az ellenállást, hogy a világegyetem azzá válhasson, aminek lennie kell: egy harmonikus, fényes, csodálatos hatalom, páratlanul szép kifejezésévé. Később, amikor az ellenállás megszűnt, ha kíváncsiságból szeretnénk tudni, miért történt... az már nem számít. De most nem a miért keresésével találhatjuk meg a gyógyírt, hanem a megfelelő hozzáállás felvételével. Ez az egyetlen dolog, ami számít.

Megállítani az ellenállást egy teljes megadással, teljes önátadás minden sejtben, ha képes erre valaki.

A sejtek kezdik érezni a létezés intenzív örömét, csak az Úr által, az Úrnak, az Úrban...

Amikor ez létrejön mindenhol, akkor jó lesz.

Az Anya

Agendája

 

122. Ha nem akarsz a Vélemény játékszere lenni, akkor először vizsgáld meg, milyen szempontból igaz az elgondolásod, majd tanulmányozd, milyen szempontból igaz annak az ellenkezője és ellentéte; végül fedezd fel ezen különbségek okát és Isten harmóniájának a kulcsát.

123. Egy vélemény sem nem igaz, sem nem hamis, hanem csak hasznos az élethez vagy haszontalan;

(Anya szívből nevet)

mert a vélemény az Idő teremtménye, és idővel elveszíti a hatását és értékét. Emelkedj a vélemény fölé, és keress örökérvényű bölcsességet.

124. Használd fel a véleményt az élethez, de ne hagyd, hogy kötelékével megbéklyózzon.

125. Minden törvény, bármennyire átfogó vagy zsarnoki is legyen az, találkozik valahol egy ellentétes törvénnyel, amellyel a működése ellenőrizhető, módosítható, hatályon kívül helyezhető vagy megkerülhető.

(rövid csend után)

Próbáltam rájönni, milyen módon hasznosak a vélemények. Sri Aurobindo azt mondja, hogy vagy "hasznosak, vagy haszontalanok" - milyen módon tud egy vélemény hasznos lenni?

Pillanatnyilag segítik a cselekedeteket.

Nem, pontosan ezt helytelenítem; az emberek a véleményeik szerint cselekednek és ez semmit nem ér.

Talán csak ennyi telik tőlük!

(Nevet) Akkor mondhatnánk, hogy ez egy kisegítő megoldás.

Leveleket kapok emberektől akik akarnak, vagy nem akarnak megtenni dolgokat, és azt mondják "Az a véleményem, hogy ez igaz ez pedig nem." És mindig, százból több, mint kilencven kilencszer, ez hamis butaság.

Az ember nagyon tisztán érzi, - végül, ez látható - hogy az ellentétes véleménynek ugyanakkora értéke van, és ez csupán hozzáállás kérdése, ennyi. És természetesen mindig belekeverednek az egó kívánságai; azt kívánod, hogy a dolgok így legyenek, akkor az a véleményed az, hogy a dolgok így vannak.

De amíg nincs meg a magasabb fény, szükséged van véleményekre ahhoz, hogy cselekedj.

Jobb lenne, ha bölcsességünk lenne vélemény helyett. Vagyis megvizsgálni minden lehetőséget, a kérdés minden aspektusát, majd megpróbálni a lehető legjobban megszabadulni az egótól és egy tevékenység számára megvizsgálni, hogy mi lenne a leghasznosabb a legtöbb ember számára, vagy mi rombolna a legkevesebbet, vagy mi lenne a legépítőbb. Végül is, csupán megvizsgálni a kérdést egy nem spirituális nézőpontból, egy pusztán hasznossági és nem egoisztikus nézőpontból és jobb a bölcsesség szerint cselekedni, mint valaki véleménye szerint.

Igen, de hogyan kellene ezt jól tenni amikor nem vagy a fényben, anélkül, hogy a véleményed és az egód belekeveredne?

Azt hiszem úgy, hogy megvizsgálod a probléma minden aspektusát, kiteregeted azokat tudatosságod elé a lehető legérdektelenebb módon, és megnézed mi a legjobb (ha ez lehetséges) vagy, ha szerencsétlenek a következmények, melyik a legkevésbé rossz.

Úgy értettem, mi a legjobb hozzáállás? Ez a beleavatkozás, vagy a nem beavatkozás hozzáállása? Melyik a legjobb?... Tűnődik az ember.

Ah! Igen, ez a kérdés: ahhoz, hogy beleszólj, biztosnak kell lenned abban, hogy igazad van; biztos kell legyél abban, hogy a dolgokról kialakított nézeted felsőbbrendű, jobb, vagy igazabb mint a többieké vagy a másiké. Természetesen mindig bölcsebb nem beavatkozni - az emberek minden ok és értelem nélkül beavatkoznak pusztán azért, mert megvan a szokásuk, hogy átadják a másiknak a véleményüket.

De még akkor is amikor látod az igazibb dolgot, RITKÁN bölcs beavatkozni. Ez csak akkor lesz elkerülhetetlen, amikor valaki valami olyant akar tenni ami természetesen katasztrófához fog vezetni. És még akkor is (mosolyog), a beavatkozás nem mindig hatékony.

Alapvetően, csak akkor van jogod beavatkozni, hogyha teljesen biztos vagy abban, hogy nálad van az igazság látása. Nem csak ez, de tisztán kell lásd a következményeket is. Ahhoz, hogy beavatkozz abba, amit valaki más tesz, próféta kell legyél - egy próféta. Egy próféta, teljes jóindulattal és könyörülettel. Még azt is látnod kell, hogy a beavatkozásnak milyen következményei vannak a másik sorsában. Az emberek folyamatosan tanácsokat adnak egymásnak: "Tedd ezt, tedd azt." Azt látom, hogy nem tudják elképzelni, milyen mértékű zűrzavar hoznak létre, és járulnak hozzá a zűrzavarhoz és a rendetlenséghez. Ez néha zavarja az egyén normális fejlődését.

Én a véleményeket veszélyesnek vélem és a legtöbb esetben teljesen értéktelennek.

Csak akkor kellene beavatkozz egy másik ügyeibe, hogyha először is végtelenül bölcsebb vagy, mint a másik (természetesen mindig azt gondolod, hogy bölcsebb vagy!), de úgy értem, hogy objektíven és nem a te véleményed szerint: hogyha többet és jobban látsz, és, hogyha te magad túl vagy a szenvedélyeken, vágyakon, vak reakciókon. Te magadnak túl kell legyél mindezeken ahhoz, hogy jogod legyen beavatkozni valaki más életébe - ez akkor is igaz, ha megkérnek rá. Ha pedig nem kérnek meg rá, egyszerűen csak beleavatkozol, valaki más dolgába ami nem tartozik rád.

(Anya hosszú merengésbe merül, majd hirtelen kinyitja a szemét)

Az atmoszférádban - valahol feljebb - egy vicces képet láttam! Olyan volt, mint egy nagyon meredek hegyoldal, és valaki, mint az emberiség jelképe, mászott felfelé. Egy lény. Ez furcsa, ezt számos alkalommal láttam: lények ruha nélkül, de mégsem meztelenek! És nem érthetem, hogy miért - mi történik? Nincs rajtuk ruha, de mégsem meztelenek. Van egy alak, látsz egy alakot, egy ember alakját; látod, de nem meztelen. Ez már harmadszor történik meg velem. De ez olyan emberekkel történik meg akik elmentek testükből; Puranit például így láttam: nem volt meztelen, de mégsem volt rajta ruha, és láthattad a teste alakját, kék volt és rózsaszín (azt hiszem ezt elmondtam neked). Nos, az előbb láttam egy ember alakját (ami rád hasonlított amúgy), ahogy mászott fel egy dombon, és nem volt meztelen, de mégsem volt rajta ruha. ami azt jelenti, hogy valamilyen fény ruhájuk van. De mégsem tűnik valamilyen sugárzó fénynek, vagy bármi ilyennek. Ez olyan, mint egy atmoszféra. Ez lehet, hogy az aura: az aura láthatóvá vált; tehát az átlátszóság nem rejti el a formát, és ugyanakkor a forma nem meztelen. Ez az, ennek kell lennie, az aura: az aura láthatóvá vált.

Ilyen volt. És akkor, az égből - hatalmas ég volt, ami lentről felfelé terjedt (olyan volt, mint egy festmény) egy nagyon tiszta, nagyon fényes, nagyon tiszta ég - az égből jött számtalan... több száz dolog, amik madarakként repültek felé, és ő magához hívta őket egy kézmozdulattal. Általánosan halvány kékek és fehérek voltak; itt-ott egy szárny tetején, vagy egy taréjon volt valami sötét, de ez csak elvétve volt. Jöttek és jöttek... százával, és ő maga köré gyűjtötte egy gesztussal, majd a föld felé küldte őket: egy meredek emelkedőn állt, és a lenti völgybe küldte őket. És ott, ezek a dolgok átváltoztak (Anya nevet) véleményekké! Véleményekké váltak! Egyesek sötétek voltak, mások világos színűek voltak, barnák és kékek...

Olyan voltak, mint különböző madarak, ahogy a föld felé repültek, így. De ez egy kép volt - nem egy állókép, mert mozgott. Nagyon szórakoztató volt!

Magasról jöttek, fénylően, százával. Aztán azt mondta "Így alakulnak ki a vélemények."

Úgy nézett ki, mint te. Nem "te" volt, de úgy nézett ki, mint te.

Az égből jöttek, egy hatalmas, nagy és tiszta ragyogó égből, ami nem volt sem kék, sem fehér vagy rózsaszín, vagy... fényesek voltak, egyszerűen fényesek; és az égből jöttek... azt mondom százával, de ezrével jöttek. Ott állt, fogadta őket, és egy kézmozdulattal a föld felé küldte őket, ahol... véleményekké alakultak át. Azt hiszem elkezdtem nevetni, ez nagyon elszórakoztatott.

Ez furcsa.

És mind le és le repültek - a völgyet nem lehetett látni - lerepültek.

Rendben. Tehát talán a vélemények a fény egéből jönnek! (Anya nevet)

Alapvetően ez sokkal kifejezőbb képekben mint szavakon keresztül!

Emlékszel a skiccre amit rajzoltam, "Az Igazság felemelkedése"-re? Ez ilyen volt, volt egy puszta szikla, és ő mászott (mellesleg nehézség nélkül), ő így mászott és akkor, nem egészen a tetején, de eléggé messze a földtől (már nem lehetett a földet látni) ő mindezt befogadta és leküldte őket. Még mindig látom a képet, szép volt.

És ez a kifejezett részlet, amit most már értek, hogy az aurák kifényesednek és ruhaként funkcionálnak; más szavakkal, az aurák a ruhák.

Ez biztosan egy finom fizikaiban van, talán egy igaz fizikaiban. Sri Aurobindo azt mondta, hogy a finom fizikai egy sokkal igazabb fizikai mint a miénk. A dolgok ott ilyenek, egy nagyon tiszta jelképpel.

Az összes madár (olyan madarak voltak amik nem madarak voltak, de madaraknak tűntek), jöttek, mind-mind fényesek néha sötétebb nyomokkal itt-ott, de általánosságban mind fényesek, alakjuk nagyon folyékony volt. És a színek nem olyanok voltak, ahogy mi ismerjük azokat: nem fehér volt, nem világos kék, hanem mintha a fehér és a kék esszenciája, a színek esszenciája lett volna ott. Nem tudom, hogyan magyarázzam meg. És így jöttek, ő leküldte őket, és amikor áthaladtak a kezén és lerepültek a föld felé (nevet) barnává, kékké, szürkévé. minden lehetséges színné változtak! De vélemények voltak.

Ez szórakoztató.