462. Tudatlanságunkban olyanok vagyunk, akár a gyerekek, akik büszkék, hogy sikerül felegyenesedve és segítség nélkül járniuk, és túl lelkesek, hogy tudatában legyenek az anyjuk megtámasztó érintésének a vállaikon. Amikor felébredünk, hátratekintünk és látjuk, hogy Isten állandóan vezetett és támogatott minket.
463. Kezdetben, valahányszor visszaestem a bűnbe, sírni szoktam és kikeltem magam ellen és Isten ellen, hogy ezt eltűrte. Később, csak annyit mertem kérdezni: „Miért hempergettél meg megint a sárban, ó játszótársam?” Azután, az is eszembe jutott, hogy ez bátornak és szemtelennek tűnik; csak arra voltam képes, hogy csendben felkeljek, szemem sarkából ránézzek – és megtisztítsam magamat.
Mindaddig amíg az ember büszke erényeire, a Legfelsőbb Úr bűnbe fogja ejteni, hogy megtanítsa neki a szerénység szükségességét.
1970. április 8.
