495. Régen gyűlöltem és kerültem a fájdalmat, és zokon vettem a büntetést, amit kiszabott rám; de most úgy találom, ha nem szenvedtem volna így, akkor most kiképezve és tökéletesítve az elmémben, szívemben és testemben nem rendelkeznék a gyönyörnek ezzel a végtelenül és sokfélén érzékeny befogadóképességével. Isten végül beigazolja önmagát, még ha kíméletlennek és zsarnoknak is álcázza önmagát.
496. Megesküdtem, hogy nem fogok szenvedni a világ bánatától és a világ butaságától és kegyetlenségétől és igazságtalanságától, és szívemet olyan keménnyé tettem ridegségben, mint az alsó malomkő, és az elmémet olyanná, mint a kard csiszolt felülete. Többé nem szenvedtem, de az élvezet eltávozott tőlem. Majd Isten széttörte a szívemet és felszántotta az elmémet. A kegyetlen és szűnni nem akaró gyötrelmen keresztül felemelkedtem egy üdvözült fájdalommentességbe, és a szomorúságon és felháborodáson és lázadáson keresztül egy végtelen tudásba és egy állandó békébe.
Ez ugyanaz a lecke, hogy a Legfelsőbb Úr tanítani akarja a testet, amelyet átalakít.
1970. április 23.
